A most 48 éves politikus Barcson született, de fiatalkorát jórészt Pécsett töltötte. Jogi, politológusi és humánökológiai diplomája van. 1983-tól az MSZMP tagja, majd az elsők között lépett át az MSZP-be a rendszerváltáskor. Jelenleg a párt alelnöke és az Országgyűlés (első női) elnöke. Népszerű és a jobboldal szimpatizánsainak egy része által is elfogadott politikus, aki sokat beszél pártja kívánatos megújulásáról.
A politikus asszony vezeti az MSZP szervezeti és működési rendszerének korszerűsítéséért felelős munkacsoportot, amely azt vizsgálja, hogy
mit lehetne jobban
csinálni. "Eredetileg csak két munkacsoportot terveztünk - meséli Szili Katalin a Narancsnak -, egy olyat, amely a programunkkal foglalkozik, és egy másikat, amely az új alapszabályt dolgozza ki. Én viszont úgy vélem, hogy megkerülhetetlen annak áttekintése, hogy a 15 éve magunkkal cipelt szervezeti struktúra vajon segíti vagy ellenkezőleg: akadályozza a hatékony, mindenre időben reagáló, összetartó működést. Hasonlóan a másik oldalon tapasztalható változásokhoz - a tagozatok létrehozása -, a szakmapolitikára nekünk is nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk, a szervezetrendszerünket pedig alapvetően a választókörzeteknek megfelelően kell kialakítani. E két alapelvre épül majd az a szervezeti szövete a pártnak, amely biztosítja, hogy az eltérő vélemények ütközzenek, és hogy valóban vitában hordjuk ki közös álláspontjainkat."
| ||
A szakmapolitika erősítésének igénye mellett az érzelmi alapú politizálás terén is sok teendőt lát Szili: "A kettőt kell ötvözni valahogy. Az emberek manapság azért fordulnak el a pártpolitikától, mert úgy érzik, nem törődünk velük. Sokszor nem is az az igazán lényeges számukra, hogy mennyi pénzzel kapnak többet, hanem hogy mennyire figyelünk oda rájuk, vagyis - ha úgy tetszik - néhány gondoskodó, jó szót hiányolnak."
Gyakran hallhatjuk tőle, hogy az MSZP számára kívánatos volna, ha "egyszólamú" lenne a kommunikációja, másrészről éppen ő híres arról, hogy nemritkán igen kemény nyilvános kritikát is megfogalmaz saját pártjával szemben. Az ellentmondás azonban szerinte csak látszólagos: "Én azokban az időszakokban szólaltam meg nyilvánosan kritikusan, amikor a párton belül visszhangtalan maradt a véleményem, vagy olyan ügyekről, amelyekben a pártnak nem volt kiforrott testületi véleménye. Láttatni akartam, hogy az MSZP sokszínű párt, eltérő álláspontokkal. Ha a belső vitának mindig adott lett volna a lehetősége, akkor a nagy nyilvánosság előtt nem szólaltam volna meg. Ez a munkacsoport éppen az egységes, konszenzuson alapuló irányvonal szervezeti feltételeinek kialakításán dolgozik. Úgy gondolom, hogy ma a párt nemegyszer máshogy működik, mint kellene: néhány meghatározó személyiség véleménye mögé sorakozik fel a tagság ahelyett, hogy közösen érlelnénk ki azt az álláspontot, amelyet majd egységesen képviselünk. De ehhez bátran meg kellene fogalmaznia mindenkinek, hogy egy adott kérdésről mit és miért gondol."
