Új igazgatója lesz a Nemzeti Múzeumnak, és nem lesz könnyű dolga

  • Hamvay Péter
  • 2015. december 13.

Belpol

Úgy tudjuk, korábban többen kikosarazták Balog Zoltánt, akinek most két jelölt között kell döntenie. Az ország első múzeuma bajban van.

Hat pályázat érkezett a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) immár második alkalommal kiírt pályázatára (az előző nekifutásról lásd cikkünket). Minisztériumi forrásból úgy tudjuk, hogy a bírálóbizottság már értékelte a pályázatokat, és meg is hallgatta a második körbe került jelölteket. Közülük Dezső Tamást, az ELTE Bölcsészettudományi Karának nemrég leköszönt dékánját és Varga Benedeket, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (SOM) főigazgatóját tartották alkalmasnak a posztra. Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszternek december 14-ig kell döntést hoznia, ki irányítsa a következő öt évben az intézményt. A jelenlegi főigazgató, Csorba László mandátuma december 15-ig szól.

A jelentkezők között volt még Kálnoki-Gyöngyössy Márton régész, egyetemi docens, aki nemrég távozott a szentendrei Ferenczy István Múzeum éléről, és most épp tart a balhé, hogyan halmozott fel több száz milliós adósságot az intézmény. Egy restaurátor, és az MNM egyik jelenlegi munkatársa mellett Szirácsik Éva, a Nógrád Megyei Múzeumok korábbi igazgatója is pályázott. Információink szerint a pályázat kiírása előtt Balog Zoltán hosszan castingolt, de jelöltjei, köztük Ablonczy Balázs történész, elutasították a felkérést.

Nem rossz és nem ideális

A régész, asszirológus Dezső Tamás 2006-ban lett a BTK megbízott dékánja, majd 2007-ben egyhangúlag választották dékánná. Mellette szól, hogy tud nagy rendszereket irányítani, ő vezényelte le a teljes bölcsészkar Trefort-kertbe költözését. Dékánként egyaránt jól megértette magát a szocialista és a fideszes oktatási politikával, illetve a hallgatókkal. Úgy tudjuk, a Fideszen belül különösen L. Simon Lászlóval van jó kapcsolatban. Jól lavírozott a 2010 utáni megszorítások, a hallgatói mozgalmak, az egyetemet büntető fideszes oktatáspolitika idején is (lásd akkori interjúnkat!). Bár ő küldött nyugdíjba számos kiváló professzort, de teljes mellszélességgel támogatta például az ELTE Bevésett nevek című emlékművét, mely munkaszolgálatosként, koncentrációs táborokban, gettókban vagy katonai szolgálat közben meghalt egyetemi polgároknak állít emléket.

Dezső és Balog a Bevésett nevek avatásán

Dezső és Balog a Bevésett nevek avatásán

Fotó: MTI

Mellette szól szakmai reputációja, bár szakterülete nem vág épp a múzeum profiljába. (A MNM élére korábban egyébként hagyomány volt régészt kinevezni.) Erős érv viszont ellene, hogy a legtekintélyesebb magyar múzeum élén olyan ember állna, akinek semmiféle múzeumi tapasztalata nincs. Ráadásul Dezsőt meglehetősen rosszul kommunikáló, merev, hatalmat szerető embernek írják le ismerői. Egy korábbi interjúja szerint a professzori, akadémiai doktori cím megszerzésére, ásatások vezetésére és további tudományos publikációkra készült, szót sem ejtett arról, hogy érdekelné a múzeumi közeg.

A történész Varga Benedek ellenben kiváló múzeumi szakember. Nagy szerepe volt abban, hogy a SOM-nak – sok európai társától eltérően – sikerült kilépnie az orvosi szakma önreprezentációjának teréből, és az orvostörténelmet kulturális jelenségként kezelnie. Célja nemcsak a medicina fejlődésének bemutatása, hanem a betegség és egészség, a gyógyítás kultúrájának a társadalom-, művelődés-, sőt filozófia- és művészettörténeti kontextusban való vizsgálata. Miután a múzeum alapításával (1964) egyidős – akkor kimagasló szakmai színvonalú – állandó kiállítás megújítására nem sikerült forrást szereznie, ezt a folyamatot elsősorban időszaki kiállításaival támogatta.

Varga Benedek

Varga Benedek

Fotó: MTI

Szakmailag és látogatottságukat tekintve is sikeres tárlata volt A sebesült Görgey vagy a Pestis. Az erényöv mítoszát leleplező, külföldön is több helyütt bemutatott 2010-es tárlat hatalmas sajtóvisszhangot kapott, és esszenciáját is adta a múzeum törekvéseinek: az elmúlt 500 év mentalitástörténetének, szexualitástörténetének és muzeológiájának torzításokkal, hamisításokkal és visszavetítésekkel gazdag láncolataként mutatta be tárgya történetét (lásd kritikánkat!). A SOM kiemelkedő teljesítményt nyújtott a digitalizáció és a nemzetközi együttműködések terén is. Varga Benedekkel szemben az hozható fel, hogy nem irányított olyan nagyságú szervezetet, mint a Nemzeti Múzeum, és tudományos életműve sem számottevő.

