Tamás Gáspár Miklós: „…minden külföldi népet gyűlölnek. Melyik külhoni náció népszerű Magyarországon?”

Belpol

Interjút adott lapunk nyomtatott kiadásának Tamás Gáspár Miklós filozófus. Az izgalmas beszélhetésben kitért arra is, hogy bár a közeli jövőben csekély a remény valódi változásra, jól tesszük, ha megbecsüljük azt a keveset is, ami nekünk adatott.

Magyar Narancs: A Kádár-korszakban az volt a hivatalos projekt, hogy mi egy párhuzamos úton haladunk, a Nyugattal versengve, és majd megelőzzük őket.

Tamás Gáspár Miklós: Ahogy vesszük. A megelőzést egyébként senki se gondolta komolyan. Az 1970-es, 1980-as években a pártestablishment szakértői és értelmiségi része nyugatbarátabb volt, mint a lakosság. Amikor én rövid időre, 1978 és 1981 között beérkeztem a hivatalos magyar értelmiségbe, akkor a pártkompatibilis értelmiségiek mind monetaristák és Thatcher-pártiak voltak, kivétel nélkül. Beleértve még a Népszabadság újságíróit is. Az állami beavatkozás meg a központosítás volt a gonosz. Ezek az emberek nemcsak azt mondták óvatosan és burkoltan, hogy a létező szocializmusnak vége, hanem – rendes, igazi reakciósként – azt is, hogy a szociáldemokrácia, a jóléti állam elavult. Tudni kell, hogy az 1980-as években kik voltak a hivatalos ideológusai a rendszernek, legalábbis az értelmiség számára: Max Weber, Wittgenstein és Heidegger. A nyugatellenesség 1989-ben tört ki igazi erővel, mert addig a modernizáló elitek nem hagyták. A kelet-európai külön útban akkor már csak a nacionalisták hittek és nem az MSZMP értelmisége. A nyugatellenesség általános jellemző vonása a kelet-európai politikának: ebben nagyjából egységes a régió modern története – az eszme persze német eredetű. Voltak naiv emberek, ilyenek voltak a magyar liberálisok, akik azt hitték, hogy Magyarország és Csehország európai országok – azért nem tartoztunk eddig Európához, mert itt voltak az orosz katonák meg a sztálini rendszer… Ma pedig sokkal nyugatellenesebbek vagyunk, mint a hetvenes években, és nincsenek itt az orosz katonák. A nyugatellenesség – különösen, ami az antiracionalizmust és az antidemokratizmust illeti – megkülönböztető jegye a kelet-európai társadalmaknak, mindig is az volt. Ezt nem a létező szocializmus erőszakolta ki, ez valóban egy kulturális kontinuumnak tekinthető.

MN: Nyugaton nem mutatkoznak az elzárkózás jelei? Például a Brexit nem egy újabb lépés a bezárkózás, a nacionalizmus felé?

TGM: A nacionalizmus nyugati gondolat, és mindig Nyugaton volt a legerősebb. És nem mindig bezárkózást jelent, hanem a leggyakrabban expanziót. Már nem létezik: a nacionalizmus rég halott. Etnicizmus van helyette, annak meg nincs politikai dimenziója. A nacionalizmusnak volt: olyan együttállásra épült, amelyben benne volt a társadalmi egyenlőség, a kulturális identitás összetartó ereje és az államban megtestesülő racionalitás. Az új etnicizmusból mindezek hiányoznak. Marine Le Pen a Nyugatot szereti, mert a Nyugat a gótika, a katolicizmus, a monarchia. Neki Európa német – ahogy az angol sovinisz­táknak meg francia. A magyar etnicistáknak nem az a bajuk, hogy Európa német, hanem az, hogy európai, amiben sajnos tévednek ugyan, de ez másik kérdés.

MN: Miért, azzal megbékélnének, ha Európa karakterét tekintve német volna?

TGM: Azzal se békélnének meg. A magyar etnicistákat az jellemzi, szemben minden más nép etnicistáival, hogy kivétel nélkül minden külföldi népet gyűlölnek. És tényleg, melyik külhoni náció népszerű Magyarországon? Egyik se.

Az interjú teljes terjedelmében a Magyar Narancs csütörtökön megjelenő nyomtatott kiadásában lesz olvasható. Ha előfizetne az újságra, itt megteheti.

Magyar Narancs

Kedves Olvasóink, köszönjük kérdésüket, a körülményekhez képest jól vagyunk, és reméljük, Önök is. Miközben hazánk a demokrácia érett, sőt túlérett szakaszába lép, dolgozunk. Cikkeket írunk otthon és nem otthon, laptopon, PC-n és vasalódeszkán, belföldön, külföldön és másutt, és igyekszünk okosnak és szépnek maradni. De mit hoz a jövő?

Neked ajánljuk

Szécsi Noémi: Nem és nem

  • Szécsi Noémi

Erős szíve legyen annak, aki kicsavarja az olvasó tömegek kezéből a Jókaijukat. Ez egy szent kötelék, elszakíthatatlan.

Gépre kötve

Magyar közéleti influenszer nem robbantott nagyobbat az elmúlt időszakban, mint Gulyás Márton a Partizán elindításával. De itt rögtön tisztáznunk kellene, hogy mi is pontosan az a felület, ahol a Partizán működik.

Határkeresők

Leszbikus anyák, bocsánatot kérő gyilkosok, a mennyországba beszívva-bemargaritázva igyekvő floridai nyugdíjasok. Megnéztünk pár filmet az idei BIDF programjából.

A sötétség oldalvizein

  • Bacsadi Zsófia

Sokáig úgy tűnhetett, hogy a holokauszt marad a zsidókról zsidók által mesélt történetek sarokköve, a meghatározó trauma, amely évtizedek múltán is formálja az elbeszélést és a népirtás után született generációk identitását.

Lawrence Ferlinghetti (1919–2021)

  • Kálmán C. György

Nyilván vannak néhányan, szerencsések, akik személyesen is ismerték, magyarok is. Biztosan csupa jó emlékük van róla, azt hiszem, hogy szívélyes, kedves, kedélyes vendéglátó lehetett.

„Dúdolok neki Prokofjevet”

  • Soós Tamás

Játszik az agyafúrtan rockos Óriásban és az írókat könnyűzenészekkel összehozó Rájátszásban, de az elmúlt években szólóban találkozhattunk vele. Apaságról, Háy-versekről és a február végén megjelent második szerzői lemezéről beszélgettünk.

„Nem volt terv”

Huszonkét éves korában hagyta el az országot, jelenleg Thai­földön van a műterme. Minden munkája – bár a formák, a színek és olykor a médium is változnak – az ember, az emberség helyét keresi a szűk és a tágabb környezetben. Művészetről és hazáról beszélgettünk Messengeren, egy kalandos életút történeteinek a keretében.