Szilit bátortalannak éppen nem mondhatnánk. Legutóbb Kósáné Kovács Magda Vatikánt érintő kijelentése (lásd "Nem támadtam meg senkit", Magyar Narancs, 2004. április 15.) kapcsán jelezte különvéleményét (a dolog szépséghibája, hogy először hivatalos pártálláspontként tüntette föl), korábban pedig Gyurcsány Ferenc pártbéli "előretörésével" egy időben beszélt az MSZP terhes nómenklatúrájáról, amelytől jól meg kellene szabadulni. Gyurcsányt egyébként egy emlékezetes parlamenti szavazáson a házelnöki székből leadott voksával ő mentette meg attól, hogy a miniszter válaszát leszavazza a Ház. Információink szerint a házelnöknek
Gyurcsánnyal nincsen komolyabb baja,
bár villámsebes "nyomulását" visszásnak érzi, különösen saját, 15 éve építgetett pályafutása tükrében. A nómenklatúrázás miatt Horn Gyulával is összekülönbözött, és a kibékülés részleteiről is ellentétes információk jelentek meg nyomtatásban: máig nem egyértelmű, hogy Szili bocsánatot kért-e az ominózus mondatért. (Mi azért tudjuk: nem.) Egy forrásunk szerint a szocialista pártelnökhöz fűződő viszonya sem felhőtlen: Kovács László úgymond egy személyben szeretné irányítani a pártot, és nehezen viseli a házelnök pártpolitikai egyénieskedéseit. Pedig nemrégiben még úgy hírlett, Kovács Szili első számú pártfogója. Lengyel László egyenesen úgy fogalmazott egy helyütt: Szili Katalint a pártelnök "találta ki".
Felmerül a kérdés: ki kivel van valójában? "Az ilyesfajta találgatásokban mindig több a mítosz, mint a valóság - szögezi le Szili. - Azt nem tudom, hogy engem ki kellett-e találni, hiszen alapító tagja vagyok az MSZP-nek, és fokról fokra haladtam előre. 1990-ben indultam el először képviselőjelöltként Pécsett, amikor nem volt valami nagy dicsőség szocialistának lenni. A 11 jelöltből harmadikként jutottam a második körbe. 1992-ben megnyertem egy időközi önkormányzati választást, akkoriban ez volt az első egyéni baloldali győzelmek egyike. Ugyanabban a választókörzetben 1994-ben bejutottam egyéniben a parlamentbe, majd 1998-ban és 2002-ben is győzni tudtam ugyanott. Erre vagyok a legbüszkébb a karrieremben, hiszen számomra a választók véleménye a legfontosabb. '94-ben környezetvédelmi politikai államtitkár lettem, majd 1998-ban mertem vállalni a megmérettetést Gál Zoltánnal, és pártalelnök lettem. Valóban Kovács László bátorított, hogy induljak el az elnökhelyettességért, de egy momentumra kevesen emlékeznek: rendkívül sok jelölést kaptam az elnöki posztra is. Amikor pedig kritizáltam valakit, az sosem valamely személynek szólt. Horn Gyulának is voltak olyan emlékezetes megszólalásai, amelyeket nem egyeztetett előzetesen a párttagsággal, és nem is volt egyöntetűen pozitív a belső visszhangja. Én éppen ezért érzem jól magam ebben a pártban, mert itt nincsen egy teljhatalmú vezér, akit feltétel nélkül követni kell. Amikor a nómenklatúráról szóltam, vagy arról, hogy mint minden pártnak, az MSZP-nek is van egy zsákmánypárt-arculata, akkor sem névsorolvasást kezdeményeztem. Ez számomra egy sokkal alapvetőbb, mélyebb, elvi kérdés. Hogy hogyan tudunk tisztességünkben megkérdőjelezhetetlen pártként megjelenni a társadalom előtt, és hogyan szabadulhatunk meg a múltban gyökerező görcseinktől. Nyíltan, őszintén vállalnunk kell, hogy mit akarunk és mivé váltunk, és nem szabad, hogy egyes kérdésekben - mint a vallásosság vagy a rendszerváltás veszteseivel való kiemelt törődés - rossz lelkiismeretből fakadó védekező állásba szoruljunk."
Szili Katalin fő erőssége, hogy sikerült "kompromisszumkereső" politikusként pozicionálnia magát, ami az egyre inkább a középen állók megszólításáról szóló nagypolitikában még jól jöhet. Nemcsak a párton belül keresi a konszenzust, hanem gyakorta tesz gesztusokat a jobboldalnak: telefoninterjút adott a Vasárnapi Újságnak, és a nómenklatúráról is a Hír Tv-ben beszélt. Kapott is ezekért rendesen. Rendszeres találkozókat kezdeményezett a köztársasági elnökkel, és gyakran beszél olyan hagyományosan konzervatív témákról, mint a vallásosság (járt a pápánál is) vagy a határon túli magyarok ügye. Minderről így vall: "Hiszek a párbeszédben, és egy olyan országban szeretnék élni, ahol tiszteletben tudjuk tartani egymásvéleményét. Az átjárhatatlanságot meg kell szüntetni, és a társadalomban és a közéletben hidakat kell építeni, hiszen azokhoz is szólnunk kell, akik nem tartoznak egyik táborhoz sem, és nincs többjük, mint négyévenként egy voksuk."
