2011. december 20-án, hajnali fél háromkor fogadta el az Országgyűlés a nemzeti köznevelési törvényt, sürgősségi eljárásban. Az Orbán-kormány már előtte is tett a közoktatást érintő lépéseket. Bevezették például, hogy már a második osztály befejezésétől lehessen buktatni. Míg a korábbi szabályozás szerint alsós tanulóval csak a szülő kérésére vagy beleegyezésével lehetett évet ismételtetni, a 2010-2011-es tanévtől már anélkül is. „Az osztályozás eltörlése elmosta a kontúrokat, és a könnyebb ellenállás irányába vitte a gyerekek munkáját és mindennapi életét” – mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár, aki egyúttal abban reménykedett, hogy ez a változtatás erősíti a kisdiákok felelősségérzetét. A buktatás lehetőségéről szóval pedig úgy foglalt állást, hogy azzal „a munkavégzésre való nevelést kívánjuk szolgálni”.
A kormány már 2010-ben gátat akart vetni a genderideológia óvodákba történő beszivárgásának. Ezért akkor augusztusban módosították az óvodai nevelés alapprogramjáról szóló 2009. novemberi kormányrendeletet, kihajítva belőle egy félmondatot, amivel szerintük – miként azt Hoffmann Rózsa megfogalmazta – „az úgynevezett genderideológia alapjait vetették volna meg, mely az egyenlőség jegyében értelmetlennek tartja a nemek megkülönböztetését”.
A köznevelési törvényre visszakanyarodva: nem véletlen, hogy elnevezése közoktatási helyett köznevelési lett. Ezt azzal indokolták, hogy az iskola (és az óvoda, ahova 2015 óta kötelező már hároméves korukban beíratni a gyerekeket), nem csupán tanít, hanem – ez a hangsúlyosabb, sőt a lényege – nevel.
Ennek szellemében például bekerült a tanrendbe (immár nem fakultatívan, de választható helyette etika) a hit- és erkölcstan. Ami a KDNP rögeszméje és politikájának egyik attribútuma. Ugyancsak beszuszakolták – felmenő rendszerben, az első, ötödik, kilencedik osztálytól – a heti öt órában tartandó testnevelést. Osztolykán Ágnes, a parlamenti szakbizottság korabeli LMP-s tagja mesélte annak idején: „A KDNP-sek beadtak egy módosító indítványt, hogy néptáncoktatással lehessen a tornaórákat kiváltani. Soha nem fogom elfelejteni, Pokorni Zoltán megkérdezte ezen a bizottsági ülésen a maga rezzenéstelen arckifejezésével, hogy a féktelen pogó beleszámít-e. Utána kicsit finomítva azt kérdeztük, hogy ha valaki mondjuk flamencózni akar, az nem váltja-e ki a néptáncot. Halál komolyan elgondolkodtak, majd azt felelték, hogy nem.”
Már a jogszabály előkészítésekor egyértelművé tették: az állam magához vonja az önkormányzati iskolák fenntartói jogát. Ugyancsak kilátásba helyezték új, az oktatási tevékenységet szigorú keretekbe záró Nemzeti Alaptanterv (NAT) kialakítását. A Magyar Pedagógai Társaság (MPT) elnökségének 2011. október 24-i állásfoglalása is kitért erre: „A köznevelési rendszer szabályozását szolgáló kodifikált szövegből – figyelembe véve a koncepció szövegét és az Oktatási Államtitkárság értelmezéseit is – egy ideológiailag túlfűtött, erőteljesen centralizált és uniformizált, szigorú alárendeltségi viszonyban strukturálódó nevelési-oktatási intézményrendszer képe rajzolódik ki, olyan intézményrendszer, olyan, alapvetően a bizalmatlanságra épülő működési szabályokkal, amely erőteljesen emlékeztet a történelem színpadáról letűnt korok tekintélyelvű világára.” Az MPT alaposan megsorozta a törvénytervezetet. Többek közt ekképpen: „Az intézmények államosítása, az »új értékalapú« NAT és az előíró kerettantervek rendszere, a kötelező tantervi követelmények érvényesítését központilag szűkített választékkal »segítő« tankönyvek bevezetése, az oktatásszervezésre vonatkozó kötelező rendelkezések, a tanfelügyeleti rendszer újraépítése, a vezetői megbízások központosítása, az intézmények szakmai önállóságát megteremtő és biztosító pedagógiai programok kiüresedése, az intézmények működési szabályainak központi meghatározása, az iskolahasználó partnerek jogosultságainak korlátozása, a kötelességek és jogok gyakorlásának - így, ebben a sorrendben való - összekapcsolása, a pedagógiai-szakmai szolgáltatások igénybevételének korlátozása, a lényeges működési szabályok törvényen kívüli, rendeleti szabályozása és más szabályozási elemek mind azt a célt szolgálják, hogy a XXI. századi abszolutizmus állama egy XVIII-XIX. századi pedagógiai koncepcióra építve, az e koncepciónak megfelelő szervezeti rendben, egy szakmai autonómiájától megfosztott pedagógus közvetítésével mondja meg polgárainak, nekik mi a jó.”
