Szlávik: „Nem igaz, hogy a maszk nem véd a járvány ellen”

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 27.

Belpol

A második hullám jóval nagyobb, mint az első.

Nem igaz, hogy a maszk nem véd a fertőzés ellen, a rendszeres maszkhasználattal a betegek meg tudják akadályozni a koronavírus-fertőzés átadását, az egészségesek pedig meg tudják védeni magukat a fertőzéstől – nyilatkozta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa vasárnap a közmédiának.

Szlávik János azt mondta, hogy fel kell hívni a figyelmet a maszkhasználat fontosságára, mert az még nem egészen elterjedt, nem mindenhol és nem megfelelően hordják az emberek. A járvány második hulláma jóval nagyobb, mint az első hullám volt, egyre több a beteg, de szerinte az emberek felelősségteljes viselkedésével elkerülhető az a katasztrófa, amely néhány nyugat-európai országban volt tapasztalható.

A főorvos beszélt arról is, hogy a fertőzöttek átlagéletkora jóval alacsonyabb, mint korábban. Kórházi kezelésre leginkább az idős betegek szorulnak, de ha nagyon sok fertőzött lesz, elképzelhető, hogy középkorú, nem krónikus betegek is kórházba, lélegeztetőgépre kerülnek. Ezért mindenki egyéni felelőssége, hogy korcsoporttól függetlenül hordjon maszkot – emelte ki.

A kórházi ellátás biztosításával kapcsolatban arról beszélt, hogy a Dél-pesti Centrumkórházban szombaton újabb kapacitásokat nyitottak mind a fekvőbeteg, mint az intenzív osztályon. A betegek beáramlása folyamatos, de a személyzet képes ellátni a feladatát – tette hozzá. A betegség kezeléséről azt mondta: az első hullámban sok kísérleti terápiát használtak, ezek mára letisztultak, ismerik, hogy mely tablettás kezelések hatékonyak a betegség kezdeti időszakában, és a plazmaterápia is egyre elterjedtebb. (MTI)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.