Ellentmondásos kép fogadja a Bagamérra tévedő idegent. A Debrecentől huszonöt kilométerre, a román határ mellett fekvő településen a főútról leágazó mellékutak zöme járhatatlan földút, a járda kevés, de a kereszteződésekben a szelektív hulladékgyűjtés színes konténerei várják a környezettudatos falusiakat. A kopott külsejű, sokszor omladozó tornácosokat frissen kőporozott, esetleg néhány éve épített házak váltják. A központtól pár száz méterre található, kőkerítéssel körbevett impozáns épület és a poroszos gondossággal rendezett telephely mutatja: aki jól ügyeskedik, az a többszörösen hátrányos helyzetű faluban is megtalálhatja a számítását. A német tulajdonban lévő cég mellett a vidéken még tíz társaság foglalkozik a helyben termelt hungarikum felvásárlásával és exportjával, a haszon állítólag busás.
"Új feudalizmus"
Bagamér és környéke - Álmosd, Kokad, Vámospércs, Újléta és Létavértes - a múlt század kezdete óta a magyarországi tormatermelés központi vidéke. A kellemes mikroklíma és a jó minőségű talaj szerencsés együttállásának köszönhetően az országban gyakorlatilag csak itt terem meg a csípős ízű növény, pontosabban csak itt gazdaságos a torma termelése. Bár a belorusz, ukrán, német és a távol-keleti piac kereslete, mint mondják, kielégíthetetlen, Bagaméron nem mindenki részesülhet a "fehér arany" áldásaiból. A termesztés komoly szakértelmet, jelentős tőkét, ráfordítást és gépesítést igényel, ráadásul a rendszerváltás utáni kárpótlás során nem mindenki jutott jó minőségű földhöz; a cigányok a téeszesítés idején nem rendelkeztek földtulajdonnal.
"Márpedig a lakosság több mint harmada roma származású. Az elmúlt évtizedekben spontán lakosságcsere indult be, miközben a magyarok száma csökkent - sokan elvándoroltak, beköltöztek Debrecenbe -, a cigányok száma megugrott" - mondta a Narancsnak Orvos Mihály, Bagamér első embere. 1989 óta csaknem ötven százalékkal növekedett a cigány lakosság aránya, jelenleg kilencszáz körüli a romák lélekszáma a 2600 fős településen.
A rendszerváltást megelőzően nagy részük az építőiparban dolgozott, brigádokba szervezve jártak fel a fekete vonattal a fővárosba, míg másoknak fix állásuk volt a megyeszékhelyen. "Harminc évet húztam le a megyei építőipari vállalatnál, de tíz évvel ezelőtt, a nagy leépítésekkor elsőként repültem. Mit tehettem volna? Meghúzódtam a szülőfalumban, mentem napszámba, meg tormázni kezdtem a kertemben. Valamiből el kellett tartani a gyerekeimet és az unokáimat" - meséli Veres Károly, miközben büszkén végigvezet tenyérnyi portáján, melynek hátsó részében derékig ér a torma zöldje. Mivel a termesztés munkaigényes - a munkafolyamatok nagy részét csakis kézzel lehet elvégezni (a termesztés szakaszairól lásd keretes írásunkat) -, a gazdák főleg a föld nélküli cigányok közül toborozzák a napszámosokat. Így volt ez a téeszek előtt is, de a szövetkezetek megalakítása is jelentős munkaerőt szívott fel a romák köréből, hiszen a harmincas-negyvenes években jól jövedelmező vályogvetésnek a tégla megjelenésével leáldozott.
"Új feudalizmusba süllyedtünk, a cigányok a magyarok zsíros földjein robotolnak gyerekkoruk óta, miközben többet tudunk erről a növényről, mint a >>kulák<< gazdák többsége" - panaszkodik Zsákai Sándor, aki a MÁV debreceni járműjavítójából kényszerült vissza a földmunkához. "Mindig kérdem az utcabeliektől: miért jártok a mások ültetvényeire napszámba, ha magatok is termelhetnétek - kesereg Veres, majd legyint. - Persze hiába vannak pár száz négyszögös kertjeink, ha a betakarításig legalább kétszázezer forintot kell beleölni. A cigánynak nincsen tőkéje."
