Tudományosnak álcázva – Történészek a Veritas Intézetről

Belpol

Kurzus-történetírás, agitprop, pártállami tudományszervezés, ideológiai megrendelések – a szakmabeliek nem finomkodtak, amikor a Veritas Intézetről kérdeztük őket.

2014. január 2-án állhat fel a kormányrendelettel létrehozott és közvetlenül a Miniszterelnökség alá tartozó Veritas Történetkutató Intézet. Az intézet az elmúlt másfél évszázad történelmét a „nemzettudatot erősítő céllal” dolgozza fel, főigazgatója sajtóértesülések szerint Szakály Sándor hadtörténész lehet, aki jelenleg az MTA Történettudományi Intézetében a Horthy-korszak témacsoport vezetője. Szakályt többen a korszak rehabilitálási szándékával, a kormány ideológiájának kiszolgálásával vádolták, miután kiderült, hogy pályázik a Veritas vezetéséért. Az intézettel – és az elmúlt évben létrehozott hasonló kutatóhelyekkel – kapcsolatos kérdéseinket összesen 14 történésznek küldtük el, első körben Gyáni Gábor, Földes György, Klaniczay Gábor és Gerő András válaszaiból készítettünk összeállítást.

Gyáni egyetért a miniszterelnökségi irányítás miatt aggódó kritikákkal, szerinte ezzel „elkezdtünk visszatérni a pártállami idők tudományszervezeti felépítéséhez”. Földes György ugyanezt a gyengeség bevallásának tartja: ha „az alaptörvény preambuluma eddig nem vált a történettudomány credójává, meg kell teremteni az érdekeltséget, hogy azzá váljon”. Klaniczay Gábor egyenesen arról beszélt, hogy a Fidesz az agitprop, a pártfőiskola és a haladó értelmiség rossz emlékű ideológiai mechanizmusaihoz látszik visszatérni.

Gerő András

Gerő András

 


Némiképp máshová helyezte a hangsúlyt Gerő András, aki szerint Szakály Sándor valószínűsíthető főigazgatói kinevezése a struktúránál is fontosabb. „Az, hogy a Miniszterelnökség lesz a főnöke, a maga durvaságában jelzi, hogy politikai megrendelésről van szó, melynek még látszatában sincs köze a tudományhoz” – mondta Gerő. A hadtörténész ellen hozta fel azt is, hogy szabad akaratából lépett be a vitézi rendbe, régebben pedig a MIÉP Bocskai Akadémiájának előadója volt. De részt vett abban az akadémiai utcanévbizottságban is, amely „az elkötelezett antiszemita és demokráciaellenes Prohászka Ottokárban nem talált kivetnivalót; ezzel szemben a semmilyen önkényuralmat nem szolgáló Károlyi Mihályt elvetette”. Idézőjeles pozitívumként említette ugyanakkor, hogy Szakály identitáspolitikai elköteleződését akkor sem titkolta, amikor épp nem ez volt az úzus.

Klaniczay Gábor

Klaniczay Gábor

Fotó: MTI

A Veritas kormányrendeletben megfogalmazott céljai sem arattak osztatlan lelkesedést a megkérdezettek körében. Gyáni Gábor a történelem nemzetiesítésének szándékát emelte ki. Ez szerinte „avítt, olykor talán komikus is, arra vezet csupán, hogy még inkább szembefordít bennünket a világgal, közvetlenül a területi szomszédainkkal, sőt magával Európával is, ahelyett, hogy segítene dialogikus kapcsolatot teremteni köztünk és köztük”. Gerő a kurzus-történetírás visszatértével riogatott, mely szerinte a rendszerváltás óta eltelt időt leszámítva mindig is jelen volt a hazai történészszakmában. Klaniczay Gábor szerint „nem elfogulatlan, szakmai célkitűzésről, hanem ideológiai elvárásról van szó”, ugyanakkor nem ennek „általánosságban megfogalmazott elveivel, hanem az érvényesítésére vonatkozó kormányzati módszerekkel van a baj”.

Földes György

Földes György

Fotó: MTI

Földes György szerint sem a Veritasra, sem a közelmúltban létrehozott egyéb intézetekre – Molnár Tamás Kutató Központ, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, Nemzeti Örökség Intézete, Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum – nincs és nem is lesz szükség, „különösen nem kormányzati struktúrában”. Klaniczay Gábor véleménye az, hogy nem a szakmának, hanem „a Fidesz-kormánynak van szüksége olyan intézetekre, amelyek tálcán szállítják a történettudományos vagy egyéb tudományosnak látszó érveket és bizonyítékokat különböző ideológiai és propagandacéljaira”, bár hozzátette, nem kizárt az sem, hogy az intézet jó és hasznos eredményeket is fog produkálni. Gerő András szerint ezen intézetek lényege nem a kutatás, hanem a politikai kultuszteremtés. „A mostani kormányzat 2010-ben erőteljes identitáspolitikai offenzívába kezdett. Nem elég nekik a megkérdőjelezhetetlen demokratikus politikai legitimáció: történeti és eszmei legitimációt is magukhoz kívánnak zárkóztatni” – mondta Gerő.

