Túl testi lány (Göbölyös Luca fotóművész)

szerző
Sz. Szilvia
publikálva
1999/27. (07. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Fotói és fotóinstallációi sokaknak, beleértve a művészeti közéletet is, irritálóak lehetnek. Témája ugyanis a nem, a szexualitás, de másképp, mint azt megszokhattuk. Nem akt- vagy szociofotók, hanem a másság és a változás szánalommal, csodálattal, borzongással, humorral vegyülő lenyomatai. Konkrétan a homoszexualitás tárgykörében is rendezett már önálló kiállítást. Nem csoda, hogy tavaly és most is szerepelt a Meleg Büszkeség Napjai rendezvénysorozatán.

Fotói és fotóinstallációi sokaknak, beleértve a művészeti közéletet is, irritálóak lehetnek. Témája ugyanis a nem, a szexualitás, de másképp, mint azt megszokhattuk. Nem akt- vagy szociofotók, hanem a másság és a változás szánalommal, csodálattal, borzongással, humorral vegyülő lenyomatai. Konkrétan a homoszexualitás tárgykörében is rendezett már önálló kiállítást. Nem csoda, hogy tavaly és most is szerepelt a Meleg Büszkeség Napjai rendezvénysorozatán.

MaNcs: Miért vettél részt ezen a kiállításon?

Göbölyös Luca: Kezdettől fogva támogatom, hogy a hátrányos megkülönböztetés és az előítéletek megszűnjenek a homoszexuálisokkal szemben. Gondoltam, ha részt veszek, tehát a kiállításommal támogatom ezt a fesztivált, akkor teszek valamit a hazai előítéletek ellen. Egyébként pedig a munkáim is erre a dologra reflektálnak. Én csináltam először portrékiállítást a magyar melegekről 1996-ban a Francia Intézetben, ahol nyíltan szerepeltek a saját, jól felismerhető arcukkal, tehát vállalták a megmutatkozást. Később már nem kifejezetten ez a téma foglalkoztatott, és a most kiállított munkáknak sem teljesen a homoszexuálitás a témája. Inkább a gender, a nem, vagyis a társadalmi szexualitás az, amiről szólnak. A Mások című meleg lap szerkesztői kértek meg tavaly is, hogy vegyek részt ezen a kiállításon a ´96-os munkámmal. Akkor magam nem is láttam a rendezvényt, mert éppen Angliában voltam egy ösztöndíjjal, de azt gondoltam, hogy mindenféleképpen támogatom őket. Örültem, hogy Magyarországon is van már Meleg Büszkeség Fesztivál. Persze idén is igent mondtam.

MaNcs: Most, hogy láttad összefüggéseiben is a fesztivált meg a kiállítást, mi a véleményedróla?

GL: Megmondom őszintén, nem erre számítottam. Nem tudtam semmit a többi résztvevőről, de amikor már elkezdtük kirakni a kiállítást, akkor azt gondoltam, hogy semmilyen módon nem vonom ki magam ebből a dologból, pont a már említett okok miatt. Azt gondolom, hogy egy ennyire nagyszabású és fontos rendezvényhez kapcsolódóan törekedni kellene arra, hogy legyen egy profi képzőművészeti rendezvény is. Külföldön, mondjuk Amerikában a meleg- mozgalmat profik is támogatják, és világhírű művészek vesznek részt egy ilyen kiállításon.

MaNcs: Kifejezetten a ´96-os kiállítás miatt kezdett el érdekelni a meleg téma, illetve a nemiség?

