Egy temetés átlagosan húsz-huszonötször kerül többe ma, mint a 90-es évek elején. Nem véletlen, hogy a nagyvárosokban számos vállalkozás verseng a megbízásért. A cégek beruházási és kapcsolati tőke nélkül azonban eleve esélytelenek lennének. Megrendelést a verseny speciális szabályozói, illetve az elmúlást - és üzleti vonzatait - körbelengő társadalmi tabuk miatt nem úgy kell szerezni, mint amikor egy kőműves árajánlatot tesz. Igaz, a gyászoló általában nem alkudozik. Ha a családnak nincs tapasztalata e téren, a magát leggyorsabban támaszul kínáló vállalkozó mindent visz. Fontos a helyezkedés, mint a labdajátékokban.Amagánszektor a temetkezési iparban már a 80-as évek elején megjelent, de irodáik tömegesen csak a rendszerváltás után épültek ki - kórházakban. A Fővárosi Temetkezési Intézet, amely a temetők üzemeltetésén túl a szertartások lebonyolításában is szinte egyeduralkodó volt, bizonyos részszolgáltatások területén (temetkezési kellékek, halotthamvasztás) pár év alatt elvesztette a piac - becslések szerinti - harminc-ötven százalékát.
Amit az Írás mond
Döntően ebből az időszakból származnak azok a rögszagú rémtörténetek, amelyek a kórházban ücsörgő "vállalkozóhiénák" megbízottait (nővéreket, ápolókat, orvosokat, adminisztrátorokat stb.) festik le, amint a haldoklók kiszenvedését figyelemmel kísérve begyűjtik azok személyi igazolványát, hogy a megfelelő irodában leadva, a hozzátartozókkal megkötött formális megállapodás után jutalékot kapjanak fáradozásukért. A sajtóban is megszellőztetett profán részletek jól érzékeltették: a piaci viszonyok a temető kapuin kívül mindenhol kialakultak. A kórházi személyzetnek, a háziorvosnak, az ügyeletes orvosnak, a mentősnek, a kórboncnoknak kivétel nélkül lehet drótja egy-egy vállalkozóhoz. Ahogy egy érintett megfogalmazta lapunknak: noha lehetne tippelni, ki kit ken esetleg, ebben a rendszerben nem feltétlenül az összegszerűség dominál, hanem a szolgáltatás minősége.
Már Kuncze Gábor belügyminisztersége alatt elkezdték kidolgozni az 1970-es, utolsó átfogó törvényi szabályozás felülírását, amely végül A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. (ún. kegyeleti) törvény néven látott napvilágot. A munka Ladányi Jenőnek, a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Rt. vezérigazgatójának, az Országos Temetkezési Egyesület (OTE) elnökének a kezdeményezésére és közreműködésével folyt; végül több lépcsőben - kormányrendeletekkel, illetve önkormányzati rendelkezésekkel - megszületett az ágazat teljes szabályozása.
A törvény meghatározza a temetkezési szolgáltatásokat kínáló vállalkozások szakmai, pénzügyi felelősségét: a vállalkozásnak telephellyel, szakmai alkalmassággal, és az esetleges kártérítési igények fedezésére szolgáló vagyoni biztosítékkal (elkülönített bankszámlán lekötött egymillió forintos betéttel, bankgaranciával vagy felelősségbiztosítással) kell rendelkezni. A törvény kiköti: temetkezési vállalkozás ne lehessen bent egyetlen egészségügyi intézményben sem. Az eredeti 200 méteres körzetben tiltotta e tevékenységet - rossz nyelvek szerint azonban még a BTI Rt.-nek is volt olyan irodája a klinikánál, amit csak egy fal választott el a kórháztól, így e bekezdést végül kivették a kanonizált verzióból. De ezzel nincs vége: jelenleg az Alkotmánybíróság előtt van az a beadvány, amely vitatja e pont jogszerűségét; a vélelmezés szerint ez gátolja két gazdasági társaság közötti szabad üzleti megállapodás megszületését.
