Múlt hétfőn véget ért a Ferencvárosi Tanodában is a nyári szünet, így délután kettőkor vagy tucatnyi gyerek jelent meg a Tűzoltó utca 33. szám alatti ház földszinti helyiségeiben - de hát a gyerekek nyáron is naponta többször bekukkantottak Nagy Krisztinához, a tanoda koordinátorához. Szeptember 1-jén pedig azon méltatlankodtak, hogy miért nem lehet jönni, hiszen iskola már van. Harminckét "rendes", tanodai szerződéses gyerek tölti itt a délutánjait - egy részük a környékbeli utcákba, más részük a Gubacsi és az Illatos út sarkán lévő Dzsumbujba megy innen haza -, hozzájuk jön még az a nyolc-tíz gyerek, aki heti egy-két alkalommal egy kis "felzárkóztatásra" néz be. A napirend este hatig meglehetősen kötött: két óra közös tanulás, korrepetálás, akinek szüksége van rá, egyéni fejlesztés egy kis külön szobában, majd négytől közösségfejlesztő, kulturális programok.
A kerületi cigány kisebbségi önkormányzati iroda falszomszéd, az "ifipont" nevű közösségi hely is három házzal van csak odébb, és mivel ezek a gyerekek leginkább egy pár száz méteres sugarú körben mozognak, természetes, hogy a Tűzoltó u. 33.-ban is állandó az átmenő forgalom; mint minden jól működő tanoda, a ferencvárosi is szerves része a helyi társadalomnak.
Több mint napközi
Egyéni fejlesztési terv alapján zajló készség- és képességfejlesztő, felzárkóztató kiscsoportos délutáni foglalkozás hátrányos helyzetű felső tagozatos és középiskolás gyerekeknek - definíciószerűen ez a tanoda. Vagy ahogy Szőke Judit, a tanodamozgalom egyik szülőanyja mondja: "Kimenekítés az iskolarendszer csődjéből." Ha a magyar iskolarendszer az otthonról hozott szociális és kulturális hátrányokat képes volna mérsékelni (mint ahogyan nem, sőt), akkor is szükség lenne tanodára. A rendszert éppen az a felismerés hívta életre, hogy a legkiválóbb iskolai program sem képes megakadályozni az iskolázatlanság és az ebből adódó reménytelen munkaerő-piaci helyzet nemzedékek közti újratermelődését, ha nincsenek mögötte az iskolai előrehaladást segítő, a korai iskolaelhagyás, a lemorzsolódás kockázatát csökkentő, de az intézményrendszeren kívüli civil, esetleg egyházi szervezetek. A tanoda tehát az a mentorálást is magában foglaló módszertan (és sokszor az otthont helyettesítő egyetlen menedék), ahol alapvetően éppen az iskola által kezelni nem tudott hátrányokat és lemaradásokat próbálják sajátos pedagógiai eszközökkel behozni. Mivel a tanodába járó gyerekek többsége cigány származású, és a tanodafenntartó szervezetek zöme is valamelyik roma szervezet, úgy tűnhet, hogy a tanoda speciálisan roma intézmény - holott a rászorultság mértéke és nem az etnikai identitás a kiválasztás alapja.
Szeptember első napjaiban országszerte csaknem nyolcvan tanodában kezdődött el a munka - hogy pontosan hány helyen, azt senki nem tudja. Egy biztos: kevesebb helyen, mint ahányban befejezték az előző tanévet. A többségük működését biztosító, még 2008-ban kiírt Támop (Társadalmi Megújulás Operatív Program - B. A.) 3.3.5. alatt futó projekt kétéves finanszírozási periódusa ugyanis ebben az évben mindenhol lejár - van, ahol már a nyáron, van, ahol majd a tanév közepén. (Néhány tanoda a leghátrányosabb helyzetű - lhh - kistérségek részére kiírt komplex pályázat keretében kapja a működéséhez szükséges pénzt; ezek sorsa egyelőre, úgy tűnik, biztosított.)
