TASZ: Nem a tüntetők, a rendőrök követtek el súlyos erőszakot

  • narancs.hu
  • 2023. május 4.

Belpol

Aránytalan volt a hatóság reakciója a civil szervezet szerint. 

„Sem az indulatos skandálás, sem a bejelentés hiánya nem teszi jogellenessé a tüntetést. A rendőrségnek ugyanolyan kötelezettsége van minden békés tüntetéssel kapcsolatban, akár be van jelentve, akár nincs: biztosítania kell” – írja állásfoglalásában a TASZ a szerdai tüntetéssel kapcsolatban. 

A civil szervezet szerint a bejelentés elmaradása mindössze annak az egyetlen személynek a szabálysértési felelősségét alapozza meg, akinek szervezőként be kellett volna jelentenie a tüntetést. A dühös, olykor trágár rigmusok pedig teljesen természetes velejárói a tiltakozásoknak, különösen, ha a tiltakozásokra cinikus közöny a válasz.

A TASZ szerint a rendőrök berántottak pár embert a kordonsor mögé, és hátul a földre teperve megbilincselték őket. Később maszkviselés miatt igazoltattak diákokat, azon az alapon, hogy a gyülekezési törvény tiltja a maszkviselést, pedig itt a tüntetők a könnygáz elleni védekezésül takarták el az arcukat. Az igazoltatás azért is önkényes volt, mert csupán néhány, véletlenszerűen kiválasztott embert emeltek ki a tömegből valószínűleg azért, hogy megfélemlítsék a tüntetőket.

Összesen öt embert állítottak elő hivatalos személy elleni erőszak miatt. Közülük négyet később nem ezzel gyanúsították meg, hanem a maszkviselési tilalom megszegésével, tehát egy sokkal kevésbé súlyos bűncselekményért, aminek a TASZ szerint legfeljebb szabálysértésnek kellene lennie. „Sőt, azt a fiatalkorút, akinek közelről a fejére fújták a könnygázt, és akit a legdurvább erőszakkal tepertek le és billincseltek meg, gyanúsítás nélkül engedték el. Neki előállítása egész ideje alatt nem engedték meg azt sem, hogy találkozzon a szüleivel” – fogalmaz a közlemény. 

„Mindebből az látszik, hogy igazán súlyos erőszakot a rendőrök alkalmaztak, nem a tüntetők. Könnygáz közvetlen közelről fejre fújva, tonfa, bilincselés a kövön, órákig tartó előállítás a semmiért vagy bagatell vétségért, mindez fiatalkorúakkal és fiatal felnőttekkel szemben, akik nem rendőrökre támadtak, hanem pár kordonelemet döntöttek le”.

A kordondöntés megalapozhatta volna ugyan az oszlatást, de mivel nem a rendőrökre támadtak a tüntetők, a reakció így is aránytalan volt: nagyrészt fiatalokból álló tüntetőkkel szemben alkalmazott azonnal könnygázt és tonfát a rendőrség. Pedig nem érte váratlanul a rendőröket a tiltakozók indulata, egy ilyen helyzetben az erre kiképzett, elvileg professzionálisan felkészített rendőrségnek kellett volna észnél lennie, nem utólag hibáztatnia a nagyon is jogos indulattól fűtött diákokat, írja közleményében a TASZ. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.