Toroczkai és a DK is vendégmunkásozott

  • narancs.hu
  • 2024. január 11.

Belpol

A Mi Hazánk elnöke szállásukra igyekvő indiaiakat üldözött, a DK bér- és munkaügyi árnyékminisztere a gyöngyösi filippínókról beszélt.

„Már Bayer Zsolték Nagy-Magyarország Parkjában is vendégmunkások vannak!” – szörnyülködött közleményben csütörtökön Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke és frakcióvezetője.

A nemzeti radikális politikus egy TikTok-videón mutatta be, ahogy egy autóban ülve üldöznek egy buszt, amely szerinte tömve van indiai vendégmunkásokkal. A busz utasai egy amerikai multinacionális vállalatnál dolgoznak, és egyikük arról beszélt, 8-9 hónapja laknak Magyarországon. 

A Mi Hazánk tiltakozik ez ellen, mondván, „már a sok százmillió forint közpénzzel támogatott, Bayer Zsolt nevéhez köthető Nagy-Magyarország Parkban is indiai vendégmunkásokat szállásoltak el. Ez botrány, amely jól mutatja, hogy a magát nemzetinek hirdető Fidesz valójában a globális nagyvállalatok érdekeit hajtja végre, alacsonyan tartja a béreket, és lakosságcserét hajt végre”.

A Mi Hazánk ráadásul tudni véli, az indiaiak nem két évre terveznek, végleg Magyarországon maradnának. 

Szintén csütörtökön adott ki közleményt a Demokratikus Koalíció a Magyar Hang cikkére hivatkozva, hogy tizennyolc takarítónőt elküldtek egy gyöngyösi orvostechnológiai üzemből karácsony előtt, és a helyükre filippínó vendégmunkásokat vettek fel.

Varga Ferenc bér- és munkaügyi árnyékminiszter hangsúlyozta, a kormány hazudott, amikor azt állította, csak az üres álláshelyekre jönnek külföldi vendégmunkások, mert most igazából senki sem lehet biztos abban, hogy megmarad a munkája. Varga idéz egy gyermekét egyedül nevelő édesanyát, aki kifogástalanul dolgozott, és karácsony előtt aznap reggel tudta meg, hogy elveszítette álláshelyét, amikor biztonsági őrök vezették ki a munkahelyéről. Gyöngyösön ugyanaz történt szerinte, ami a makói gumigyárban: ahogy a magyarok betanították utódaikat, a Fülöp-szigetekről érkezett vendégmunkásokat, azonnal kirúgták őket.  

A DK árnyékkormánya – ha helyzetbe kerül – egy szociáldemokrata fordulat keretében be fogja tiltani az EU-n kívüli vendégmunkát, „mert alulfizetett vendégmunka helyett jól fizetett magyar munkaerőre van szükség”.

A DK tájékoztatójának videója itt érhető el.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.