Trócsányi ügyvédi irodájának irányításával perlik a BKV-t

  • narancs.hu
  • 2019. március 25.

Belpol

A 4-es metró alagútfúrója indított pert.

A Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda vezényletével indított újabb kártérítési pert tavaly év végén a BKV ellen az alagútépítő társaság. A 24.hu értesülései szerint a per értéke 35 millió euró, azaz 11 milliárd forint, így az ügyvédi sikerdíj sem lehet csekély.

A 4-es metró beruházás cirka 23 milliárd forinttal lett drágább átadása óta. Ebből csaknem 12,5 milliárdot kártérítésekre kellett kifizetni, de még több per is folyamatban van. Közben a Fidesz által minden idők legnagyobb korrupciós botrányaként emlegetett ügyön a kormány közelében is jól járnak. Az alagútfúró konzorciumot a nyilvánosság kizárása mellett zajló eljárások egy részében ugyanis Trócsányi László igazságügyi miniszter ügyvédi irodája képviseli.

Bár 2014 márciusában, azaz 5 évvel ezelőtt adták át a budapestieknek a meglehetősen mostoha körülmények közt megépült 4-es metrót, az építkezést végző kivitelezőkkel folytatott kártérítési pereknek máig nincs vége.

A BKV a 24.hu közérdekű adatigénylésére adott válaszából kiderült, hogy összesen 47 kártérítési per indult a közlekedési társaság ellen. Ezek közül 40 zárult le, 7 még folymatban van. A BKV 31 esetben fizetett kártérítést, összesen 12 milliárd 348 millió forintot.

A 4-es metró összköltségvetését 2012 végén 452,5 milliárd forintban állapították meg, és ebből 67,5 milliárd forintot különítettek el a vállalkozókkal folytatott vitákra. A keretet tavaly nyáron 38 milliárd forintra csökkentették.

A még hátralévő 7 per közül a legjelentősebb az alagútépítő társaság, vagyis a francia, német, osztrák és magyar cégek alkotta Bamco konzorcium által tavaly év végén indított kártérítési per.

A konzorcium jogi képviseletét a Trócsányi László igazságügyi miniszter résztulajdonában álló Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda látja el. A miniszter ügyvédi irodája korábbi – 2014-ben és 2015-ben indult – perekben is képviselte már a Bamco konzorciumot.

2017-ben nyilvánosságra került a 4-es metrót vizsgáló OLAF-jelentés (Európai Csalás Elleni Hivatal), amely  59 milliárd forintot visszafizetését helyezte kilátásba. Akkor Varga Mihály akkori nemzetgazdasági (ma pénzügyminiszter) és Trócsányi László igazságügyi miniszter tárgyalt a 4-es metró beruházásával kapcsolatban feltárt korrupcióról és szabálytalanságokról Giovanni Kesslerrel, a Csalás Elleni Európai Hivatal (OLAF) főigazgatójával. Mindeközben áttételesen Trócsányi ügyvédi irodája is keres a Fidesz kormány által "minden idők legnagyobb korrupciós botrányaként" emlegetett ügyön.

Figyelmébe ajánljuk