Nem minden esetben keresi azonban mindenáron a közös megegyezést, akár még a koalíciós partnerrel sem. Gyekiczki Andrásnak az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgató-helyettesi posztjára történő kinevezését például megakadályozta. "A Gyekiczki-ügy utóélete számomra azt bizonyítja, hogy igenis, voltak politikai megfontolások is a jelölés hátterében, ezért utólag is úgy gondolom, helyesen döntöttem házelnökként - magyarázza. - Én nem vagyok a nemzetbiztonsági iratok nyilvánossága ellen, de hiszem, hogy a jelenleg is működő szolgálatok érdekeit is maximálisan figyelembe kell venni. Vannak kegyelmi pillanatok egy társadalom életében, ha akkor nem születnek meg bizonyos döntések, később már kevés az esély bizonyos kérdések rendezésére."
Akkor is inkább konfrontatívnak tűnt, amikor a 2002-es választásokon a Fidesz gyöngyösi szervezetét választási csalással vádolta, és amikor arról sajtótájékoztatott, hogy a Fidesz adatokat gyűjt vezető szocialista politikusokról azok lejáratására.
Melyik az igazi arca?
Kitalálták: mindkettő. Mint mondja: "Vannak olyan helyzetek, amikor egyértelműen kell fogalmazni. Ha most egy gyors önvizsgálatot tartok, valóban vannak kérdések, amikor határozottan, egyszerűen, tőmondatokban fogalmazok - ezek általában az elvekről szólnak. Más kérdésekben viszont őszintén hiszek a párbeszéd fontosságában, ilyen az államreform, ideértve az új alkotmány kérdését, az államháztartás reformját és a választójogi törvény módosítását. Pártkérdésekben sarkosabban fogalmazok, de házelnökként mindig a konszenzust keresem, éppen azért, hogy olyan alapvető kérdések, mint amilyen a közjogi berendezkedés, ne jöjjenek elő időről időre kampányfogásként. Bizonyos vitákat közösen le kellene zárni egy időre." (A fentiekből arra következtethetünk, hogy az alelnök asszony nem túl gyakran látja el jó tanácsokkal a miniszterelnököt.)
Szilinek már csak azért is oly testhezálló a megegyezéspárti imázs, mert - ellentétben például Lendvai Ildikóval - nem teljesít túl jól éles vitahelyzetekben. Rétori képességein is lenne mit javítani - ezt, ha máshonnan nem, Kerényi Imre futóbolondozós hírtévés produkciójából is tudhatjuk, amelyben a Sophia Loren-szemüvegkeretes rendező nemegyszer Szili Katalin-beszédek videofelvételeivel próbálja egyben tartani a jobboldali tábort.
Szili nemcsak egy új alkotmány lelkes híve, de házelnökként lépéseket tett azért is, hogy az érdekképviseleti szervezetek is részt vehessenek a törvény-előkészítési munkálatokban. Eddig azonban nem volt világos, hogy mindez a kétkamarás parlament középtávú szocialista ötletét helyettesítené, esetleg váltaná ki, vagy éppen ellenkezőleg: a kétkamarás Országgyűlésre való átállás felé vezető út első állomása lenne. A Narancs ezt is megtudta: "Vallom, hogy a társadalom minél szélesebb körét be kell vonni a jogszabályalkotásba. A két kamarának Magyarországon komoly történelmi hagyományai vannak, másrészről abban is van némi igazság, hogy az ország túl kicsi ahhoz, hogy kétkamarás parlamentje legyen. A nemzetközi gyakorlatot szemlélve erre is, arra is találhatunk példát, érveket és ellenérveket is. A konkrét megvalósítás másodlagos, az elv a fontos, hogy a civiliádával minél szorosabb legyen az együttműködés a törvények előkészítése során."
