TASZ: bírósági ítélet szerint is bosszúból rúgták ki SZFE egyik oktatóját

  • 2021. október 8.

Belpol

Az elsőfokú ítélet kimondta: az SZFE dolgozóinak sztrájkja a véleménynyilvánítás egy sajátos formája volt, Faur Annát pedig azért távolították el az egyetemről, mert ő is kiállt a munkáltatóval szemben.

Az új egyetemi modellel szemben megfogalmazott kritikája miatt, megtorlásként rúgta ki a már alapítványi formában működő SZFE az egyik oktatóját, Faur Annát – mondta ki a bíróság abban a perben, melyben az oktatót a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviselte. Minderről pénteki közleményében számolt be a jogvédő csoport.

Mint írják, Faur Anna 2017 óta dolgozott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen kutatóként, majd oktatóként. Rátermettsége a munkáltató számára korábban nem volt kérdéses, amit az is igazol, hogy felkérték a részvételre abban a kutatásban, melynek célja a teljes dráma- és médiaoktatás megreformálása volt. Szerződése 2020 februárjában lejárt, akkor – kétéves ikergyermekeire és a vírushelyzetre tekintettel – úgy döntött, hogy egy időre otthon marad.

2020 szeptemberében az SZFE újra szerződést kötött az oktatóval, már az új alapítványi modell keretei között. Az új szerződés – a korábbi munkaviszony dacára – próbaidőt is tartalmazott; ezt használta ki az SZFE vezetése, ugyanis próbaidő alatt nem kell indokolni a felmondást. Faur Anna azonban kezdettől fogva meg volt győződve arról, hogy nem azért mondtak fel neki, mert szakmailag ne lettek volna vele megelégedve, hanem azért, mert részt vett a FreeSZFE mozgalomban, az egyetem dolgozói sztrájkjában, és filmet is forgatott az egyetemfoglalás eseményeiről.

Az oktató 2021 februárjában indított munkaügyi pert a TASZ segítségével. Többek között azt kérte a bíróságtól, hogy állapítsa meg, hogy az SZFE hátrányosan megkülönböztette őt, amikor felmondott neki.

A bíróság pénteken született elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint az SZFE dolgozóinak sztrájkja a véleménynyilvánítás egy sajátos formája volt, Faur Annát pedig azért távolították el az egyetemről, mert ebben a véleménynyilvánításban részt vett, kiállva a munkáltatóval szemben - olvasható a TASZ beszámolójában.

Augusztusban derült ki, hogy szinte a teljes 2019-es filmes évfolyam elköszön a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől.

Szeptemberben  újabb osztályok hagyják el az intézményt: a távozó  újabb 74 hallgató a Freeszfe Egyesület közreműködésével a salzburgi Mozarteumban, a ludwigsburgi előadóművészeti egyetemen, a varsói színművészeti egyetemen, a svájci Academia Dimitrijben, a pozsonyi színművészeti egyetemen és a bécsi zeneművészeti egyetemen folytatja tovább tanulmányait.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.