Törvényességi felügyeleti eljárással próbálja támadni a Fidesz az egri színházigazgató választást

  • narancs.hu
  • 2020. november 2.

Belpol

A kormánypárti képviselők aggódnak a város kulturális életéért.

Az egri közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciója törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményez a színházigazgató-választás ügyében – jelentette be a frakció egyik tagja a témában tartott hétfői sajtótájékoztatón.

Kovács Cs. Tamás ismertetése szerint a helyi önkormányzat október 29-i ülésén döntött a Gárdonyi Géza Színház vezetői kinevezéséről. A Fidesz-KDNP helyi szervezete szerint a grémium jogszabályba ütköző módon határozott az új igazgató személyéről, Szőcs Arturt, a Miskolci Nemzeti Színház színész-rendezőjét bízva meg az egri teátrum irányításával.
Ezért a kormánypárti frakció törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményez az ügyben a helyi kormányhivatalnál – közölte. "A város és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) között jelenleg is érvényben lévő fenntartói együttműködés, valamint a többségben lévő ellenzéki városvezetés által elfogadott határozat nem fedik egymást" – fogalmazott a képviselő.
Frakciójuk azt szeretné, hogy ne legyen bizonytalanság a színház, így a város kulturális életében, hiszen amennyiben kiderül, hogy az igazgatói kinevezés valóban törvénytelen, az intézmény eleshet közel 300 millió forintos minisztériumi támogatástól. Ez pedig 50 ember munkahelyét érintené – mondta.
A Fidesz-KDNP helyi szervezete számára fontos, hogy azok az eredmények és kimagasló nézőszámok, melyek Blaskó Balázs elmúlt közel egy évtizedes direktori időszaka alatt jellemezték a teátrumot, ne kerüljenek veszélybe – zárta szavait Kovács Cs. Tamás.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, múlt csütörtök délután Eger közgyűlése elutasította Blaskó Balázs, a Gárdonyi Géza Színház jelenlegi igazgatójának újbóli kinevezését, és helyette Szőcs Arturt, a Miskolci Nemzeti Színház jelenlegi színész-rendezőjét nevezte ki az egri teátrum élére.

A hír jelentőségét nem a direktorváltás ténye adja.  Hanem, hogy a 2019-ben ellenzéki többségűvé vált egri közgyűlés és az ellenzéki pártok ernyőszervezete, az Egységben a Városért Egyesület támogatásával polgármesterré választott Mirkóczki Ádám a magyar önkormányzatok és polgármesterek közül először döntött úgy: szembeszáll az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) akaratával. Ekként nem azt az igazgatót választja saját színháza élére, akit a minisztérium akar.

Az egri eseményekről részletesen olvashatnak Kis-Magyarország rovatunkban:

Beintett Eger az Emminek: a város jelöltjét nevezték ki színházigazgatónak Blaskó Balázs helyett

Beleállt a kormányzati kultúrpolitikával való háborúba az ellenzéki többségű egri önkormányzat, és az állami támogatás kockáztatása ellenére saját jelöltjüket, Szőcs Arturt választották a Gárdonyi Géza Színház élére. Heves indulatoktól, személyeskedésektől sem mentes, hosszú órákra rúgó ülés után csütörtök délután Eger közgyűlése elutasította Blaskó Balázs, a Gárdonyi Géza Színház jelenlegi igazgatójának újbóli kinevezését, és helyette Szőcs Arturt, a Miskolci Nemzeti Színház jelenlegi színész-rendezőjét nevezte ki az egri teátrum élére.

Arról pedig, hogy Eger összellenzéki támogatással megválasztott polgármestere kihátrálna az országos politikából itt írtunk részletesen:

Márki-Zay szerint zsarolhatják Eger polgármesterét - Mirkóczki eltávolodott az ellenzéki szövetségtől

Eger összellenzéki támogatással megválasztott polgármestere kihátrálna az országos politikából. Nem is csatlakozott a Karácsony Gergely nevével fémjelzett, ellenzéki és független önkormányzatok által támogatott népszavazási kezdeményezéshez, ami az uniós források megszerzéséről szólna. Állítólag a hódmezővásárhelyi polgármester a Fidesszel való lepaktálással vádolta meg Mirkóczki Ádámot, de ezt a Narancs.hu-nak nyilatkozó Márki-Zay Péter tagadja.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.