GL: Arra két vagy három évet készültem. Abban az időben volt, amikor lediplomáztam az Iparművészeti Főiskolán, fotó szakon. Divatfotót választottam az első diplomámra, és azzal bekerültem a mesterképzőbe, ami nagyon szabad része ennek a főiskolának, ott már az ember maga választhatja meg, hogy mivel foglalkozik, hogy mi lesz a következő diplomája. Teljesen véletlenül jött az egész. A Baross utcánál laktunk, ahol volt egy pizzéria, és ott Matthias (transzvesztita művész) volt a szakács. Oda jártunk ebédelni. A Matyuska mindig kijött közénk, mesélt magáról és eleinte próbálta eltitkolni, hogy ő meleg, ami egyébként nagyon nyilvánvaló volt. Egy kicsit még mulatságosnak is találtuk. Egy idő múlva ő is érzékelte, hogy sem a barátaim, sem én nem vagyunk az a közeg, aki elutasítaná vagy nem szeretné amiatt, ha vállalná a másságát előttünk. Egyszer pedig rögtön a közepébe vágott, átöltözött, és azt mondta, hogy így megy este szórakozni. Annyira tetszett ez a jelenség! Bájosnak találtam, közben meg a nőkről szóló furcsa kritikának tűnt. Ugyanakkor még valami szomorúságot is éreztem abban a női ruhába öltöztetett férfitestben. Persze hogy megfogott az egész.

MaNcs: Matthias a jelenlegi kiállításon is szerepelt. ´ maga is megjelent a megnyitón mint csillárnő.

GL: Ezek egészen új munkák, és boldogan vállalta most is a modellkedést. Gondolom, a kettőnk között felépült bizalom miatt, és mert az ő életének természetes része az exhibicionizmus.

MaNcs: Nem értek még bántó kritikák? Mert hiába lett láthatóbb a homoszexualitás akár a médiában vagy a társadalomtudományok által, még mindig iszonyú sötéten ítéli meg őket a köz. Ráadásul ha a szakmádat tekintjük, a te fotóidnak még a klasszikus fotókhoz sincs sok közük.

GL: Annak idején, mikor elkezdett érdekelni a meleg téma, még többen utasították el. A főiskolai tanáraimnak sem tetszett az a bizonyos francia intézetes kiállítás. Nem elég, hogy melegek voltak rajta, még meg is voltak festve a képek, ami az iparművészeti fotó szakán egy elítélendő dolog volt, mert a technika nem maradt a klasszikus fotó keretein belül. Amit most használok a képeimnél, az egy üveg hatású műanyag, plexi, amit saját magam öntök rétegekben.

MaNcs: Hogyan kapcsolódik ehhez az új formához a régi tartalom?

GL: Valamilyen testetlenséget szerettem volna létrehozni. Nagyon érdekel, hogy több áttetsző fotó egymásra vagy egymás mellé téve milyen térhatást kelt. Számos jó asszociációt indíthatnak el ezek a kemény anyagba bemerevített testek.

MaNcs: Te voltál az egyetlen nem meleg kiállító. Tudsz valamit a többiekről?

GL: Nem ismertem őket, csak a megnyitón találkoztunk, és ott a mellettem kiállító fiú megjegyezte, hogy ismerte már a régebbi képeimet, és nagyon tetszettek neki. Jobb lett volna azért szerintem, ha tágan értelmezik a dolgot a rendezők, és azt mondják, hogy a szexualitásra reagáló magyar művészeket akarnak meghívni. Nagyon sokat és nagyon profikat találhattak volna. Nem néztek körül a magyar művészeti színtéren, hanem egyszerűen, akik kéznél voltak a meleg körökben, azok jöttek el kiállítani. Valakinek vállalnia kellett volna ennek a szervezését, mert ez emelte volna az esemény rangját. Még több kívülálló érdeklődőt be lehetett volna hozni a rendezvényekre.

MaNcs: Valóban kellenének kívülálló művészek, mert azok közül a neves képzőművészek közül, akik valóban melegek, nem sokan vállalnák a megmutatkozást. Itt, az amatőrök között is volt olyan, aki nem akart publikus lenni az életkörülményeire hivatkozva.