De vajon ez azt is jelenti, hogy az egyházaknak is helyet kellene kapniuk középtávon a törvényhozásban? Szili ugyanis gyakran beszél arról, hogy az MSZP soraiban is ugyanúgy vannak vallásos emberek, mint a jobboldalon. Ő maga is vallásos, ezért nem szimpatizált Kósáné Kovács Magda megjegyzésével sem. A helyzet azért nem ennyire vészes: megnyugvásunkra a pártelnök is vallja az állam és az egyház szétválasztásának felvilágosult elvét. "A kiegyensúlyozott, egymás tiszteletén alapuló kapcsolat híve vagyok. Az elmúlt 15 évben a baloldali kormányzat nagyon sok mindent tett ezen a területen, gondoljon csak a vatikáni megállapodásra vagy a finanszírozási kérdések rendezésére. Mégis, az MSZP-vel szemben még mindig él egyfajta averzió, a vallásos emberek egy csoportja és az egyházak részéről egyaránt. Megpróbálnak minket az ateista párt skatulyájába begyömöszölni. Érdekes, hogy egy baloldali politikusnak, például Kósáné Kovács Magdának mennyivel nehezebben bocsátanak meg némelyek, ha az egyházakat bíráló kijelentéseket tesz, mint mondjuk a jobboldal vezérének, aki tíz évvel ezelőtt még csuhásoknak nevezte a papokat. Én egyértelműen amellett vagyok, hogy az egyházak ne politizáljanak, de azt is vallom ugyanakkor, hogy a pártok se 'egyházazzanak'" Szili politikai kezdeményezéseinek legtöbbje olyan szimbolikus, már-már tét nélküli felvetés, amelyekkel nem lehet nagyot bukni. Tőle származik a parlamenti tévé ötlete, az új alkotmány kapcsán pedig sokat beszél a szociális minimum meghatározásának szükségéről és arról, hogy a határon túli magyarokra is legyen benne hivatkozás. Tavaly szeptemberben fórumot kezdeményezett, melyre azokat a határon túli magyar politikusokat hívta meg, akik a saját nemzetük parlamentjének kisebbségi képviselői. Azt is elhatározták, hogy minden évben
Mária-napkor összejönnek,
és egy közös nemzetstratégiát dolgoznak ki. Javasolta, hogy az uniós belépés előtt egy alkotmányozó nemzetgyűlés üljön össze, hogy a közösségbe már új alaptörvénnyel érkezzünk (ebből már semmi sem lesz). Volt, hogy arra buzdított minden állampolgárt: egy-egy szál virággal járuljanak a katonasírokhoz, máskor meg Medgyessy Péternek írt házelnöki levelet, hogy legyen szíves a kormányával betartani a meghatározott jogalkotási programot. (Azért annyira nem rossz a viszonya a miniszterelnökkel: a kormányfő két, még futó közjogi javaslatát ő viszi tovább a négypártikon.) A parlament mobiltelefon-mentesítésébe vagy a papírmentes törvényhozás meghirdetésébe sem szokás belebukni, pláne, hogy az utóbbi már megvalósulófélben is van.
A gyakorlatiasabb kérdésekben azonban rendre kudarcot vall: a környezetvédelmi ombudsmani poszt létrehozásáról szóló ötletéből nem lett semmi, és hiába állt az élére a kormány és a parlament viszonyát szabályozó uniós törvénynek, eredmény eddig ott sem született. Amikor lapunk mindezzel szembesítette, kiderült, hogy Szili jól bírja a kritikát: "Örülök, hogy rávilágított erre, mert lehet, hogy ezzel magamnak is szembesülnöm kell. Nyilvánvaló, hogy nekem két énem van. Házelnökként olyan kérdésekkel foglalkozom, amelyeket ön szimbolikusnak nevezett, az MSZP alelnökeként viszont más a feladatom. Valóban szerettem volna, ha az uniós törvény már tavaly ősszel megszületik, de hozzá kell tennem: nem tőlem függött a megállapodás. Ahogyan a többi esetben sem - úgy tűnik, én mindig ilyen témákba fogok bele." Házelnökként a legtöbb kritikát az Alkotmánybíróság (AB) által visszadobott kórháztörvény másodszori szavazásra bocsátásáért kapta. Korábban az AB sürgette, hogy mihamarabb új házszabály szülessen, amely egyértelművé tenné például a frakcióalakítás feltételeit. Ígérte, hogy a bizottsági rendszert is racionalizálni fogja. Kérdés, hogy ezekben az ügyekben vajon érez-e felelősséget. "Teljesen tiszta a lelkiismeretem - mondja. - A kórháztörvény ügye valóban nem volt elegáns megoldás, ezt el is ismertem korábban. Ugyanakkor a parlamenti többség álláspontját sem hagyhatom figyelmen kívül. Ha tudom, hogy biztosítani tudják a többséget, nem dönthetek másként. A házszabály pedig kétharmados, a módosítócsomag viszont nagyjából készen van. Olyan a helyzetem, mintha egy dilatációs hézagban ülnék folyamatosan: minden oldalról nyomás jön felém. Nem egyszerű ez a szerep."