A szakmai alkalmassággal kapcsolatban a törvény képesítési feltételről beszél, de pillanatnyilag nincs olyan intézmény Magyarországon, ahol temetkezést oktatnának, ez a szakma nem található az OKJ-ben sem. A törvény értelmében a kórházból száműzött cégek nem reklámozhatják magukat az intézményen belül vagy azok falán, és "a megrendelés megszerzése érdekében az eltemettető nem befolyásolható sem az intézmények alkalmazottai, sem temetkezési szolgáltató által" [27. § (2)]. Megengedett viszont, hogy az információs irodán az összes szolgáltató ábécérendbe szedett névsorát és elérhetőségét kifüggeszszék, de ezzel általában nem élnek. A kórházi dolgozók ugyanakkor pontosan tudják, hogy a kórházzal szemben, egy utcányira vagy egy buszmegállónyira ott a keresett szolgáltató. Amikor kiadják a halotti bizonyítványt, a hozzátartozó ezt a biztos tippet kapja.
Reklámanyagokban csak a szolgáltató neve, címe és a "temetkezés" szó tüntethető fel, amit a telefonkönyvben vagy az Arany Oldalakban kevés kivétellel be is tartanak. A vállalkozások emellett rendszeresen hirdetnek fővárosi hirdetési, illetve önkormányzati lapokban, kerületi Kisokosokban. A "temetkezés", illetve a "teljes körű szolgáltatás" címkéket a BTI Rt. jelenlegi vezérigazgatója, Simóka Kálmánné félrevezetőnek tartja, ami azért is különös, mert a kegyeleti törvény több magánvállalkozó megítélése szerint a BTI Rt. akkori vezetésének szájíze szerint íródott. Simókáné szerint a "temetkezésről", netán a "fővárosi temetkezésről" az emberek automatikusan a régi, megbízható vállalatra asszociálnak, és ez megtévesztő; "teljes körű szolgáltatást" a budapesti temetők tulajdonosaként és üzemeltetőjeként pedig egyedül az rt. végez, a vállalkozók a BTI RT. közreműködése nélkül egy temetést sem tudnának megszervezni. A vállalkozók visszautasítják ezt az érvelést: a törvény megengedi, hogy a megrendelések felvételénél fővállalkozóként járjanak el, csak a BTI Rt. által elvégzett munka költségeire nem tehetnek rá plusz százalékot. A valóságban azok a cégek, melyek az összes kapott számlát beépítik a sajátjukéba, ezt nem mindig tartják be, hiszen a gyakorlatban az APEH csak azt ellenőrzi, hogy a vállalkozó megfizette-e a képződött nyereség utáni adót. A cégek egy része ugyanakkor megbízási szerződést köt a megrendelővel, és mindenhol (sírköves, nyomdaszámla, sajtóközlés stb.) a megbízó nevében jár el.
Ki tegyen hidegre?
A kegyeleti törvény gyorsította a piac konszolidációját; a fővárosban ma már csupán hat-nyolc nagyobb temetkezési magánvállalkozást találunk (a legrégebbi 1982-es alapítású), melyek több irodában, modern gépparkkal (ÁNTSZ-engedélylyel rendelkező gyász- és pompaautókkal, például speciális Ford Transitokkal, Mercedesekkel) vállalnak teljes körű temetkezési szolgáltatást. Míg kezdetben a fővállalkozók önálló tevékenysége a kegytárgyak, urnák, koporsók forgalmazására korlátozódott, a vállalkozások ezt a kört jelentős befektetések árán kiszélesítették.
Ezt a halottak hűtésének és szállításának területén különösen jól lehet követni. A Fővárosi Önkormányzat kórházainak hűtőiből hivatalosan már a kegyeleti törvény megszületése előtt távozniuk kellett a vállalkozóknak, és azóta a halottkezelési és a hűtési díjról a kórházak felvételi irodája állítja ki a számlát. Szakmai berkekben mindenesetre úgy tartják: még mindig a vállalkozók emberei ülnek a kórházak hűtőiben. A SOTE Mária utcai és Lenhossék utcai épületeiben a hűtő üzemeltetését papíron is vállalkozók végzik, de ez a hivatalos indoklás szerint azért esik más elbírálás alá, mert oktatási intézmény igényeit szolgálják ki. (Igaz, a bent lévő vállalkozó temetkezési megbízásokat is felvesz.) Mindenesetre a sanyarú pénzügyi helyzetben lévő kórházaknak nem lenne ellenére a hűtőlétesítmények bérbeadásával némi pénzhez jutni, és a működtetés anyagi és személyi feltételeit (villanyszámla, karbantartás) megspórolni. A halotthűtésben az utóbbi időben nagy az árverseny: a végösszegek olykor 75 százalékos különbséget is mutathatnak, s ebben az is közrejátszhat, hogy jelentkezett a piacon egy budapesti vállalkozó 16 hűtős, önálló kapacitással. (A BTI Rt.-nél a hűtés napidíjas szolgáltatás, 1460 Ft-ba kerül, a legtöbb kórházban - a Dél-pesti kivételével - viszont átalányt kérnek, öt-tizennégy napra négy-hatezer forintot. A magánvállalkozó ezekkel az árakkal próbál lépést tartani.)