Talpra álltak
Ezen a csapdahelyzeten kívántak változtatni a helyi roma szervezetek vezetői, amikor szervezni kezdték a családokat, és pályázati úton próbálták előteremteni az önálló gazdálkodáshoz szükséges tőkét. "Végigjártam a falut, rengeteg emberrel beszéltem, olyanokat kerestem, akik rendelkeztek kellő szakértelemmel és kitartással, majd belevágtunk a projektek előkészítésébe - mondja Rózsás Miklós, a Cigány Vezetők Szakmai Egyesületének (CVSZE) vezetője, a bagaméri felzárkóztatási projektek szellemi atyja. - Tisztában voltam vele, hogy az elnyerhető pénzek nem óriásiak, így nem lehet egyszerre mindenkit bevonni, pedig több százan rászorulnak. 1996-ban tizennégy családot vontunk be, majd közel hasonló létszámmal dolgoztunk 2000-ig. A végén hetvenkét család részesülhetett az elnyert támogatásokból, de arra figyeltünk, hogy aki már egyszer kapott, az a következő években már nem. Az első lökést akartuk megadni, elsődleges szempont volt a fenntarthatóság. Úgy hívtuk: Talpraállító Program" - idézi fel a tíz évvel ezelőtti tervezés menetrendjét. A projekteket az Autonómia Alapítvánnyal együttműködve valósították meg, amely a Szegénység-cigányság és a Kertészet 2000 programja keretében 1997 és 2000 között átlagosan évi másfél millió forintot bocsátott a bagamériek rendelkezésére. A befektetés sikerét mutatja, hogy a pályázók minden alkalommal visszautalták az alapítványnak a támogatások visszatérítendő részét, amely az első három évben az összeg felét tette ki.
A programba bekapcsolódó családok kiváltották az őstermelői igazolványt, a támogatásokból elsőként a földek bérleti díját fizették ki, majd a gépmunkákat (szántás, húzatás, bakhátalás, talajmarózás), a műtrágyát, a pétisót és a permetezőszereket, illetve szivattyúkat, robikapákat vettek. Korábban a gazdák nem szívesen adták bérbe a földjeiket a cigányoknak, illetve nem végezték el a gépmunkákat, mert gyakran előfordult, hogy az őszi felvásárlás után nem fizették ki őket. Az Autonómia Alapítvány kimutatása szerint például az egyik család 1997-ben 1200 négyszögölre 70 ezer forintot kapott, aminek köszönhetően stabilizálódott az anyagi helyzetük, és két évvel később már 450 ezer forintos nyereséget könyvelhettek el. "A kezdeményezés nem egyedülálló, az országban másutt is voltak hasonló projektek: roma téesz alakult Nyíradonyban, fóliáztak Hosszúpályiban, úgy tudom, tormáztak Újlétán is. A miénk annyiban mégiscsak kivételes, hogy nálunk a bevont családok néhány kivételtől eltekint-ve nemcsak önállósodtak, hanem máig termelnek, sőt gyarapodnak. Úgy számoltunk, hogy a befektetett összeg - ide értve a munkaerő-ráfordítás becsült értékét is - megháromszorozódott" - büszkélkedik Rózsás, és miközben végigvezet a falun, megmutatja azokat a portákat, amelyek a tormatermesztésnek köszönhetően szépültek meg. "A pszichológiai hatása felbecsülhetetlen: a bagaméri romák láthatták, hogy saját erőből, okosan gazdálkodva sokra lehet jutni" - szögezi le a civil vezető.
Rózsás egyébként régi motoros, már a nyolcvanas években bekapcsolódott a kisebbségi élet szervezésébe, több kutatás résztvevője, számos családsegítő és szociálismunkás-tanfolyam oklevele lapul a zsebében. Megfontoltságát mutatja, hogy több, Bagaméron működő szervezettel (Lungo Drom, Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége) ellentétben ő távol tartotta az egyesületét a pártpolitikától. Az első sikerek után komoly viták robbantak ki Rózsás és a többi cigány vezető között, illetve a programból kimaradt roma családok is nekiestek a CVSZE-nek. A kritikák kiváltó oka legfőképp az volt, hogy Rózsás csak pár tucatnyi családot vont be, arra hivatkozva, hogy ha az elnyert támogatásokat szétforgácsolják a helyi roma lakosság között, akkor senki nem jut egyről a kettőre. "Azzal, hogy odaadunk pár ezer forintot egy-egy családnak, nem mozdítjuk ki őket a holtpontról - elemezte a helyzetet a CVSZE alapítója. - Ezt komolyan kell venni, 2002-ben lemondtam a Magyarországi Cigányokért Közalapítványtól (MCKA) elnyert 650 ezer forintról, mert tudtam, hogy a benyújtott projekt minimum kétmillióból hozható ki." Ráadásul az egyesület első perctől hangsúlyozta, hogy ez nemcsak romafelzárkóztatás, hanem egyben szegénységi program, ezért a hátrányos helyzetű nem romákat is be kell vonni. Faramuci helyzetet idézett elő, amikor a cigányok azt vetették Rózsás szemére, hogy azért von be magyarokat a projektbe, mert a felesége magyar. (A vita oda fajult, hogy a CVSZE vezetőjét feljelentették sikkasztásért - mint utólag kiderült, alaptalanul.) Az egyesület végül 2004-ben jogutód nélkül megszűnt, de Rózsás több társával létrehozta az Uniós Roma Vezetők Bihari Egyesületét, és jelenleg épp egy többmilliós uniós pályázaton dolgozik.