Pártelnökként sem lenne
sokkal könnyebb a helyzete - vetjük föl. A válasz nem okoz meglepetést: "Én nem tekintem magam elnökjelöltnek. Mások sokkal többet beszélnek erről, mint amennyit én egyáltalán gondolok erre. Megtisztelő, ha felmerül a nevem, de én a mostani feladataimat szeretném minél jobban ellátni." Ebből úgy tűnik, mintha Szili Katalin nem pozíciókban gondolkodna. Mégis, amikor Horn Gyula előállt azzal, hogy a pártfunkciót is betöltő kormánytagok és ő is váljanak meg valamely tisztségtől, nem reagált. Mintha mégiscsak szeretné a pozíciókat. E maliciózus megjegyzésünket viszont már nem hagyta szó nélkül az alelnök asszony. Őt a kongresszus választotta pártalelnöknek - érvelt -, és ha másként döntenek majd, azt is elfogadja. "Másrészről, ahhoz, hogy valamely pozíciómat kellő politikai súllyal tölthessem be, szükséges, hogy több lábon álljak." És ha már szurkálódunk, ő is visszaszúr: "Érdekes, hogy éppen azok fogalmaznak meg ilyen kritikát, akik egykor maguk is pozícióhalmozók voltak" - hangzik a riposzt. Hiába, a házelnök tíz évig versenyszerűen vívott.
Közhely, hogy a nők az élet számos területén lépéshátránnyal indulnak a férfiakkal szemben. Az MSZP nőtagozatát vezető Szili Katalinnak azonban mintha ez inkább előny volna, mert ha az MSZP-ben kialakul egy olyan közhangulat, hogy nő legyen a pártelnök vagy akár a következő miniszterelnök-jelölt - szinte biztos befutónak látszik. "De hisz annyi tehetséges nő van még rajtam kívül! - hangzik az obligát szerénykedés. - Örülök annak, hogy a szocialista pártban fontos tisztségeket nők töltenek be, de látni kell, hogy ettől még a feladatra való alkalmasság marad az elsődleges szempont a választásnál." A végén azért sejtelmesen hozzáteszi: "Bár nem áll közel hozzám politikailag, de Margaret Thatcher mondta egyszer: 'Ha azt akarod, hogy megmondják, bízd egy férfira, ha azt, hogy meg is csinálják, bízd egy nőre!'"
Hogy valóban nőért kiált-e a szocialista kongresszus, az legkorábban ősszel, legkésőbb jövő tavasszal kiderül. (Eddig csak Horn Gyula és Németh Miklós vetette föl, hogy a következő pártelnök most már aztán nő legyen.) Szili Katalinnak annyiból jobb lenne az idei tisztújítás, hogy egyik fő riválisának, Gyurcsány Ferencnek a gondosan megtervezett kampánya egy 2005-ös elnökválasztással számol, ősszel tehát még csak "félkészen" tudná megmérettetni magát. (Gyurcsány pártbéli arculatépítéséről lásd: Ember a Marsról, Magyar Narancs, 2003. december 18.) (A visszavonulós bejelentését visszaszívó Kovács László, a párt lehengerlő debattőrje, Lendvai Ildikó és Hiller István kultuszminiszter játszik még értesüléseink szerint.) Így vagy úgy, Szili esélyei nem rosszak (bár a királycsinálók neheztelnek rá a nómenklatúrázás miatt), társadalmi elutasítottsága csekély, és megválasztása bizonyosan zavarba hozná politikai ellenfeleit, akik vele szemben a szemétbe dobhatnák kommunikációs patronjaik nagy részét.
