Több mint 100 millió forintot interneteztek el Szijjártóék a honvédségi gépeken

  • narancs.hu
  • 2023. február 8.

Belpol

Volt olyan repülőút, amin több mint 5 millióba került a fedélzeti ellátás. 

Az Átlátszó még tavaly szeptemberben kérte ki a Honvédelmi Minisztériumtól (HM), hogy milyen költségeket számoltak fel a politikusok katonai gépekkel való reptetése után a Külügyminisztériumnak, a Miniszterelnökségnek és a Köztársasági Hivatalnak, az adatokat végül decemberben kapták meg soronként külön oldalra szkennelve, és mostanra sikerült összesíteniük őket. 

A lap hozzáteszi, a Magyar Honvédség által 2018-ban vásárolt 2 darab Airbus A319 és 2 db Dassault Falcon 7X repülőgép útjainak részleteit 30 évre titkosították, és a költségeket is szisztematikusan titkolják, így most is csak részinformációkat kaptak: a honvédelmi tárca adatszolgáltatása szerint összesen 270 olyan út volt, ahol a Miniszterelnökség, a Külügyminisztérium vagy a Köztársasági Hivatal delegáltjait valamelyik katonai repülőgép szállította, de 47 útról egyáltalán nem közöltek adatokat, és a többi esetében is előfordult, hogy csak 0 forint kiadást tüntettek fel, ami irreális.

A 223 útra viszont 644,4 millió forintot „számlázott ki” a HM, amiből

  • az üzemanyag 273 millió – igaz, a 223 útból csak 51 esetben szerepel üzemanyagköltség, míg a többi 172 esetben, a repülőutak 77 százalékánál vagy egyáltalán nem írtak ilyen kiadást, vagy 0 forintot jelöltek meg rá.
  • a repülőtéri kiszolgálás 172 millió, 
  • a fedélzeti internethasználat 106,3 millió – a 223 útból 197-nél a Külügyminisztérium volt a megrendelő, az internetköltségek többsége hozzájuk köthető, Szijjártó Péterék 102 millió forintot neteztek el a honvédségi gépeken. A rekorder egy Külügyminisztérium által megrendelt NurSzultán – Bishkek – Taskent – Isztambul – Varsó körút, amelyre 12,5 millió forintos internetköltséget tüntetett fel a honvédelmi tárca, míg egy Helsinki – Ljubljana – Maribor – Urgench utazásnál 7,6 millió forint szerepel a fedélzeti netezésnél. A harmadik legdrágább internetköltség, közel 7 millió forint a Pozsony – New York útnál szerepel, amelynek szintén Szijjártó Péter tárcája volt a megrendelője.
  • a delegációk fedélzeti ellátása 36,4 millió forint volt – a 223 útból csak 56-nál szerepel ilyen kiadás (öt esetben csupán 0 forint), vagyis az utak további 75 százalékánál nem tudni, hogy mennyiért evett-ivott a delegáció a fedélzeten. Az 56-ból 11 esetben a delegáció fedélzeti ellátása 1 milliónál is többe került, és ebből a 11 esetből 10 alkalommal a Külügyminisztérium volt a megrendelő. A delegáció fedélzeti ellátása Szijjártó Péter tavaly februári Kairó-Manáma útján volt a legdrágább: 5,5 millió forintba került. A második legmagasabb ellátási költség a Külügy egy madridi útján merült fel, ahol bő 2 millió forintért ettek-ittak repülés közben. Taskentbe (Üzbegisztán fővárosa) repülve 1,8 millió forintba fájt a delegáció fedélzeti étel- és italfogyasztása, több utazás során pedig nagyjából 1,3 milliós volt ez a tétel.
  • további 19,8 millió forint a légtérhasználati díj,
  • a személyzet külföldi tartózkodásánál 23 millió,
  • a személyzet napidíja és ellátása rovatban 13,6 millió,
  • az egyéb, nem tervezett (és nem is részletezett) kiadásoknál pedig 151 ezer forint.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.