Egyre inkább magánvállalkozások intézik a halottszállítást is. (Az egyik kft. például a Szent János, a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban évente háromezernél több halott elviteléről gondoskodik.) Ennek finanszírozását a kórház az Országos Egészségügyi Pénztártól a patológiai tevékenységre kapott költségtérítésből, annak részeként rendezi, miközben jutányos áron szintén jelentős dologi és személyi kiadásoktól szabadul meg.
De mi az üzlet a halottszállításban, amikor három műszakban, folyamatos munkarendben, távol eső kórházrészeket is bejárva, szigorú kötelmek teljesítésével kell ellátni a feladatot? Szerény magánvállalkozói becslések szerint a teljes körű temetési szolgáltatások ügyintézésének jogát 40-50 százalékban az a cég szerzi meg, amelyik a halottat elszállítja. Ha a halottszállítás otthonról történik, az alkalmazottaknak lehetőségük van odacsusszantani egy-egy névjegykártyát, a hozzátartozók pedig általában megörülnek a segítségnek.
Tetemért hívás
Budapesten évente átlagosan huszonhétezren halnak meg; a többség kórházban, hét-nyolcezren otthon, munkahelyen. Noha a lakásról történő halottszállításban még mindig a BTI Rt. a "piacvezető", az elmúlt években a magánszektor (például a Kharón, az In Memoriam, a Kegyelet) a piac legalább 10-15 százalékát elhódította. A halottszállításban érdekelt cégek a mentőszolgálatokkal is építettek ki kapcsolatokat. A törvény 1995 óta engedi meg, hogy az önkormányzatok - közbeszerzési eljárást követően - kiadják a hétvégi, éjszakai és ünnepnapi orvosi ügyeletet magánszolgáltatóknak. (Budapesten a X., XIII. és a XIV. kerület kivételével éltek is a lehetőséggel.) A fővárosban tevékeny Falck, VIP Ambulance, Európa, Oxy, Delta mentőszolgálatok minden bizonnyal meg is állapodtak valamelyik temetkezési vállalkozóval, de a magáncégek üzleti szerződéséről nem szívesen nyilatkozott senki.
Az elmúlt hetekben hozta a média azt a szegedi ügyet, amelyben az egyik helyi temetkezési vállalkozó rendőröket fizetett le, hogy rendkívüli halálesetkor (baleset, öngyilkosság) ő gondoskodhasson a halott elszállításáról. Miközben a rendőrségi korrupció eddig sosem tárgyalt fejezetét boncolgatták, talán csak a vállalkozóknak volt világos, hogy ilyenkor a halottszállítást nem ad hoc üzengetésekkel, hanem éves szerződéseknek megfelelően intézik. Budapesten például a BTI Rt. állapodott meg a rendőrséggel, Pécsett pedig több cég heti váltásban látja el e feladatot. (Az állandó ügyelet megszervezése folyamatos pluszköltségekkel jár.) Ha elmaradnak a hívások, a vesztegető konkurens azonnal lebukik.
A háziorvosoktól érkező hívások ritkábbak; évente legfeljebb 10-20 halottjuk van. A vállalkozók jobbára személyes ismeretségüknek köszönhetően egyeznek ki velük, persze nem kizárt, hogy kapnak fejpénzt körzeti orvosok is.
