Szijjártó Péter szerint „nemzeti érdekünk” együttműködni az oroszokkal

  • narancs.hu
  • 2023. július 5.

Belpol

A külügyminiszter szerint minden területen együtt kell működni az oroszokkal, amit nem tiltanak a szankciók. Most épp az orosz egészségügyi minisztert fogadta Budapesten.

Szijjártó Péter külügyminiszter közös sajtótájékoztatót tartott Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszterrel szerdán Budapesten, ahol a magyar-orosz egészségügyi együttműködésekről, az Oroszországból érkező földgáz és kőolajszállításokró és Paks II.-ről volt szó.

Az eseményen Szijjártó elmondta, hogy az ország fenntartja az együttműködést azokon a területeken Oroszországgal, amiket nem korlátoznak a szankciók. „Ez a nemzeti érdekünk, és ez a magyar emberek érdeke is” – mondta.

Az MTI tudósítása szerint Szijjártó arról is hírt adott, hogy megkezdődtek a paksi beruházás résfalazási munkái, illetve augusztusban megindul a hatos blokk alatti föld kitermelése, ahogy a teljes talajkiemeléshez szükséges engedélyek véglegesítése is a tervek szerint halad.

Az is elhangzott, hogy idén eddig 2,5 milliárd köbméternyi földgáz érkezett a Gazpromtól. 

 
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter kezet fog a megbeszélésük után tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. július 5-én.
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
 

 

Szijjártó örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy minden eddiginél több orosz diák, idén 698 fő jön Magyarországra tanulni. Arról nem esett szó, hogy ez a KGST-s múltú, moszkvai központú tudományos kutatási intézet budapesti letelepedésénekis köszönhető-e.

Murasko arról beszélt, hogy a két ország között nagyszerű az együttműködés a gyógyszeripar és az onkológia terület. A rákbetegségek gyógyításával kapcsolatos együttműködés érdekében az orosz miniszter Pintér Sándor belügyminiszterrel is találkozni fog.

Miközben a sajtótájékoztatón nem hangzott el, hogy Oroszország éppen háborús bűncselekményeket követ el Ukrajnában, az azért belefért a sajtótájékoztatóba, hogy Ukrajnában rendszerszerűen vágták vissza a magyarok jogait 2015-től. Szijjártó azt is elmondta, hogy Magyarország addig blokkolja a fegyverszállításokat Ukrajnába, amíg nem kerül le az OTP a háború nemzetközi szponzorainak listájáról Ukrajnában.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.