A nemzeti köznevelési törvény 2012. szeptember 1-jén lépett hatályba, leglényeges rendelkezései – továbbá az azokból fakadó egyéb jogszabályok – fokozatosan kezdtek érvényesülni. NagyjábóI 2013-ra állt össze. Addigra megalakult a Klebesberg Iskolafenntartó Központ (közkeletű becenevén: KLIK), megszerveződtek a tankerületek. A KLIK lett az állami iskolák fenntartója, irányítója, az azokban dolgozó pedagógusok munkáltatója.
2017-től kevesebb maradt belőlük, de bővültek a jogosultságaik. Például a hozzájuk tartozó iskolák pedagógusainak immár nem a KLIK, hanem az adott tankerületi központ a munkáltatójuk. Az átszervezés során a KLIK-ből egyébként is KK, azaz Klebesberg Központ lett, középirányító szerv, ami felügyeli a tankerületek tevékenységét.
Akárhogyan is variálgatták, egyre nyilvánvalóbbá vált ennek az oktatásirányítási rendszernek a sarkalatos célja:
a tanítás és tanulás folyamatának, a pedagógus tevékenységének totális felügyelete, illetve a tananyag tartalmának eltérést csak névleg engedő meghatározása.
Aminek elengedhetetlen eszköze a Nemzeti Alaptanterv. E helyütt nem részleteznénk, legyen elég annyi, a tanár, a tanító önállóságának mintegy tíz százalék tere maradt meg. Frontálisan beleállni a kötelezőbe, elmondani és számon kérni szépen – ez az, ami alaposan megfelel a NER ideológiájának és gyakorlatának.
2020-tól álltak szolgálatba az iskolaőrök. A törvény a közfeladatot ellátó személyeknek kijáró védelemben részesíti őket.
Mindeközben az akkori problémák fennállnak, az irányítási, felügyeleti intézményrendszer, a már a hatályba lépése előtt eliminált életpályamodell (aminek fix kiindulópontja még mindig a 2013. évi minimálbér), a NAT, a folyamatosan romló PISA-eredmények, a korszerű oktatás és – sok helyütt – a felszerelések hiánya. A most regnáló kormány tizenkét éve alatt felnövekedett egy diáknemzedék, amelyik a NER alatt járta ki az iskoláit. Az utánuk jövők nagy része is minimum az általánost.
A területért felelős miniszterek az oktatásirányításban alapvetően jelentéktelen szerepet vittek. Az államtitkárok is. Hoffmann Rózsát kivéve. Ő éppenséggel hozott, csak nem túl progresszív helyről: a KDNP-től. A párt 2009-es, Iskola – erkölcs – tudás elnevezésű dokumentumában egyebek mellett ez szerepelt: "A rendszerváltoztatást követően a tradíciókkal szemben megjelent, majd megerősödött az az oktatásirányítási filozófia, amely szolgáltatásnak tekinti az iskolai működést, és a humán szférától idegen közgazdasági, minőségirányítási, mérési-értékelési-elszámoltatási mechanizmusokat érvényesít és kényszerít rá. E felfogás szerint mindig a szolgáltatást igénybe vevőknek (a gyereknek és a szülőnek, illetőleg a fogyasztói társadalmat megtestesítő multinacionális cégeknek) van igazuk, minden tevékenységet az ő elvárásaikhoz kell igazítani, a partneri elégedettséget mindenáron megszolgálni, engedve a könnyebb ellenállásnak, az igénytelenségnek. Ilyen kártevést tapasztalhattunk meg az utóbbi évek oktatásirányításában. A fogyasztók (a választók) kegyeit kereső, gyakran szakmailag hibás intézkedések sorozatát szenvedték el az iskolák.”
Hiller István egykori oktatási és kulturális miniszter 2013 decemberében a 168 Órának adott interjújában többek közt ezt mondta: „Van egy gondolkodási mód, amelynek középpontjában a gyermek mindenek feletti érdeke áll, és vannak, akik csak egy, az ország egészét behálózó struktúrát látnak, amelyen keresztül szervezetten lehet eljutni a legkisebbekhez. Ez a hatalom számára komoly lehetőség. »A gyermek mindenekfelett álló érdeke van az oktatás középpontjában« - közoktatási törvényünkben kormányokon keresztül ez volt az első számú állítás. 2011 novemberében ezt a mondatot a nemzetinek nevezett új köznevelési törvény alkotója kivette. Nem összebeszélve, ketten adtunk be módosítót, Pokorni és én, hogy írjuk vissza. Az enyémet már bizottsági szinten kivágták, az övét talán a plenáris ülésen. Pedig itt a lényeg: a középpontban a gyerek van, nem az iskolaépület, nem a gazdasági osztály és nem a kazán. Ez a különbség.”
(Címlapképünk illusztráció)