A magánszférának és a BTI Rt.-nek is vannak speciális kötődései bizonyos intézményekhez: egymás között pontosan tudják, ki temet a Pénzügyminisztériumnak, a Menhely Alapítványnak vagy a Mazsihisznek. A piacon az ún. grátisz temetés is külön tétel, amikor a hozzátartozók felderíthetőségének hiányában vagy szociális okokból az önkormányzat temeti az elhunytat. Mivel Budapesten is beszálltak a versenybe a magánzók, a BTI Rt. - árait mérsékelve - már 49 500 forintért vállal ilyen megbízást.
Ott majd sír
Amióta a Fővárosi Önkormányzat mint egyszemélyes tulajdonos ráruházta a tulajdonosi és üzemeltetői jogokat, a Budapesten működő 14 temető a BTI Rt. vagyonának a része. A kegyeleti törvény értelmében 2001. január elsejétől az üzemeltetést a főváros és az rt. között létesült kegyeleti közszolgáltatási szerződésben foglaltak szerint folytatják, melyet tíz év elteltével lehet felülvizsgálni. Ezzel a privatizáció kérdése egy időre biztosan lekerült a napirendről; a közszolgáltatói tevékenység számon kérhetőbb, ellenőrizhetőbb, mint ha magánbefektetők kaparintották volna meg a tulajdonosi-résztulajdonosi jogokat. Ugyanakkor értesüléseink szerint egy-két területen még mindig nem rendezettek a tulajdonviszonyok. A cinkotai és a budafoki temető egy része magánkézben van, csakúgy, mint az ún. Funaria-parcella, mely közös spanyol-BTI Rt. tulajdon. (A zsidó temetők és a műemléki sírhelyek miatt kiemelten kezelt Fiumei úti Nemzeti Sírkert nem tartozik ebbe a körbe, hiszen ezek a Mazsihisz, illetve az állam tulajdonában vannak. A BTI Rt. itt csupán üzemeltetési szerződést kötött.) Bár a kegyeleti törvény nem zárja ki, hogy temetkezési cégek (akár alvállalkozóként) részt vegyenek temetők üzemeltetésében és szertartások lebonyolításában, a budapesti gyakorlat (szemben a vidéki köztemetőkkel, ahová könnyebben jutottak be gazdálkodó szervezetek) eddig ezt nem tette lehetővé. Budapesten a legutóbbi időkig a temetőkapun belül csak a BTI Rt. szolgáltatott. 2000 májusától azonban több vállalkozóval kötöttek olyan üzleti megállapodást, mely kedvező hamvasztási árakat kínálva megengedi, hogy a BTI Rt.-nél hamvasztott elhunytakat a vállalkozó saját szertartáskocsijának igénybevételével temethesse. Az rt. ezzel árkorrekciót hajtott végre, mert a szakma szerint az elmúlt évtizedben a hamvasztás árával csúnyán elgaloppírozta magát. Húsz-huszonkétezer forintért vállalt hamvasztást, míg ugyanezt vidéki magánkrematóriumok, amiből egyre több épült, a fuvarköltséggel együtt a feléért.
A Tanácsköztársaság idején alapított egykori állami vállalatból alakult BTI Rt. az 1983 óta tartó fejlesztéseknek köszönhetően elsőrangú infrastrukturális háttérrel (nyolc hamvasztókemencésre bővített krematórium, az összes temetőben kialakított hűtőkapacitás, felújított ravatalozó, szervizépületek, frissen hadrendbe állított járműpark) és ISO 9002-es vállalatirányítási minősítéssel rendelkezik, de a piacvesztés miatt kapacitása alatt teljesít, és racionalizálásra kényszerült: az egykori 1000-1200 embert foglalkoztató vállalatnál ma legfeljebb 550-600 ember dolgozik, és pályáztatás útján a zöldterület-fenntartási, sírgondozási munkákat is vállalkozóknak adták. (A BTI Rt. kb. 20-25 céggel áll kapcsolatban.) A budapesti temetők működtetése amúgy hatalmas költségeket emészt fel (a temetők évi energiaszükséglete nagyjából megegyezik Kalocsáéval.)
