Török Gábor elemez: Kálmán Olga nem volt jó, de az előválasztás igen

  • narancs.hu
  • 2019. június 27.

Belpol

Az elemző szerint a Fidesz legyőzhető a fővárosban.

A tegnap befejeződött előválasztásról kérdezte a Válasz Online Török Gábor elemzőt. Íme, a főbb törögábori meglátások:

Hét-nyolc év spét

"Párthovatartozástól függetlenül minden ellenzéki boldog lehet, pártjaikról ugyanis kiderült, hogy nem feltétlenül vannak beoltva a tanulás ellen, s ha lassan is, de képesek helyes következtetéseket levonni. Az ellenzéki szavazók egyébként előbb kapcsoltak, mint a pártjaik. Sokkal korábban kezdtek közös jelöltekben gondolkodni. Hét-nyolc év spéttel a politikusaik is eljutottak ide. Az időtényező miatt tehát indokolt az irónia. De ezt leszámítva elmondható: az előválasztáson mégiscsak jelentős dolog történt."

Török Gábor

Török Gábor

Fotó: Németh Dániel

Kálmán Olga elindítása

"Az indítása valóban jó ötlet volt. Kálmán Olga nem volt jó. Bebizonyosodott, hogy a politika mégiscsak szakma, amit versenyhelyzetben egy edzett és felkészült politikus jobban művel, mint az, aki a hatáskeltéshez ért, de a közlekedéspolitikához cseppet sem. Kálmán Olga finoman szólva sem mutatta a hozzáértő politikus képét, Karácsonyt meg vitalizálta a versenyhelyzet. Ezt értékelhették az ellenzéki szavazók."

Az MSZP és Karácsony

"Karácsony győzelméhez nekik vajmi kevés közük van, még ha most nyilván próbálnak is rákéredzkedni a győzelmi csoportképre. Karácsonyt senki nem gondolja szocialista politikusnak."

Puzsér indulása

"Az indul, aki akar, de ennek az előválasztásnak igenis van jelentősége. A Fidesz legyőzhető a fővárosban. Mégpedig éppen ennek a három pártnak a szövetsége elég hozzá. Ha a következő hónapokban is ilyen meglepő fegyelmezettségről tesznek tanúbizonyságot, a meccs ősszel Karácsony és Tarlós közt lesz csak értelmezhető. Puzsér közepe a „szélsőközép”. Középpárti politikát ilyen karakterek, ilyen regiszterben ritkán adnak elő. Az imént láttuk be, hogy a mérsékelt közép erők is törpe minoritást képviselnek itthon. Hát még a szélsőközép! Még akkor is meglehet tehát Karácsonynak a főpolgármesteri szék, ha Puzsér elvisz 3 százalékot. Ráadásul a Jobbik szavazóit viheti el, akik viszont másképpen Tarlósra szavaznának. Mindenesetre olyan kevesen maradtak mára a fővárosban jobbikosok, hogy nem szükségesek az ellenzéki összefogásba a sikerhez. Az őszi választás tehát nyitott, cseppet sincs lefutva."

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.