Már megint történelmi mélyponton

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 27.

Belpol

Tovább bukdácsol a forint.

Negatív rekordot döntött péntek délelőtt a forint - számol be az Index. A legutóbbi keddi mélypontot, amikor 336,1 forintba került egy euró, ma délelőtt 10 előtt sikerült alulmúlni. Az euró vételi ára ugyanis 336,3 forintra emelkedett.

A dollárhoz képest még inkább gyengült a forint: 1 dollár ugyanis 308,01 forintba került délelőtt.

A forint árfolyama augusztus óta folyamatosan esik, ennek egyik oka a világgazdasági bizonytalanságokban van, amely a többi ország valutáját sem hagyja érintetlenül. De hozzáteszik, hogy az Magyar Nemzeti Bank nyilatkozatai sem segítik a forint erősödését. Az MNB a héten is hangsúlyozta, hogy nem kíván lépni az árfolyam gyében, nem emelnek alapkamatot és tartják a laza monetáris  kondíciókat.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.