Honoráriumot és útiköltséget sem fizetett Tucker Carlsonnak az MCC

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 31.

Belpol

Az amerikai megmondóember ezek szerint másodszor tartott olyan előadást ingyen Magyarországon, amiért máshol dollárok tízezreit kéri el.

„Ahogy 2021-ben, úgy az idei rendezvényen sem fizetett az MCC előadói, fellépői díjat Tucker Carlson úrnak, útiköltséget sem térített” 

– adta a tömör választ a magyar kormány tehetséggondozója (és most már a könyvpiac jelentős részének irányítója), a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kommunikációs osztálya lapunknak arra a kérdésére, hogy mennyi pénzért lépett fel augusztus 23-án az amerikai republikánusok jobbszélének kedvenc megmondóembere, Tucker Carlson Budapesten. 

A helyzet azért is izgalmasabb mint a 2021-es, mert azt még azzal magyarázták, hogy Carlsonnak a munkahelye, a Fox TV fizette ki az utazást, és ha már itt volt, akkor haknizott egyet az MCC rendezvényén, de azóta Carlsont már kirúgták onnan, jelenlegi adása pedig azon a Twitter-utód X-en megy, ahol hivatalosan egy fillért sem keres produkciójával. Carlson ehhez képest még Orbán Viktorral is interjúzott, állítása szerint főleg azért csodálva a magyar miniszterelnök munkáját, mert kezelni próbálja a születési rátával kapcsolatos problémákat.

Arról nem találni friss információt, hogy Carlson alapesetben mennyiért tart előadásokat, de 2021-ben még 70 ezer dollár volt az ára egy budapestihez hasonló hakninak. Bár mivel Carlson dollármilliókat keresett a Foxnál, valószínűleg simán kifizethet egy magyar utazást, összességében fogalma sincs senkinek, kapott-e bárhonnan honoráriumot, vagy tényleg Orbán Viktor iránti rajongását akarta kimutatni a nyár végén.

Arról, hogy milyen háttérrel és miért lett Tucker Carlson a magyar közpénzmédia egyik atyaúristene épp, és összességében hogy értékelte az MCC David Pressman amerikai leférgezését és a magyarokat az oroszokkal párhuzamba állítást is tartalmazó előadást, arról e heti lapszámunkban írtunk:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.