Megrekedtek félúton
Az elmúlt négy-öt évben elapadtak a támogatások. "Külső segít-ség nélkül nem sokra jutnak, legfeljebb annyi tiszta jövedelmük marad, amiből kihúzzák a telet, és újraindítják a termelést tavasszal. Akinek egy kicsit megcsúszik a karácsonyi ajándékozáskor, megbukik" - mondta a Narancsnak Rácz Péter, a zömében roma termelőkkel dolgozó felvásárló cég, a PROfoodMerk Kft. tulajdonosa, az 1998-ban alapított Magyar Torma Megmentéséért Alapítvány elnöke. Ráczék az utóbbi években még a gyógynövénygyűjtésbe és -termelésbe is beszálltak az Ökotárs Alapítvánnyal, napkollektort építettek a szárításhoz, de a piac telítettsége miatt bedőlt a projekt.
Az Autonómia mellett az MCKA is jelentős segítséget nyújtott a bagaméri tormatermesztő romáknak, igen sikeres volt a megélhetési programjuk, de jelenleg a közalapítvány is inkább csak kulturális projekteket támogat. "A kilencvenes években jelentős támogatásokat kaptunk nyugat-európai és amerikai alapítványoktól, de az adományozóink mára kivonultak az országból, az Autonómia profilja pedig átalakult, már nincsenek a bagamérihoz hasonló programjaink" - ecsetelte a külső segítség elapadásának okait Kóródi. A lapunk által megkeresett szakértők szerint az ilyen gazdálkodó programok macerásak, sok pénzt igényelnek, hosszú kifutásúak, miközben a mindenkori kormányok és a civil szervezetek gyorsan akarnak sikereket felmutatni, amit kulturális programokkal könnyebb elérni.
A romák többsége Bagaméron továbbra is napszámos idénymunkákkal kénytelen kiegészíteni jövedelmét mások - esetleg a tehetősebb cigányok - földjein. A munkaügyi központ munkatársai egyre gyakrabban végeznek ellenőrzéseket, megfizethetetlen büntetéseket vetve ki a feketemunkára. A megoldás a kormány által tavaly bevezetett alkalmi munkavállalói könyv (a cigányok csak "cselédkönyvként" emlegetik) kiváltása lenne, de sokan sajnálják a napi ötszáz forintot, amit a bélyegre kellene költeni, igaz, így a végzett munka beszámítana a munkanélküli-ellátásba és a nyugdíjba. Az utóbbi években külön problémát okoz a településnek, hogy a környező falvakból, városokból - elsősorban Hajdúhadházról - jelentős számban települnek be nincstelen cigány családok, évente 8-10 család költözik Bagamérra. A helyiek úgy vélik, a tormatermelésben rejlő lehetőségek vonzzák őket, abban reménykednek, hogy napszámosként némi jövedelemhez jutnak, esetleg maguk is termelhetnek. Az őslakos romák attól tartanak, hogy ez túltermelési válsághoz vezet, és az 1998-as esetet emlegetik, amikor sok gazdára rárohadt a termés. Rózsás Miklós szerint az uniós támogatások megszerzése lehet a kivezető út, de úgy látja, ezen a területen még csak a tanulási folyamat kezdetén vagyunk, és az átmeneti időszakban további hazai segítségre lenne szükség.
Bakháton
A tavaszi munkálatok a műtrágyázással és mélyszántással kezdődnek, amikor a talajlazítást követően a munkások felszedik a földből kibukó mellékgyökereket. Közben zajlik a dugványozás: a vékony tormagyökereket beáztatják, ágyásba helyezik. A felszántott földön talajmarózást végeznek, és kialakítják a földkupacokat, a bakhátakat. Ide szúrják be a dugványokat, majd az első levelek megjelenése után azonnal permetezni kell, illetve kapálni, és - többnyire lóval - meg kell húzatni a bakhátak közti földet. Ezután jön a levelezés, azaz a kifejlődött bokrokon csakis egy levelet szabad hagyni, különben a torma gyökérzete a földben elterebélyesedik és nem vastagszik. Márpedig a felvásárlónál ősszel csakis a méret számít, a legvastagabb torma kilójáért kétszáz forintot adnak, míg a vékonyért csak húszat. Közben megy az újabb permetezés, a pétisózás, a bakhátak megemelése és az árasztás, amikor a földkupacok közti árkokba vizet szivattyúznak. Október-novemberben lekaszálják a zöldet, és géppel kiemelik a főgyökeret. Jöhet a tisztítás és a válogatás, majd az egyezkedés a felvásárlóval. A kapott pénz jó részét félreteszik a következő évi munkálatok finanszírozására.