Lehetetlen, de meg kell próbálni

Az, hogy ilyen nehéz a Magyar Nemzeti Múzeum élére vezetőt találni, részben annak köszönhető, hogy egyáltalán nem tisztázott a szakmában és a társadalomban betöltött szerepe. A 2008 előtti múzeumi boom is jóformán elkerülte, időszaki kiállításai nem váltak a közbeszéd tárgyává, nem feszegettek társadalmilag fontos kérdéseket. Látogatottsági adatai csak a 9. helyet jelölik ki az ország elvben első múzeuma számára (KSH, 2013-as adat). A múzeumot 6 évig irányító jeles történész, Csorba László energiáit elvitte, hogy a súlyos megszorítások, a folyamatos átszervezések és nemegyszer a politikai támadások ellenére biztosítsa a múzeum működését, megőrizze annak integritását.  Csorba – aki most nem kívánt nyilatkozni a Narancsnak – ugyanakkor törlesztette a múzeum régi adósságát a Karoling- és honfoglalás kori állandó kiállítás felépítésével, de nem volt elég politikai tőkéje ahhoz, hogy megszerezze a pénzügyi támogatást a korszerűtlen és számos szakmai problémát felvető 20. századi kiállítás megújítására. A 90-es évekből származó állandó kiállítás sem változott.

false

 

Fotó: MTI

György Péter szerint azonban a Nemzeti Múzeum nem vonulhat továbbra is passzivitásba. A múzeum presztízsét tekintve az első magyar múzeum, emblematikus épülete, kertje a magyar történelem egyik legfontosabb szimbolikus tere. Az esztéta szerint maga a múzeum mára kiüresedett, nem több önmaga múzeumánál. Nevében ugyan nemzeti múzeum, gyűjteménye azonban erre a szerepre már rég nem predesztinálja, hiszen az MNM története nem más, mint kifosztásának története. A magyar múzeumügy késői indulásából adódott, hogy egy helyre centralizálódtak a nemzetinek tekintett gyűjtemények, amelyek később egy természetes folyamat részeként kiszakadtak onnan. (Mint ismeretes, a Nemzeti Múzeumból vált ki 1872-ben az Iparművészeti Múzeum, 1896-ban a képtár egy részéből jött létre a Szépművészeti Múzeum, 1949-ben vált önállóvá a Néprajzi és a Természettudományi Múzeum, illetve az Országos Széchényi Könyvtár.) Csakhogy mindeközben a változó történelmi korok elmulasztották a maradék múzeum újradefiniálását. György Péter szerint ezért a pályázat előtt a szakma segítségét kérve végig kellett volna gondolnia a kormányzatnak, hogy milyen feladatot szán a Nemzeti Múzeumnak. Ez nem történt meg, valószínűleg épp ezért lett eredménytelen a tavalyi első pályázat is.

György Péter úgy látja, még most sem volna késő, hogy a kormányzat újragondolja az egészet. (A két jelölt versenyéről nem akart beszélni, mert mint mondta, mindkettőjüket nagyra becsüli, és régi, személyes szálak fűzik hozzájuk.) A Nemzeti Múzeum megújíthatatlan, ugyanakkor megújítandó: ezt az ellentétet azzal véli feloldani az esztéta, hogy feltétlenül hozzá kell nyúlni a szerinte történelemhamisító 20. századi kiállításhoz, de legjobb volna megszabadulni a teljes állandó kiállítástól. (Ilyen lineáris, teljességre törekvő kiállítás nem is nagyon van Nyugat-Európában, a legtöbb országban nemzeti múzeum sincs.) György Péter szerint egyfajta „Kunsthallévá” kellene átalakulnia a múzeumnak, mely az állandó kiállítás kanonizált narratívája helyett nagyszabású időszaki kiállításaiban reflektál a kor kulturális, társadalmi, tudományos kérdéseire.

Azt mi fűzzük hozzá, hogy vélhetően a jelen politikai kurzusnak épp a kulturális, társadalmi, tudományos kérdések valós és önálló boncolgatása a legkevésbé az érdeke. Ha pedig a politika mégis a jelenre jobban reflektáló múzeumot szeretne, ez minden bizonnyal a Fidesz politikai céljait kiszolgáló propagandagépezetté tenné a Nemzeti Múzeumot, hiszen ma egyetlen közgyűjtemény vezetője sem engedheti meg magának, hogy nyíltan szembemenjen a jelen kurzus történelemszemléletével. György Péter figyelmeztet: ez az utolsó pillanat a Nemzeti Múzeum újrapozicionálására, ha ugyanis 2018–19-ben megnyílik a múzeumi negyed, a Nemzeti Múzeum annyira perifériára szorul, hogy onnan képtelenség lesz visszahozni.

Figyelmébe ajánljuk

Szergej Tyimofejev orosz költő: „Nem tudom, hogy a kortárs orosz kultúra hogyan fogja túlélni ezt az őrületet”

Idén magyarul is megjelent Replika című kötete, aminek lettországi kiadásához egy üres füzetet is kaptak az olvasók. Az Orbita nevű művészeti kollektíva egyik alapítóját videóköltészetről, kreatív könyvtervezésről, a kétnyelvű irodalomról és az Ukrajna elleni háború miatt megszakadt oroszországi kapcsolatokról is kérdeztük.