Távozó izraeli nagykövet: „Óvatosnak kell lennünk bizonyos emlékek felidézésével”

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 13.

Belpol

Yossi Amrani magyarországi munkája során többször kritizálta a kormányt.

Izrael leköszönő nagykövete többször jelezte a nyilvánosság előtt, hogy ami Magyarországon megy, az nem mindig kóser. Tette ezt akkor, amikor Orbán Viktor „kivételes vezetőként” emlegette Horthy Miklóst, illetve közleményben bírálta a Soros ellen uszító kormányzati kampányt is.

„A Horthyról tett nyilatkozatom nem mond ellent a magyar kormány azon igyekezetének, hogy segítse a zsidó közélet fellendítését. Az élet nem fekete-fehér. Ismerve és megértve történelmi szerepét a modern Magyarországon, ugyanakkor – és ezt Orbán miniszterelnök úrtól és más vezetőktől is hallottuk – senki nem felejti el magyar állampolgárok ellen elkövetett bűneit” – reagált korábbi bírálatával kapcsolatban Yossi Amrani a neokohn.hu-nak adott interjújában.

A lap Sorossal kapcsolatos kormányzati kampányról is kérdezte a nagykövetet, aki 2017-ben hivatalos közleményben azt állította, hogy a Soros-plakátkampány „szomorú emlékeket idéz fel” illetve „gyűlöletet és félelmet szít”. Később az izraeli külügy visszavonta ezt a nyilatkozatot, ekkor Amrani felajánlotta lemondását, végül erre nem került sor. Az állásfoglalásomat pontosították, de az üzenet egyértelmű volt: mindannyiunknak nagyon óvatosnak kell lennünk bizonyos emlékek felidézésével. Örülök, hogy később visszavonták ezt a kampányt, és remélem, a jövőben a hatalmon lévők érzékenyebbek lesznek erre a kérdésre. Ez volt a célom, amikor kiadtam a közleményt, és emellett állok ki” – emlékezett vissza az esetre Amrani.

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.