Tiborcz és Orbán hálójában – Az Elios-ügy és az önkormányzatok felelőssége

  • Magyar Krisztián
  • 2018. február 22.

Belpol

Az utóbbi hetekben sorra derültek ki részletek arról a szervezettnek tűnő csalássorozatról, amelynek során a miniszterelnök veje és néhány kollégája alaposan megszedte magát az Európai Unió és a magyar állam pénzén. Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) összesen 35 közbeszerzést vizsgáló jelentése – amelyet a 24.hu szerzett meg és dolgozott fel cikksorozatban – csalás és szervezett bűnözés gyanúját veti fel azon körülmények miatt, ahogyan számos önkormányzat az akkor Tiborcz Istvánhoz köthető Elios Innovatív Zrt.-vel szerződött a közvilágítás modernizálására.

Tiborcz István, Hamar Endre meg a félhomály

Tiborcz István, Hamar Endre meg a félhomály

Fotó: Németh Dániel

Bármennyire is felkészült volt az Elios közbeszerzései köré épült külsős tanácsadói rendszer, az önkormányzatok, illetve városvezetők mondták ki az utolsó szót, írták alá a megbízási szerződést. A friss Narancs címlapsztorijában azt járjuk körbe, hogyan verték át a helyi ellenzéken is, hogy az Orbán Viktor vejéhez is köthető cég fejlesszen náluk. Hogy ezt megtudjuk, közel egy tucat város esetét próbáltuk rekonstruálni volt kormánypárti és jelenlegi ellenzéki önkormányzati képviselők segítségével.

Általános következtetésként kijelenthető: a legtöbb helyen az ellenzéki, de még a fideszes önkormányzati képviselők sem látták át azt a folyamatot, amelynek a végén az Elios lett a befutó. Ehhez szabályt sem kellett szegni a városvezetőknek, hiszen az önkormányzati rendszer lehetővé teszi, hogy ilyen horderejű beruházások ügyében se kelljen képviselő-testületi vagy legalább bizottsági hozzájárulás. Ugyan a közbeszerzés lezárását követően már sok mindent nem tehettek volna az ellenzéki képviselők, volt olyan hely, ahol az önkormányzat és az Elios közötti szerződés egyes részleteit titkosították is.

A városok többségében a képviselő-testület egésze abba tudott beleszólni, hogy a település induljon-e a közvilágítási pályázatokon. Ezt mindenhol meg is szavazták, és azt is elfogadták, hogy biztosítani kell az önkormányzatnak egy minimális önrészt (ezt később szinte mindenhol átvállalta az állam). Arról, hogy ezek után a pályázat előkészítéséhez mely cégektől kértek segítséget, már nem születtek testületi és bizottsági döntések, az önkormányzati képviselőket jobb esetben arról tájékoztatták, hogy nyert a pályázat, indulhat a közbeszerzés, majd ezt követően a kivitelezés.

Ezután kellett előkészíteni a közbeszerzést, ahol újabb külsős tanács­adók kerültek képbe, akiknek a segítségével az Eliosra szabták a kiírásokat. Nagyon kevés olyan hely volt, ahol bármilyen képviselő-testületi döntés született volna a közbeszerzés kiírásától kezdve egészen addig, hogy leszerződött az önkormányzat Tiborczékkal. Azonban ez nem feltétlenül törvénytelen: ha a települések helyi közbeszerzési szabályzata nem írja elő, általában a polgármester, netán egy állandó vagy egy eseti bizottság hatásköre, hogy kontrollálja a közbeszerzési folyamatot.

Mindez azért lényeges, mert így a minimálisra csökkent a lehetősége annak, hogy ellenzéki, netán bátrabb fideszes helyi képviselők nyomon követhessék a pályáztatás apró momentumait, azokat, amelyekből talán kitűnhetett volna, mire megy ki a játék.

Az Elios-ügy számos más részletéről is olvashat a ma megjelent Magyar Narancsban, így arról is, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, majd a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeleti főosztálya már a helyi közbeszerzések kiírásakor láthatta a turpisságokat, és hogy milyen felelősségre vonás várhat a helyi polgármesterekre és önkormányzati képviselőkre.

Figyelmébe ajánljuk