Szijjártó Péter rendet tesz a fejekben: mi a különbség menekült és menekült ember között

  • narancs.hu
  • 2018. január 20.

Belpol

A külügyminiszter megmagyarázza, miért fogadott be a kormány tavaly 1300 menekültet, miközben az elmúlt években 20 milliárd forintot költött menekültellenes propagandára.

Interjút adott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyar Hírlapnak, amelyben végre, ha nem is túl hitelesen, de megpróbálta megvilágítani, miért fogadott be a kormány tavaly 1300 menekültet, miközben az elmúlt években 20 milliárd forintot költött menekültellenes propagandára.

Szijjártó, mondjuk úgy, nem meggyőző, de a szokásos Fidesz retorikával próbálkozik.

"Azok, akik oltalmazotti státuszt kaptak, a törvényeket betartva beadták a kérelmüket, amit a magyar hatóságok a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően elbírálták, és aki valóban rászorult, oltalmazotti státuszt kapott. Ez azt jelenti, hogy addig itt maradhat, amíg a hazájában fenyegetettségnek van kitéve, de a veszély elmúlta után haza kell térnie."

Csakhogy még mielőtt bárki fálreértené a helyzetet: "Mindennek azonban semmi köze sincs a tömeges illegális bevándorláshoz, a kettő összekeverése rendkívül hazug, tisztességtelen magatartás."

Mondja ezt annak a kormánynak a tagja, amely az elmúlt években tudatosan, hazug módon, szemrebbenés nélkül mosta össze a háború elől menekülőket a gazdasági bevándorlókkal, valamint a terroristákkal olyan gyűlöletet szítva ezzel az országban, amire elég rég nem volt példa.

"A mi álláspontunk világos: mi egyetlenegy migránst sem engedtünk be, és egyetlenegyet sem fogunk beengedni, mert Magyarországra illegális migráns nem jöhet be. Pont. Ezért építettünk kerítést, ezért költöttünk egymilliárd eurót határvédelemre, és ezért ellenezzük a kvótát."

(Magyar Hírlap)

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.