Trianoni emlékülés: az ellenzék nem kap szót
parlament_koronavirus_top_story_lead.jpg

Trianoni emlékülés: az ellenzék nem kap szót

  • narancs.hu
  • 2020. június 3.

Belpol

Csak a kormánypártok szólalhatnak fel a június 4-i megemlékezésen.

Az Országgyűlés csütörtöki emlékülésen először Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Áder János köztársasági elnök mond beszédet. Ez után a képviselők elkezdik megvitatni „A nemzetiségi önazonosság védelméről” szóló politikai nyilatkozatot. Ezen a „vitán” azonban az ellenzéki frakciók nem kaphatnak szót, írja a Népszava.

A nyilatkozat tartalmát eredetileg a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma fogadta el, ennek pedig (a DK kivételével) az ellenzéki pártok is tagjai, akik meg is szavazták a nyilatkozatot. A ellenzéki frakciókban éppen ezért felháborodást keltett, hogy a Fidesz-KDNP kisajátította a parlamenti benyújtást, aminek következtében az ellenzékiek nem szólalhatnak fel a megemlékezés részeként, írja a lap.

A szocialista Harangozó Tamás a KMKF-konszenzusra hivatkozva be is terjesztett egy napirendi módosító indítványt annak érdekében, hogy az ellenzéki frakciók vezérszónokai is elmondhassák véleményüket, ezt azonban elutasította a parlament. A Fidesz frakció nem hivatalosan azt a tájékoztatást adta, hogy az ellenzék majd jövő héten elmondhatja a véleményét a nyilatkozatról.

Figyelmébe ajánljuk