Szijjártó szerint Magyarország a nemzetközi űripar fontos szereplőjévé válhat

  • narancs.hu
  • 2020. július 21.

Belpol

Űrnagyhatalom leszünk, semmi kétség.

Az űripar az egyik leginkább perspektivikus iparággá vált az elmúlt években, és Magyarország sok olyan tapasztalatot szerzett, amelyek révén a nemzetközi űripar fontos szereplőjévé válhat – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek.

A tárcavezető a francia űrügynökségnél tett látogatásáról beszámolva közölte: jelenleg is több magyar vállalat vesz részt nagy nemzetközi fejlesztési, technológiai projektekben. Magyarország egy olyan együttműködési megállapodást kötött a francia űrügynökséggel, amelynek eredményeként műhold-technológiai, űrtudományos és űrkutatási projekteket fognak közösen végrehajtani. Fiatal magyar szakemberek kapnak majd arra lehetőséget, hogy az itt zajló szakmai programokban részt vegyenek és így tovább bővíthessék a tudásukat.

Szijjártó hangsúlyozta: óriási magyar szakmai siker, hogy a világ legnagyobb műholdflottájának építésekor francia nagyvállalatok két magyar cégnek is megadták a beszállítás, a bekapcsolódás lehetőségét, így a műholdak egy fontos berendezését, illetve szigetelését is magyar vállalatok szállíthatják le. Ez nagy elismerés, és világosan mutatja, hogy nem véletlenül tették az űripart az egyik kiemelt iparággá Magyarország jövőbeni gazdasági versenyképessége érdekében – fogalmazott.

A miniszter szerint 2025-ig világos stratégiával rendelkezik Magyarország és azt szeretnék, ha újra magyar kutató űrhajós mehetne dolgozni a Nemzetközi Űrállomásra. Ezzel kapcsolatban együttműködnek a világ egyik vezető űripari hatalmával, Oroszországgal, ugyanakkor az európai uniós országokat tömörítő űripari szövetség számára is felajánlották a leendő magyar űrhajós kutatási kapacitásait – emlékeztetett.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.