A magánszemélyek által indított feljelentés közösség elleni izgatással vádolja a népszerű publicistát. Ez pedig az ügyészség szerint egyértelműen nem állja meg a helyét, olyannyira nem, hogy a döntést nem is kell a bíróságra bízni.
A büntető törvénykönyv 269., közösség elleni izgatásról szóló paragrafusa kimondja, hogy „Aki nagy nyilvánosság előtt a) a magyar nemzet, b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.
Fotó: Németh Dániel
Az ügyészség – Bayer írásáról szólva – azt mondja, hogy gyűlöletre uszításnak az minősül, ha erőszakos cselekedetre történik felhívás, mégpedig közvetlenül fenyegető módon, és a veszély (mármint az erőszakos cselekedeté) konkrét. Hivatkozik a Tomcat-ügy egy nappal ezelőtt született nem jogerős ítéletére, amelyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság ugyanezen büntetőjogi tényállásban elmarasztalta Tomcatet, amiért azt írta: „…szedjetek össze húsz embert, menjetek le, és egy szó nélkül verjétek meg őket.” A főügyész szerint a két állítás között a különbség az, hogy Tomcat állításában meglévő konkrétság (ti, menjetek, verjétek – erre utalhat az ügyészség) hiányzik ahhoz, hogy Bayer elítélhető legyen.
Ugyanezt az érvelést használta tegnapi blogbejegyzésében a TASZ is (méltatva a Tomcat elleni döntést, és – előre – kimondva Bayer ártatlanságát).
Molnár Péter szólásszabadság-kutató szerint azonban ez a fajta okfejtés téves. És szerintünk is az. Nem attól konkrét az erőszakra való uszítás, hogy nem általános alanyként határozza meg az elkövetőt. Kisebb hatást vált ki, ha Tomcat azt írta volna, hogy „meg kell verni őket”? Nem hisszük.
De Molnár Péter egy ennél alapvetőbb szempontra hívja fel a figyelmet: „A gyűlölködő beszéd nem attól függően vált ki közvetlen veszélyt (ez a feltétele annak, hogy az uszítás bűncselekménye megvalósuljon), hogy cselekedetre szólít fel. Amikor roma-magyarok házai körül állnak gárdisták, és közülük valaki a kellő pillanatban bekiabálja, hogy »rohadt cigányok«, akkor az éppen elég lehet gyutacsnak, pedig nem szólít tettre. Nem lehet a cselekedetre való felszólításra vagy annak hiányára egyszerűsíteni az összes körülmény vizsgálatát. Döntően a beszéd közvetlen és tágabb környezetétől függ az, hogy az adott gyűlölködés kivált-e közvetlen veszélyt.”
Tóth Balázs, a Helsinki Bizottság munkatársa szerint az a baj az ügyészség érvelésével, hogy Tomcat sem konkrétabb: nem mondja meg, hogy ki és hova menjen. Ha az utcán épp nincsenek cigányok, akkor konkrétság tekintetében (!) nagy nulla Tomcat állítása. (A Tomcat elleni feljelentést a Helsinki Bizottság tette más emberi jogi szervezetekkel együtt.) Az viszont, hogy „állatok meg ne legyenek… ezt meg kell oldani – de azonnal és bárhogyan!” legalább ennyire konkrét, hiszen konkrétan bármit megenged, mi több, sürget rá.
Az ügyészség azt állítja, hogy kialakult egy töretlen bírói gyakorlat, amely az ilyen bűncselekmények jogi megítélését mára egységessé tette, s felhozza példaként ifj. Hegedűs Lóránt felmentését a „rekeszd ki őket” mondatért. (A MIÉP kerületi lapjában Hegedűs azt írta a „galíciai jöttmentek hada” ellen uszítva, hogy „Rekeszd ki őket! mert ha te nem teszed meg, ők teszik meg veled!”) De nem igaz, hogy a magyar jogalkotás ne tenné lehetővé a jogalkotóknak a szigorúbb fellépést, s az sem igaz, hogy ne lenne erre precedens. Egyrészt itt a Tomcat-ügy ítélete (igaz, egyelőre csak első fokon), de íme egy korábbi jogerős határozat is:
Szabó Albert 1996-ban, október 23-át ünnepelve Budapesten, a Szabadság téren kétszáz-háromszáz főnyi hallgatóság, köztük akkori pártjának úgy száz-százötven, nyilas szimbólumokkal felszerelt tagja előtt szónokolt a zsidók ellen, több mondatában erőszak alkalmazására buzdított, tapstól, illetve „úgy van, ki velük, idegenek kifelé!” közbekiabálástól kísérve. A Legfelsőbb Bíróság őt jogerősen három évi próbaidőre felfüggesztett egy év börtönbüntetésre ítélte a Btk. 269. paragrafusa alapján.