Az elmúlt tíz évben a fővárosi temetkezési szokások gyökeresen megváltoztak. Míg a 90-es évek elején a hamvasztástól még viszolyogtak a pestiek, és a temetések 75 százaléka koporsós volt, mára megfordultak az arányok. A temetések több mint hetven százalékánál hamvasztatnak - sokan hazaviszik az urnát -, és divatba jött a szórásos temetés is. Ennek egyik legfőbb oka az, hogy a budapesti temetők telítettek, különösen a budafoki, cinkotai, farkasréti és a csepeli, amin rátemetéssel vagy az újra meg nem váltott sírhelyek felszámolásával próbáltak úrrá lenni. (A 2002-ben kezdődő fejlesztések az említett temetők kibővítését célozzák.) A békásmegyeri és a XXII. kerületi urnatemetők kivételével nem épült új temető a háború óta, viszont bezártak több tucatot. Az új Köztemetőben lenne hely, hiszen akkora, mint az V. kerület, de már évtizedek óta húzódik az építési terv végrehajtása, melynek során a hátsó területeket temetésre alkalmassá tennék, és kiépítenék a szükséges infrastruktúrát. Közben az elmúlt tíz évben drasztikusan emelkedtek a sírhelyárak, amit sokan azzal magyaráznak, hogy a BTI Rt. így próbálta valamelyest kompenzálni veszteségeit.
Ugyanakkor megjelentek konkurenciaként az egyházak: templomok területén (Budapesten például 33 helyen) felekezettől függetlenül végeznek urnás és szórásos temetéseket. Nemcsak anyagi megfontolásokból, hanem mert ez az egyetlen hatékony eszközük, hogy azokat is becsábítsák magukhoz, akik amúgy legfeljebb szenteste tévednének be. Bár az egyházi urnafülke ára sokszorosa a köztemetőinek, de a hozzátartozóknak nem kell bizonyos időközönként újra megváltaniuk.
Bogár Zsolt
Mit kér a révész?
Egy átlagos temetés összköltsége 200-250 ezer forint körül van, de a felső határ a csillagos ég. Különösen a sírhelyárak növekedtek az utóbbi évtizedben. A hagyományos sírhely huszonöt év megváltási időre 1992-ben 3000 Ft volt, ma - helytől függően - 70-75 ezer. Urnasírhely tíz éve 3000 Ft-ba, ma 21-22 ezerbe, kolumbáriumos fülke anno 2000 Ft-ba, ma pedig 13 161 forintba kerül. Az egyházi urnatemetőkben a fülkék megváltása örökre szól, igaz, százezer forint körüli összeget kérnek érte.
Magyarországon több cég foglalkozik koporsógyártással; a nyírségi Keletfa és a Pilisi Parkerdőgazdaság emelkedik ki közülük, gyártanak exportra is. A piacon találhatók még szlovén, román és német koporsók. A fa és a szárítás rendkívül költséges, még a fenyőkoporsó is 50-60 ezer forint között kezdődik, ezért a furnérozott (nem tömör) fakoporsók a legkelendőbbek. A szociális koporsó gyatra minőségben (de kereszttel, szemfedővel) 22 ezer Ft (a koporsóárak innen indulnak kb. félmillióig). A bélelés anyagtól függően 10-20 ezer Ft. Az urnaárak 3-4 ezer forint körül kezdődnek; hollóházit 24 ezerért lehet kapni. A Szent Gellért urnatemetőbe való szögletes ikerurnák 8-12 ezer forintért kaphatók.
A sok kis apró költség mellett, melyek azért szépen duzzasztják a végösszeget, a koszorúk számítanak még tetemes kiadásnak. A legegyszerűbb sztenderd, a húszszálas szegfűkoszorú 5500, míg az újévi operettgála ihlette virágköltemények árának semmi nem szab határt. Aki hamvaiban is egzotikusra vágyik, azt László atya szívesen szétszórja a Duna felett egy AN-2-es fedélzetéről (csak a szórás 120 960 Ft). 1995 óta több volt repülőtiszt, egyedül maradt idős ember élt is a lehetőséggel.
Vasaló a boncasztalon
Magyarországon a kórházban elhunytak 95 százalékát, míg a Lajtán túl csupán 5 százalékát boncolják. A kórboncnokok megborotválják a testet, és gondoskodnak arról, hogy az arc ki legyen tömve, ne essen le az áll. A halottat felöltöztetik a hozzátartozó által kiválasztott és bevitt ruhába. Mindezt immár számlára. Nyugaton a szépészeti munkákat külön szakmaként kezelik (thanatothraxia).