A megkérdezettek különösen felháborítónak tartják, hogy az intézetek sorozatos gründolása közben más szakmai műhelyek és a felsőoktatási intézmények súlyos forráshiánnyal küzdenek. „A diktatúrák és a diktatórikus hatalomgyakorlásra komoly késztetést érző politikai rendszerek szokták közvetlenül maguk alá rendelni a humán- és társadalomtudományokat, hogy kifejezetten a saját szájízüknek megfelelő, a politikai propaganda céljaira is mozgósítható, tisztán ideologikus tudás jöhessen ezáltal létre” – kereste a magyarázatot Gyáni Gábor. Klaniczay Gábor úgy fogalmazott, hogy „a kormánytól kapott plusztámogatás a humántudomány terén mindig gyanús, ellenszolgáltatásra vonatkozó elvárást helyez kilátásba”. Szerinte az lesz az igazi tragédia, ha „a tehetséges fiatal kutatók csak a kormány ideológiai megrendelését teljesítő intézetekben találhatnak álláslehetőséget, megélhetési forrást”.

Gerő úgy látja, hogy az intézetalapítási lázzal egy időben „a kormányzat számára politikailag nehezen uralható felsőoktatás – s azon belül is a humán felsőoktatás – komoly költségvetési megszorításokkal néz szembe. Ma már ott tartunk, hogy a felsőoktatási államtitkár egyértelműen kijelentette: a humán oktatás szép, de nagyjából-egészében haszontalan.” Kétségtelen ugyanakkor, hogy a magyar tudomány eddigi intézményes rendszere is – szégyenletes módon – „befeküdt” a kurzuslogikának. „Jól mutatja ezt a Magyar Tudományos Akadémia intellektuálisan tökéletesen igénytelen és következetlen állásfoglalása az utcanevek esetében. A kormányzat honorálja is az Akadémia erőfeszítéseit, hiszen költségvetése jelentősen megnőtt” – mondja Gerő.

Szakály Sándor lapunknak úgy nyilatkozott, hogy hasonló intézetalapítások korábban is voltak – példaként a Habsburg Történeti Intézetet és a XX. század Intézetet hozta fel –, ezért nem érti, miért most kell zúgolódni. Válaszadóink szerint ez az érvelés kétfelől nem stimmel, hiszen a XX. század Intézet létrehozását övezte szakmai kritika, a Habsburg Intézet összehasonlíthatósága a Veritasszal pedig erősen kétséges. „A Habsburg Történeti Intézet egy lapon említése a Veritasszal súlyos csúsztatás, hiszen semmiféle kormány-alárendeltsége és semmiféle, a Veritashoz hasonló ideológiai funkciója, szerepvállalása nem volt” – mondta Klaniczay Gábor. Gyáni Gábor szerint, bár megalapítása nem mindenkinek tetszett, a Habsburg Intézet nem az akadémiai történetírással szemben jött létre, szakmai hatóköre pedig korábban nélkülözte az intézményes kutatói figyelmet. Gerő András (a Habsburg Történeti Intézet igazgatója) úgy látja, intézetére nem fogható rá a korábbi kormányok ideológiai támogatása, „mert tematikai köre az első világháborúval véget ért, s azt nem állíthatom, hogy a szoclib koalíció Savoyai Jenőre, Mária Teréziára vagy éppen Ferenc Józsefre izgult volna”.

Válaszadó történészeink szakmájuk képviselőinek általános reakcióival sem elégedettek. Klaniczay szerint „az lett volna az adekvát reakció, ha a történészszakmát képviselő Történelmi Társulat megszólal ez ügyben. Erre történt is tétova, de hamar elakadt kezdeményezés, amikor még nem lehetett tudni, hogy a »várományos« Szakály Sándor, a társulat egyik alelnöke – ennek fényében nem csoda, hogy nem született ilyen tiltakozás.” Gerő András a szakma megosztottsága miatt nem vár egységes fellépést, Földes György pedig az álláshelyek elvesztésétől való félelem visszatartó erejét fejtegette. Gyáni Gábor ugyanakkor a jövőbe is tekintve azt mondta, „a legkevesebb, hogy mértékadó történészek kifejtsék végre a véleményüket az ügyről. Később, amikor felálltak ezek a hatalmi szándékban fogant kutatóintézetek, szoros figyelemmel kell követni a ténykedésüket, hogy szakmailag kifogástalan érvekkel lehessen helyére tenni azt a történetképet, amit sugallnak. Feltéve, ha indokolt ez a szakmai kontroll. Az előjelek azonban arra vallanak, hogy nem lesz megspórolható az akadémiai történetírás részéről ez az igyekezet.”

Ki kicsoda?

Gyáni Gábor az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatója, az MTA Történettudományi Intézetében az újkori témacsoport vezetője. Kutatási területe a 19–20. századi város-, társadalom- és mentalitástörténet, de sokat foglalkozik a történetírás elméletével is.

Földes György a Politikatudományi Intézet főigazgatója, az MTA doktora. 1994 és 1998 között az MSZP országos elnökségének tagja, 1998-tól 2000-ig az országos választmány elnöke. Kutatási területe a Kádár-korszak politikatörténete, a 20. századi Magyarország gazdaság- és társadalomtörténete.

Klaniczay Gábor a Közép-európai Egyetem tanszékvezető professzora, az ELTE BTK oktatója. Elsősorban középkori vallástörténettel, történeti antropológiával foglalkozik.

Gerő András a Habsburg Történeti Intézet főigazgatója, az MTA doktora, az ELTE BTK tanszékvezető egyetemi tanára. Fő kutatási területe az Osztrák–Magyar Monarchia története.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A magyarnarancs.hu körkérdését 14 történésznek küldtük el. Granasztói György jelezte, hogy nem tud, Ungváry Krisztián pedig, hogy nem szeretne válaszolni. Várunk még Romsics Ignác, Glatz Ferenc, Gyurgyák János, Szarka László, Kun Miklós, Tőkéczki László és Pölöskei Ferenc véleményére. Holnap Krausz Tamás válaszait közöljük – szerkesztetlen formában.

Figyelmébe ajánljuk