A ferencvárositól autóval alig negyedórára lévő egyik külvárosi tanoda sem fogad már ebben a tanévben gyerekeket: "Nem reménykedünk már semmiben - mondja a 'projektmenedzser'. - Az önkormányzat eddig sem volt velünk túlzottan segítőkész, pedig a kerületnek ezen a részén lényegében csak mi vagyunk jelen. A gyermekjóléti szolgálat vezetője szerint viszont nincs ránk igény. A segítségkérésünket az önkormányzat nyáron elutasította, mondván, a tanoda nem a kerület intézménye. Volt egy halvány ígéret ugyan az NFÜ (Nemzeti Fejlesztési Ügynökség) felől még a tanév végén, hogy a nyáron lesz új kiírás. Akkor valahogy át tudtuk volna vészelni a kieső néhány hónapot. Most viszont már egyértelmű, hogy nincs tovább."
Nem nyit ki a komolyabb múltra visszatekintő Romano Suno Tanoda sem Sátoraljaújhelyen, pedig ők már a 2003-as első pályázati hullámban is nyertek, és azóta folyamatosan fejlesztenek. A tanodák teljesítménymérésének módszertanáról legalábbis megoszlanak a vélemények, de a Romano Suno eredményei nem csak a hivatalos indikátorok szerint jók: gyerekeik többsége sikeresen eljutott az érettségiig, és van olyan volt tanítványuk, aki mélyszegénységbe született roma létére most a Debreceni Egyetem Gyógyszerész Karán tanul. Nyáron azonban megvolt a projektzáró konferencia; a gyerekeket még elvitték nyaralni, és ezzel bizonytalan időre véget is ért a munka. Lakatos Tibor, a tanoda vezetője még bizakodik: megszokták már a pályázati finanszírozás nehézségeit, korábban is előfordult, hogy csak decemberben tudtak indulni: "Majd nyáron behozzuk ezt a kiesést. A mi gyerekeink amúgy is itt töltik a nyarat, majd formálisan is tanodai programok lesznek" - mondja Lakatos, de nem tagadja, hogy ő is fokozódó aggodalommal várja a fejleményeket.
A legfurcsább helyzetbe azok a helyek kerültek, ahol szeptember végén jár le a projekt két éve: a gyerekek néhány hétig még bejárnak délutánonként, folyik a pedagógiai munka a szigorúan megkövetelt és ellenőrzött egyéni fejlesztési terv szerint, októbertől aztán egyedül, támogatás és segítség nélkül kell boldogulni tovább az iskolával - hacsak a tanoda vezetői nem találnak valami megoldást. Van, ahol például családi napközibe mentik át a tanodát - a bonyhádi Göncöl Tanoda is ezt a menekülési útvonalat választotta -, az erre kapott pénzből kijön a rezsi, és a tanodában tanító tanárok "önkéntes" (értsd: ingyenes) munkájával talán túl lehet élni a nehezebb időket.
"Felelőtlenség ezekkel a gyerekekkel szemben pályázati forrásokra alapozott, saját tőke nélküli működésre berendezkedni - mondja az egyik, tanodahálózatot is fenntartó kelet-magyarországi egyesület vezetője. - Az állami finanszírozás kiszámíthatatlan, a civil társadalom pedig nem elég erős és nem elég szolidáris ahhoz, hogy eltartsa ezeket az intézményeket." A tanodák eddigi története - hiszen a most kezdődő nem az első tanoda-bezárási hullám - kétségkívül alátámasztja ezt az állítást; más kérdés, hogy a politikai szempontokat sem nélkülöző finanszírozásnak általában nem csak vesztesei vannak. A leghátrányosabb helyzetű térségek számára kiírt tavaly nyári pályázaton (Támop 3.3.9. - 09/2) például hat fenntartó egyesület nyert bő egymilliárd forintot többek között éppen tanodai programokra, s a bőkezű finanszírozásból már valóban tervezhetőbb a jövő. Egyes forrásaink szerint viszont arról van szó, hogy a kormányzat lényegében kihátrál azokból a válságrégiókból, ahol nemcsak az állami közoktatás vallott teljes kudarcot, de az egyház sem akar komolyabb szerepet vállalni. E legreménytelenebb helyeken, ahol már szinte semmi nem működik, megmaradhatnak a civilek, sőt - afféle kistérségi integrátorként - át is vehetik az oktatási intézményeket.
