Tordai: Ha Puzsér jelölt akar lenni, induljon az előválasztáson

  • Narancs.hu/MTI
  • 2018. november 2.

Belpol

A szombati munkanapot az emberek nagy része ellógja, ezért a Párbeszéd szerint ne is legyen több hatnapos munkahét.

A Párbeszéd törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy ne legyen több "hatnapos" munkahét, a pihenőnapokat ne kelljen ledolgozni, a hosszú hétvégék minden napja legyen valódi munkaszüneti nap.

Tordai Bence országgyűlési képviselő pénteken a Fidesz budapesti székháza előtt tartott sajtótájékoztatón kifejtette: az év végéig még három olyan szombat van, amit "elvesznek" az emberektől, a családoktól, ráadásul ebből kettő decemberre esik.

Tordai szerint, ha minden igaz, amit a Fidesz a gazdaságról állít, akkor bőven megengedhető lenne a hatnapos munkahetek megszüntetése. "Itt az ideje annak - mondta -, hogy ne az emberek túlhajszolásából próbáljunk gazdasági teljesítményt kicsikarni, hanem pihent és motivált embereket láthassunk a munkahelyeken".

Tordai Bence kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a hatodik nap ledolgozásával kapcsolatban hatástanulmány nem készült. Vannak olyan becslések, amelyek a bruttó hazai termék (GDP) legfeljebb 1-1,5 százalékára teszik ennek költségvetési vagy gazdasági teljesítményt érintő hatásait.

Az ellenzéki képviselő szerint ezek a szombatok nem teljes értékű munkanapok, mert az emberek azok nagy részét "ellógják", sokan nem is mennek be, illetve erre kell fordítaniuk  fizetett szabadságaikat, ahol pedig ledolgozzák, ott is csökken a hatékonyság.

Tordai Bence a sajátótjékoztatón kérdésre válaszolva azt mondta: ha Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt szeretne lenni, először az előválasztáson mérettesse meg magát. A Párbeszéd nagy örömmel lát mindenkit egy előválasztáson.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.