Milliárdokért újítja fel a Mészáros-család cége a Magyar Tudományos Akadémia épületét

  • narancs.hu
  • 2023. július 5.

Belpol

Az első felújítási ütem legalább 8,85 milliárdba kerül.

Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége nyerte a budapesti MTA székház felújításának első ütemére kiírt tendert, bruttó 8,85 milliárd forintért – írja a 444. A portál megjegyzi, hogy a közel 160 éves épületet ütemekre bontva tervezik felújítani, az első ütem nyáron kezdődik és várhatóan jövő év őszéig tart.

Az épület homlokzatának restaurálását és a tető felújítását a Fejér-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt. végzi el, és a cég újítja fel a Dísztermet is. Ez utóbbihoz teljes gépészezi csere, új világítás és audiovizális rendszer szükséges.

Az MTA 2025-ben kétszáz éves lesz. Most újra megnyithat az öt éve bezárt akadémiai Képtár is, a székházra pedig visszakerülhetnek a szfinxek, és az épület mellé a kandeláberek is.

Nem ez az egyetlen állami megrendelése a Mészáros Lőrinc gyerekei, Ágnes, Beatrix és Lőrinc által tulajdonolt cégnek. Tavalyi hír, hogy 22 milliárdért építenek stadiont és edzőkomplexumot a BVSC-nek Zuglóban.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.