Nincs másik
A már megtörtént és még ezután következő tanodabezárásoknál az is súlyosbítja a helyzetet, hogy - mint minden hasonló, uniós forrásból finanszírozott projektnél - a szerződésben vállalni kellett a projekt legalább öt évig történő fenntartását. Ha ez nem valósul meg, a lebonyolító szervezet, épp az uniós előírásokra hivatkozva, kötelezheti a tanoda fenntartóját a pályázaton elnyert pénz visszafizetésére. "Mi most kapunk egy kétórás közfoglalkoztatottat a munkaügyi központból - mondja az egyik hamarosan bezáró tanoda vezetője. - Ő fog bejönni mindennap, kinyitja a házat, ellenőrzi a helyiséget, kicsit takarít, aztán elmegy. Sajnos csak így tudjuk teljesíteni a fenntartási kötelezettséget, noha én is tisztában vagyok vele, hogy a kiíró nyilván nem ezt értette a projekt fenntarthatósága alatt. A kollégák majd azért bejönnek néha korrepetálni. Akkor jöhetnek gyerekek is. De hátha még változik valami." A halványuló reményt ő is arra alapozza, hogy tavasszal a legtöbb tanodavezetőt "informálisan" biztatták, hogy lesz új pályázati kiírás, csak meg kell várni vele az új közoktatási törvényt.
A reménykedés akkor még nem is volt alaptalan, hiszen az új pályázat kiírását az év elején az NFÜ honlapján olvasható "Pályázati menetrend" júliusra ígérte. Felhasználható forrás ebből persze csak az év végére lett volna, de a féléves csúszást a rutinosabb tanodavezetők már megszokták az előző oktatásirányítás idején. A közoktatási törvény azonban még mindig nem született meg, és nemhogy pályázati kiírás nincs, de - bár az NFÜ honlapja szerint októberben lesz egy, a tanodákat célzó pályázat - az ügyek menetét közelről ismerő forrásaink szerint még a pályázat-előkészítő munkacsoport sincs kijelölve. Ez a pályázati finanszírozás szokásos menetrendje szerint azt jelenti, hogy a 2012-13-as tanév kezdete előtt biztosan nem lesz pénz a folytatásra: ez lényegében megpecsételi a kisebb tanodák sorsát. És ha valakinek még lettek volna illúziói a kormány szándékairól, a legújabb közoktatásitörvény-koncepció végleg el kellett, hogy oszlassa őket. Az egész napos iskola ötlete akármilyen homályos is - hiszen a tervezetből még az sem derül ki, hogy egyfajta kötelező napköziről vagy a tanórákat egész napra elosztó iskolaotthonos oktatásról van-e szó -, azt világosan jelzi, hogy a terület kormányzati felelősei nem tartanak igényt a tanodahálózat hátránykompenzáló, felzárkóztató pedagógiai munkájára. "Hiszen hogyan képzelhető el, hogy a délután négyig tartó iskola után jön majd be a gyerek hozzánk, hogy még két órát tanuljon, majd részt vegyen az ugyancsak kötelezően előírt kétórás kulturális identitást erősítő, közösségépítő programon?" - teszi fel a költői kérdést az egyik tanoda vezetője.
Szakértők szerint téved, aki azt hiszi - az oktatásirányítás mai vezetői azonban a jelek szerint azt hiszik -, hogy a tanoda helyettesíthető valamiféle iskolaotthonos oktatással, napközivel vagy egyházi fenntartású kollégiumokkal. Ha a kormány a finanszírozás ellehetetlenítésével megfojtja a tanodákat, akkor azt a szolgáltatást, amelyet ezek nyújtottak, nem tudja pótolni az intézményrendszeren belüli programmal.
További rossz hír a tanodáknak, hogy forrásaink szerint a talán ősz-szel várható új pályázati kiírás a korábbitól merőben eltérő feltételrendszerben szabályozza a folytatást: egyrészt a többszörösére növeli a pályázható összeg maximumát; pedig a 2008-as kiírás többek között éppen azért húzta meg 25 milliónál a felső limitet, mert a feltételezések szerint a pályázati pénzszerzés nagyragadozói ilyen "csekély" pénzekre nem mozdulnak rá. Kérdés, mi lesz, ha nyolcvan-százmilliós összegekre is lehet majd pályázni. A másik kritikus pont az lehet, hogy az új kiírás beengedi a tanodaprogramba a családi napközik mellett az összes iskolafenntartót, így az önkormányzatokat is. Ez esetben az egy-egy tanodát működtető kisebb civil szervezeteknek esélyük sem lesz a sokkal nagyobb (lobbi)erőt képviselő "professzionális" önkormányzati-állami pályázókkal szemben - és az iskolák nem fogják kihagyni ezt a lehetőséget, hiszen maguk is állandó forráshiánnyal küzdenek; ahogy egy forrásunk fogalmazott, "kicsit felturbózhatják majd ebből a napközit".
