Új béralkut köthetnek az állami vállalatokkal

  • Narancs.hu/MTI
  • 2018. szeptember 17.

Belpol

Három év alatt 30 százalékos béremelést kérnek a szakszervezetek.

A meglévő bérmegállapodás mellett már a jövő évtől új egyezség jöhet az állami vállalatoknál; a tárgyalások hamarosan elkezdődnek – írja a Magyar Idők.

Akár már jövőre új bérmegállapodás jöhet az állami vállalatoknál, tehát a postánál, a vasútnál, a Volán-társaságoknál és a víziközmű-cégeknél, a jelenleg érvényben lévő, tavaly megkötött, 2019 végéig szóló egyezség mellett. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke emlékeztetett: az állami vállalatoknál a megállapodás szerint három év alatt átlagosan 30 százalékos bérfelzárkóztatást kell végrehajtani; eszerint jövőre a dolgozók átlagosan ötszázalékos fizetésemelésben részesülnek.

A szakszervezeti vezető értékelése szerint a megállapodás sikeres, mivel hozzájárult a munkaerő megtartásához, ugyanakkor a cégeknek nagy szükségük van a további munkaerőre, az ő toborzásukhoz pedig egyéb intézkedésekre van szükség. Ezekről a lépésekről a közeljövőben kezdődhetnek az egyeztetések a szakszervezeti oldal és a vállalatok közötti párbeszédet segítő, nemrégiben megalakult Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumán (KVKF).

A Munkástanácsok Országos Szövetsége új bérmegállapodás megkötését szorgalmazza már 2019-től, a jelenlegi egyezség megtartása mellett. Ez azt jelenti, az átlagosan ötszázalékos jövő évi emelésen felül további, átlagosan nyolcszázalékos felzárkóztatásra is javaslatot tesznek. Az elnök szerint az így elérhető, legalább 13 százalék körüli bérrendezés indokolt a jövő évi költségvetésben előirányzott fogyasztásnövekedés teljesüléséhez, valamint a reálkeresetek további jelentős emelkedéséhez.

A tárgyalások során többéves megállapodás megkötését is szorgalmaznák, évente két számjegyű bérfelzárkóztatási pályával. A szakszervezet elnöke hozzátette: a tárgyalásokat sok tényező befolyásolhatja, beleértve a közlekedési társaságoknál tervezett átalakításokat is.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.