Tüntetést szervez a CEU elüldözése ellen a Momentum

  • narancs.hu
  • 2018. október 25.

Belpol

Péntekre.

„Ott, ahol a kormány egyetemeket üldöz el az országból, egyetemi szakokat tilt be, oktatókat lehetetlenít el, ott semmi és senki nincs biztonságban. Nem ülhetünk ölbe tett kézzel, mert bárhol utolérhetnek, bárhova utánunk nyúlhatnak. Bármit lerombolhatnak, ami az útjukba kerül.”

Tüntetést szervez a Momentum péntekre a CEU elüldözése ellen.

„Mutassunk meg, hogy nem félünk. Mutassuk meg, hogy nem adjuk a CEU-t. Mutassuk meg, hogy nem adjuk a jövőnket. és mutassuk meg, hogy nem vehetik el az országunkat!” – írja a párt felhívásában.

Csütörtökön a CEU vezetése egy belső fórumon lényegében arról tájékoztatta az egyetem diákjait, hogy a magyar kormány közölte az amerikai nagykövetséggel: nem írják alá a szerződést a CEU működéséről.

Michael Ignatieff, a CEU rektora közölte, ha december elsejéig nem változtat a kormány az álláspontján, az egyetem Bécsbe teszi át központját, oda költöztetik az amerikai diplomát adó programjaikat, míg a Közép-európai Egyetem programjai Budapesten maradnak.

Az LMP ifjúsági tagozata két hét múlva, november 7-én készül utcára vonulni a CEU miatt.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.