Több mint 9 ezren érkeztek Ukrajnából kedden, 1100 embert láttak el a BOK csarnokban

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. március 30.

Belpol

A BRFK közlése szerint 17 embernek kerestek szállást, 271-en a csarnokban éjszakáztak. 

Több mint 9 ezren érkeztek Ukrajnából Magyarországra kedden – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán az MTI-vel.

Az ORFK közlése szerint az ukrán-magyar határszakaszon 5607 ember lépett be, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 4248-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.  

A beléptetettek közül a rendőrség 2169 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Nekik a rendelkezésre álló idő alatt fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt közölte szerdán, hogy az ukrajnai háború elől kedden 1589 ember, köztük 623 gyermek érkezett Budapestre vonattal (vagy legalábbis ennyiről tudtak). A különvonatokkal Kőbánya-felső vasútállomásra érkező menekülteket buszokkal vitték a BOK csarnokba, 

a fővárosi és vidéki szálláshelyeken 17 ember, köztük 9 gyermek elhelyezését és odaszállítását az együttműködő hatóságok oldották meg.

Budapest Főváros Kormányhivatala azt közölte, hogy a BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitponton kedden 1161 menekülőnek segítettek az ott dolgozó munkatársak, és 

271 ember a létesítményben töltötte az éjszakát.

 Azt is írták, hogy a MÁV kihelyezett nemzetközi jegypénztárat üzemeltet a tranzitponton, ahol a menekülők átvehetik szolidaritási jegyüket. A tranzitpontról továbbutazók számára a Keleti és a Nyugati pályaudvarra, valamint a Liszt Ferenc repülőtérre különbuszokkal biztosítják az eljutást, a hazánkban maradóknak pedig segítenek a szállás biztosításában – áll a kormányhivatal közleményében.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a maga részéről azt közölte, hogy az elmúlt 24 órában 105 ember, köztük 63 gyermek és 30 nő elhelyezésében, szállításában működött közre.

A háború kitörése óta összesen 8419 ember – közülük 4632 gyermek és 2579 nő – esetében intézkedett a szervezet, 13 megye érintett a helyzet kezelésében. Az elmúlt 24 órában a katasztrófavédelem nyolcvannégy munkatársa működött közre a háború elől menekülők elhelyezését célzó munkában.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.