Szijjártó: Magyarország még idén megkapja a Szputnyik-vakcina gyártásához szükséges technológiát

  • narancs.hu
  • 2021. október 14.

Belpol

És akkor indulhat a gyártás, hisz' "az orosz vakcinára világszerte nagy a kereslet".

Létrejött a politikai megállapodás arról, hogy Magyarország még idén megkapja az orosz Szputnyik koronavírus elleni vakcina gyártásához szükséges technológiát a jelenleg épülő Nemzeti Oltóanyaggyár számára – közölte a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Moszkvában.

A közlemény szerint a tárcavezető a Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszterrel folytatott tárgyalását követően kijelentette: Magyarország kifejezetten jól járt azzal, hogy magas szintű egészségügyi együttműködést alakított ki Oroszországgal. Mint mondta, a kormány ennek köszönhetően vásárolhatott egymillió ember egészségének és életének megóvásához szükséges vakcinát, ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy tavasszal Magyarország folytatta le a leggyorsabb oltási kampányt Európában.

"Most megállapodtunk abban, hogy az oltóanyagokkal kapcsolatos együttműködést új, magasabb dimenzióba léptetjük" – jelentette be miután csütörtökön Moszkvában politikai megegyezés született a Szputnyik gyártásához szükséges technológiatranszfer idei lebonyolításáról.

Kiemelte, hogy az orosz vakcinára világszerte nagy a kereslet, így Magyarországnak komoly gazdasági érdeke fűződik ahhoz, hogy kivegye a részét a készítmény gyártásából, és ezáltal globális piacra lépéséből.

Mihail Murasko arról tájékoztatta Szijjártó Pétert, hogy felgyorsul az Egészségügyi Világszervezet (WHO) eljárása a Szputnyik-vakcina elismerésére. Az orosz kormány ugyanis szerdán írja alá azt a megállapodást a szervezettel, amelynek alapján lebonyolítják ezt az eljárást.

Mint ismert, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) sem adott még ideiglenes forgalomba hozatali engedélyt a vakcinára. Úgy tudni, nem a vakcina biztonságával vagy hatékonyságával van probléma, hanem az üzemmel, ahol készül. Oroszország februárban nyújtotta be a WHO-nak és az EMA-nak a jóváhagyási kérelmét, miután a The Lancet című orvosi folyóiratban megjelent egy kutatás, mely szerint a vakcina 91,6 százalékos hatékonysággal rendelkezik.

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország pozitív tapasztalatokat szerzett az orosz oltóanyag alkalmazása terén, és a WHO eljárása során szívesen bocsátja rendelkezésre az erről szóló adatokat.

Közölte, hogy november végére összehívták a magyar-orosz gazdasági vegyes bizottság ülését, amelynek társelnöke Mihail Murasko, és ott tisztázzák majd a Szputnyik magyarországi gyártásának részleteit is.

(MTI)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.