Elfogadta a parlament a területfejlesztési törvény módosítását, így semmi akadálya, hogy a korábban csak tervezési-statisztikai régiókként létező virtuális szerveződések egy új közigazgatási egység alapjául szolgáljanak. Mindezzel csak az a probléma, hogy nálunk a régiók nem alulról építkező, kormányfüggetlen önkormányzatokként léteznek, hanem az állam kinyújtott karját jelentik.

A jelenleg meglévő tervezési-statisztikai régiók létrejöttüket csupán annak köszönhetik, hogy az Európai Unió a második szintű közigazgatási szintnek megfelelő egységeket támogatja anyagilag (az első, az úgynevezett NUTS1 az ország maga, míg a régió a NUTS2). Ám mivel a hazai megyék nem lennének versenyképesek az EU régióival szemben, amelyekben a lakosság létszáma 1,5-2 millió között van, 1998-ban kialakítottak hét régiót. Ezek egyenként három-három megyét foglalnak magukba Budapest és Pest megye kivételével, amely önálló régiót alkot.

A kialakított tervezési-statisztikai régiók megfeleltek az EU elvárásainak, lehetett velük pályázni fejlesztési forrásokra, ám önálló közigazgatási egységként eddig nem működtek. Az MSZP és az MDF már korábban jelezte, hogy felhasználná a régiókat egy új közigazgatási rendszer kialakításához, bár nem jelenlegi formájukban. Horváth Balázs MDF-es és Baráth Etele szocialista képviselő szerint ugyanis megérett a helyzet arra, hogy átfogó reformot indítsunk, eltüntessük a megyéket, és átalakítsuk a választási rendszert. Mindkét elképzelés arra épült, hogy a legkisebb közigazgatási egység a település, több település pedig egy kistérséget alkot. E kistérségek egyesülése hozza létre a régiót, amely immáron nem csupán fejlesztésről szól, de új önkormányzatként is működik. Horváth Balázs szerint e régiós gondolkodás előképének tekinthető a belügyminisztersége idején bevezetett köztársasági megbízott intézménye.

Hogy minderre lenne igény, azt mutatja például a Veszprém megyei falvak tömeges menekülése Győr-Sopron-Moson irányába: hiába a veszprémiek tiltakozása, a Dunántúli-középhegység északi oldala lassan eltünteti a térképről a hajdan oly patináns megyét. A társadalmi-gazdasági átalakulás nyomán ugyanis átalakultak a települések érdekviszonyai is, a gyakran erőltetett település- és megyeösszevonások pedig feszítő erőként hatnak: a korábbi döntések (még az állampárti időkben) gyakran figyelmen kívül hagyták a térségben lakók érdekeit.

A megyerendszer eltüntetése ugyanakkor nem csupán érzelmi okokból, az "ezeréves" magyar megye sérthetetlensége miatt nehézkes. A parlamenti képviselők többsége is a megyéhez kötődik, listán jutott mandátumhoz, ide köti tehát minden szál, nem érdeke, hogy saját lobbija ellen szavazzon. Pedig a választási reform kérdésében jól jönne, ha a megyei listák helyét átvennék a kistérségekre alapozott regionális listák. Ezzel megoldódna ugyanis a parlamenti létszámcsökkentés, ami - a szavak szintjén - minden pártnak stratégiai célja, és olcsóbbá válna a törvényhozás.

A regionális gondolkodás ugyanakkor távol áll hazánk polgáraitól, mindenki a megyét veszi alapul. Ettől függetlenül a területfejlesztési törvény már 1998 márciusában előírta, hogy előbb-utóbb közigazgatási egységek jönnek létre a jelenlegi tervezési-statisztikai régiókból. Egy apró kis ügyet nem rendezett eddig a törvényalkotó, jelesül a régióközpontok elhelyezését. Ez nem is véletlen, ugyanis komoly viták vannak és lesznek abból, melyik város kapja a várhatóan hatalmas pénzekkel járó vezető szerepet egy-egy régión belül. Azon is folyik a harc, hogy melyik megye melyik régióba tartozzon. Az EU ugyanis elvben csak azon régiókat támogatja, amelyek megtermelt GDP-je nem éri el a közösségi átlag 75 százalékát. Olyan térség jelenleg nincs az országban, amely megütné ezt a szintet, ám az elmaradottabb térségek és a fejlettebb területek összeházasítása kapcsán nagy a félelem, hogy lemaradunk valamilyen uniós pénzről. Szabolcs megye például önálló régió szeretne lenni, mondván, így nagyobb összeghez juthat hozzá, ezt azonban eddig senki sem támogatta.

Fokozza még a probléma iránti érdektelenséget, hogy a régiós átalakítás nagyjából tízéves folyamat, nehéz tehát a közvélemény figyelmét ebbe az irányba terelni. A most beindított folyamatok viszont nehezen lesznek megváltoztathatók, mire konkrét problémává érnek: az új rendszerre adatbázisok, pénzalapok épülnek. A KSH például máris jelezte, hogy nem tudja elfogadni a kistérség alapú rendszert, mivel számításai megyékből indulnak ki, s ki kellene hajítani eddigi eredményeiket.

A területfejlesztési törvény most elfogadott módosítása amellett, hogy a jelenlegi statisztikai-tervezési régiókból alakítja ki a közigazgatási egységeket, csökkentette a regionális szintű döntéshozó folyamatokban a kistérségek szerepét, háromban maximálva részvételüket a fejlesztési tanácsokban. Ezzel egy időben növekedett a központi kormányzat súlya ugyanezen testületekben. Mindezzel csak az a baj, hogy éppen az EU az, aki elvárja, hogy a régiók valódi önkormányzatok legyenek. A Fidesz a rossz nyelvek szerint azért törekszik a megyerendszer fenntartására, mert jelenleg a legtöbb megyében ő az úr. Minek hozna hát létre olyan rendszert, amely éppen e túlsúly ellen hat?

Abban is nagy igazság van, hogy a Fidesz régiószakértője, a Lockheed-botrány miatt a Miniszterelnöki Hivatal e témával foglalkozó államtitkári pozíciójából távozó Balsai István korábban éppen a kistérség alapú modellt forszírozta. Ezt követően váltott irányt, s tett hitet a megyéket alapul vevő régiók mellett.

Szép csöndben tehát centralizálják körülöttünk az országot, mi meg alig tudunk róla, mivel mindezt a regionalizmus gyakran érthetetlen érvrendszere, kis helyi vitái mögé rejtik. Mindez persze nem csak és kizárólag a jelenlegi kormány bűne, hiszen a jelenlegi szavazásnál a szocialisták sem mondtak nemet a Földművelési Minisztérium előterjesztésére, egyszerűen nem szavaztak.

Vas Gábor