Tóth Bertalan nem indul az MSZP társelnöki tisztségéért

  • narancs.hu
  • 2022. április 24.

Belpol

A frakcióvezetői tisztséget megtartaná. 

Facebook-oldalán jelentette be Tóth Bertalan, hogy nem indul az MSZP társelnöki posztjáért a következő tisztújításon.

Tóth az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője, 2018-tól elnöke volt, 2020-tól társelnöke Kunhalmi Ágnessel együtt. 

A politikus a párt szombati választmányi ülésén már bejelentett döntését most nyilvánosságra hozva a Hírklikk oldalán arról ír, hogy „az országgyűlési képviselőcsoport vezetőjeként, a csapat tagjaként” segíteni fogja a közös munkát.

Az országgyűlési választás eredményét értékelve Tóth Bertalan emlékeztetett, 2018-ban az MSZP eldöntötte, milyen stratégia alapján törekszik a kormányváltásra, és a párt jó néhány javaslata bekerült az egyesült ellenzék programjába, így pélául az Európai Ügyészséghez való csatlakozás, a családi pótlék növelése, a pedagógusok, egészségügyi szakdolgozók, rendőrök és szociális munkások fizetésének emelése, a bérlakásépítés, a Kádár-kockák szigetelése.

Tóth szerint nem az MSZP-n múlt, hogy viszonylag későn, március elejére született meg a közös ellenzéki program.

„Tudtuk, hogy a választáson a pálya lejteni fog, és nem nekünk fog lejteni. A közpénzből fenntartott, hatalmi propagandagépezettel, a 12 év alatt kiépített fideszes gazdasági hátországgal szemben vívott küzdelem nem egyenlő feltételek szerint zajlott. Az egységes ellenzék – és azon belül különösen a Magyar Szocialista Párt – tagjaiként bármennyit is dolgoztunk, nem tudtunk versenyezni a kormánypárt rendelkezésére álló erőforrásokkal, miközben az ország jobban el van adósodva, mint 2010-ben, amikor a Fidesz átvette az irányítást. Az orosz–ukrán háború, a választás előtti osztogatás, valamint a hatpárti együttműködésből kiszűrődő belső ellentétek a választók jelentős részének korábbi álláspontját az utolsó másfél hónapban meghatározó módon befolyásolták, és sajnos, nem a kormányváltás irányába” – írta Tóth Bertalan.

Emlékeztetett, hogy az MSZP jelöltjeként 2018-ban egyéni mandátumot szerzett,  most közös jelöltként indított szocialista képviselők többsége megőrizte a választók bizalmát, mandátumot szerzett Kunhalmi Ágnes, Hiller István, Hiszékeny Dezső, Szabó Sándor, Vajda Zoltán.

Tóth Bertalan az eredmények értékelését meghagyja az elemzőknek, politológusoknak. Szerinte ezzel együtt az ellenzéki pártoknak együtt és külön-külön is értékelniük kell a vereség okait. „Az MSZP oldaláról nézve – szerintem – az összefogás gondolata és az előválasztás sikeres volt. Ezért azt gondolom, hogy nekünk a jövőben is arra kell törekednünk, hogy a demokrata pártokat egységbe kovácsoljuk. Ehhez kell megtalálnunk a megfelelő eszközöket, módszereket és szereplőket” – húzta alá az MSZP búcsúzó társelnöke.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.