Az integráció vége
Adódik a kérdés: miért nem közlik az érintettekkel, ha megszűnésre ítélték a tanodákat? A kérdésre egy logikus válasz biztosan van: bár Balog Zoltán felzárkózási államtitkár időnként bombasztikus bejelentéseket tesz, az új kormányzat lényegében levette a prioritások közül az iskolai integráció és esélyegyenlőség ügyét (lásd erről keretes írásunkat). Csakhogy a 2013-ig tartó stratégia (az ún. nemzeti stratégiai referenciakeret) deklarált céljai közt nem szerepelt az egyházi oktatás helyzetbe hozása, szemben például a "foglalkoztathatóság javításával". Ennek viszont elemi feltétele a hátrányos helyzetű gyerekek oktatási esélyegyenlőségének javítása: például a 2011-13-as ún. akciótervben is nevesített tanodák révén. Érthető, hogy a kormány, tartva az unió reakciójától, nem veri nagydobra az iskolai esélyegyenlőséggel kapcsolatos tényleges szándékait. Inkább hallgat, és megvárja, míg források hiányában maguktól eltűnnek a színről a tanodák. Félő, hogy hasonló sorsot szán a szintén zömmel civil fenntartású alapítványi és művészeti iskoláknak is, melyekkel az állam nem hajlandó hosszabb távú "közoktatási megállapodást" kötni. (Az új közoktatási koncepció szerint a művészeti tevékenységeknek egyébként is az állami iskola délutáni foglalkozásai közt van a helyük.) Ezzel magától kialakulhat az új iskolarendszer, amelyben az állami és egyházi iskolákon kívül - néhány, az lhh kistérségekben mutatóba meghagyott civil szervezetet leszámítva - más szereplője lényegében nem lesz a közoktatásnak. Arról pedig, hogy miképp lehet kezelni azt a rettenetes problémahalmazt, amit a munkavállaláshoz szükséges kompetenciák minimumával sem rendelkező, tehát a munkaerőpiacra be sem kerülő fiatalok tömegei fognak jelenteni, a dolgok állása szerint nem a felzárkózásért felelős államtitkárt, hanem a közrend és közmunka felelősét, Pintér Sándor belügyminisztert kell megkérdezni.
Két marokkal"(...) a hátrányos helyzetű, elsősorban roma fiatalok támogatására szolgáló 'Útravaló-Macika' ösztöndíj keretét a kormány idén ötszörösére, 2,5 milliárd forintra emelte" - érzékeltette Balog Zoltán felzárkózásért felelős államtitkár az idei tanévnyitón, milyen bőkezűen támogatja a kormány az iskolai integrációt és a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatását. A tények némileg mást mutatnak: tavaly nagyjából 1,7 milliárdot fordítottak a két, akkor még külön ösztöndíjra - és azért csak ennyit, mert az országot ért természeti csapásokra hivatkozva a Nemzeti Erőforrás Minisztérium mintegy 400 milliónyi járandóságot egyszerűen nem fizetett ki az Útravaló-programban részt vevő tanároknak és intézményeknek. De ennél sokkal nagyobb probléma, ahogyan a kormány a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatására, a minőségi oktatáshoz való hozzáférés javítására és az iskolai integráció előmozdítására rendelkezésre álló uniós forrásokat kezeli. E célokra az érvényes akcióterv keretében több mint 30 milliárd forint lenne elkölthető a Támopon keresztül - ehhez képest az Orbán-kormány hivatalba lépése óta egyetlen ilyen tárgyú pályázati kiírás sem történt, és csak egyetlen, még az előző kormány alatt kiírt pályázat ügyében született döntés. |