GL: Erről a társadalom tehet. Nem tudom őket elítélni, mert amikor én csináltam azt az első sorozatomat, akkor ugyanezzel szembesültem, hogy elsőre boldogan jelentkeztek a modellek, de amikor a kiállításra került sor, akkor visszamondták, arra hivatkozva, hogy ők most nincsenek abban a helyzetben, hogy a nyilvánosság előtt is vállalni tudják a másságukat. Amilyen megjegyzéseket én kívülállóként kaptam, úgy, hogy én csak fotós voltam, azok annyira durvák voltak, hogy el tudtam képzelni, ők mivel szembesülnek nap mint nap. Mondták, hogy nem vagyok normális, hogy ezzel foglalkozom, mert ez egy perverzió, hogy betegség, és én sem vagyok teljesen tiszta, ha ez érdekel. Ezek ráadásul olyan emberektől hangzottak el, akik nem műveletlen outsiderek. Nem az utcaseprő volt, aki azt mondta, hogy hülye buzi, hanem egyes, magát értelmiséginek tartó ismerősöm.

MaNcs: Mit szólnál ahhoz, ha egyszer csak kormányzatilag megállapítanák, hogy a reklámokban, illetve más műfajokban a homoszexualitás megjelenítése súlyos devianciának számít és visszaszorítandó?

GL: Maximálisan elítélném. Rendkívül szomorú lennék, és bár a hozzáállásom nem harcos, militáns, az nyilvánvaló, hogy a munkáim foglalkoznak a rasszizmussal, diszkriminációval, és a saját eszközeimmel teszek is ellenük.

MaNcs: Tehát a továbbiakban is szándékozol meleg témákkal foglalkozni a művészetedben?

GL: A legutóbbi ösztöndíjamkor Angliában csináltam egy mesterdiplomát. Ott olyan szabadon értelmezik a képzőművészet kifejezést, hogy teljesen összemosódnak benne a műfaji határok. Az a témám még mindig a testhez kapcsolódott, de ott már az öregedéssel, a halállal foglalkoztam. A nők megítélésével az öregedés folyamatában. Az indító munkám szerepelt itthon is A szexualitás és az erotika a képzőművészetben című kiállításon, és az még abszolút kapcsolódott a meleg kiállítás anyagához. Ez a NEM című installáció volt. Női formájú, átlátszó kirakati babákra fotóztam férfitestet, szőrös melltartót, kezeket stb. Ezek lógtak egy rózsaszín szekrényben. Ez a munka a nemi szerepek változásáról, a nemi identitásról szólt. Akkor tekintek egy anyagot befejezettnek, ha az adott témáról nem bírok többet mondani. Nem ért véget az érdeklődésem, nem szakítom meg a barátságaimat, de más témával foglalkozom. Most újra elkezdtem a testekkel foglalkozni, kifejezetten az akttal, a nemmel és így újra belekerült a homoszexualitás is. Létezik valamilyen kontinuitás, de változik a téma. Most szinte csak installációkat csinálok, de olyanokat, amelyek fotóalapúak, hiszen a már megszerzett szakmai tudás biztonságot ad. Ugyanakkor sosem voltam divatkövető. Van egy belső út, amit az ember végigjár, ami kikerülhetetlen, és amiben van egy csomó rossz lépés is, amit legszívesebben senkinek sem mutatna meg utólag.

MaNcs: A szakmádhoz kapcsolódó észrevételeken kívül hogyan értékelnéd a meleg fesztivál többi rendezvényét?

GL: Sajnos csak az első napon tudtam itt lenni. A felvonulást pedig nagyon szerettem volna látni. Jó lenne, ha hasonlítana ahhoz, amit Párizsban láttam még érettségi után. Olyan parádé volt, hogy elállt az ember lélegzete, és örömmel nézte végig. Nálunk még nem mernek annyian részt venni egy ilyen felvonuláson. Első este viszont lementünk az Angyal bárba, ahol nagyon kedves régi modelljeim léptek fel, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy mennyit fejlődött a műsor. Már nem vidéki, nem ügyetlen, hanem profi. De mint a rendezvény nyitó bulija,nyitottabb is lehetett volna, ugyanis nem akartak beengedni. Megértem a zárkózottságukat, de hogyan harcoljanak az előítéletek ellen, ha az őket támogató és velük ünnepelni akaró heteroszexuálisokat ki akarják zárni a buliból?

Sz. Szilvia

szerző
Sz. Szilvia
publikálva
1999/27. (07. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra