MN: Mi okozza az El Ni-ónak tulajdonított szélsőséges meteorológiai jelenségeket?
Mika János: Kétféle értelemben beszélünk El Ni-o-jelenségről. Ahogyan Peru környékén a halászok háromszáz éve beszélnek róla, az egy évről évre ismétlődő, teljesen szabályos, normális esemény, nevezetesen, hogy a hideg Humboldt-áramlás helyébe karácsony tájékán néhány hétre meleg, ezért táplálékban - ergo halban - szegény víz érkezik. A halászok ilyenkor elmehetnek ünnepelni, mert úgysem tudnának halat fogni. Ez a Kisded ajándéka. Meteorológiai szempontból az El Ni-o a Csendes-óceán nagy térségében kettő-hét évente fellépő hőmérsékleti anomália, ilyenkor a normális értéknél öt-hat fokkal magasabb - tehát mondjuk huszonhárom helyett huszonnyolc fok - a víz hőmérséklete a Csendes-óceán közepén, és ez hosszabb ideig fönnáll. Ez az anomália képes átrendezni a légköri cirkulációt: ahol relatíve melegebb a víz, ott feláramlás történik, ennek a következménye a sok csapadék és az árvizek, ahol pedig relatíve hidegebb, ott a leáramlás következtében szárazság, aszály lép fel. Összefoglalóan tehát az El Ni-o-jelenség az óceánfelszín hőmérsékletének az anomáliája, de együtt szoktuk emlegetni az úgynevezett déli oszcillációval, amely az Egyenlítő vidéke légköri nyomáskülönbségeinek átrendeződését jelenti. Ezt az úgynevezett déli oszcillációs indexszel szokták minősíteni, amely az ausztráliai Darwin és a Csendes-óceán közepén lévő Tahiti tengerszint feletti nyomásának a különbsége. Ez az index nagyon jól mutatja az összes többi Csendes-óceán vidéki térségnek a nyomásviszonyait, és nagyfokú párhuzamosságot mutat az El Ni-o-eseménnyel.
MN: Tehát az El Ni-o okozza a déli oszcillációt.
MJ: Nem egészen. Kétféle modellvizsgálatot is végeztek: az egyikben az óceáni vízkörzés modelljét gerjesztették felülről olyan légköri nyomáskülönbségekkel, amelyek megfelelnek a déli oszcillációs index ilyen vagy olyan állapotának. Ekkor létrejött az El Ni-o-jelenség a tengervízben. Igen ám, de amikor a légkört gerjesztették a tengervíz El Ni-óra jellemző hőmérsékleti eloszlásával, létrejött a déli oszcilláció megfelelő állapota. Tehát úgy tűnik, mindkettő hat a másikra, tyúk-tojás-probléma, hogy melyik a kiváltó ok.
MN: Előrejelezhető-e ez a komplex anomália, illetve az, hogy milyen hatást gyakorol majd az egyes régiókban?
MJ: Az óceán karakterisztikus ideje, tehát az az időszak, amely alatt termikusan és mechanikusan is igazodik egy őt érő légköri kényszerhez, sok hónap. Ezért tudjuk az El Ni-o-jelenséget nagyon pontosan előrejelezni. Amúgy a meteorológiában nagyon ritka a tiszta periodikus jelenség; a triviális napi és éves meneten kívül a meteorológia nem ismer el jelentősebb periodikus jelenségeket. Az El Ni-o esetében a szokásos éves esemény a partok közelére korlátozódik, és nincs időjárás-módosító szerepe. A kettő-hét évente ismétlődő anomália lényege az, hogy nagyon nagy területeken nagyon aszályossá, csapadékban szegényebbé válik az időjárás; a múlt évben például ez okozta az emlékezetes indonéziai és malajziai erdőtüzeket. A föld egyenlítői területein teljesen egyértelmű, hogy következménye van az El Ni-ónak, és az is megmondható, hogy mi: mely területen várható csapadéktöbblet, mely területeken csapadékhiány. A mérsékelt övben kevésbé egyértelmű ez a kapcsolat: például Kaliforniában az 1976-77-es El Ni-o szárazságot hozott, az 1982-83-as pedig árvizeket.
MN: Az ENSZ égisze alatt működő Éghajlatváltozási Kormányközi Testület 1996-os jelentése szerint a jövőben számítanunk kell arra, hogy egyes régiókban gyakoribbá válnak a szélsőségesen magas hőmérsékletek, áradások, aszályok. Júliusban ismét megdőlt nálunk egy hőmérsékleti rekord. Elképzelhető, hogy ez is az El Ni-o következménye?
MJ: Minden ilyesmit nem lehet az El Ni-óra fogni: van sok olyan jelenség, amely rövid élettartamú, korlátozott kiterjedésű légköri képződményekkel függ össze. Amiről itt egyáltalán szó lehet Közép-Európa, Magyarország és a távoli Csendes-óceáni területek között, az az, hogy a nagyon nagy térségű, több ezer kilométeres képződmények - ciklonok, anticiklonok - gyakoriságában fordulhat elő valamilyen eltolódás, változás. Magyarországon ilyen vizsgálatokat az ELTE meteorológiai tanszékén végeznek Bartholy Judit vezetésével. Ezek a vizsgálatok ma még nem tudnak egyértelmű választ adni arra, hogy van-e ilyen kapcsolat, vagy nincs. Magaslégköri megfigyelések mintegy ötven évre visszamenőleg állnak rendelkezésre, El Ni-o-esemény kettő-hét évente fordul elő, tehát körülbelül tíz esik ebbe az időszakba; ez elég csekély szám ahhoz, hogy biztosat lehessen mondani. Egyértelmű kapcsolat tehát az El Ni-o és a magyar időjárás között nincs.
MN: Igaz ez egész Európára?
MJ: Elég valószínű, hogy igen. Azok a tudományos összefoglalók, amelyek a jelenséggel kapcsolatban időről időre napvilágot látnak, azt állítják, hogy ha a mérsékelt égövön van is valamilyen kapcsolat, az nagyon áttételes, nagyon bonyolult, statisztikailag nehezen igazolható. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a mérsékelt övi ciklon-anticiklon arányeltolódásokat alapvetően a mérsékelt övben gyökerező anomáliák okozzák - például az ottani tengervíz-hőmérséklet, hókiterjedés, illetve az egész rendszernek, a légkörnek és kapcsolt részeinek az együttes ingadozása. A rendszerben önmagában olyan ingadozások léphetnek fel, amelyek nagyon nehézzé teszik bármilyen külső hatás érzékelését.
MN: Elképzelhető, hogy a globális melegedés növeli az effajta anomáliák, illetve az időjárási szélsőségek valószínűségét?
MJ: Erre a kérdésre kétféle eszközzel is keressük a választ. Az egyik a statisztikai módszer, hiszen a déli oszcillációra nézve nagyon hosszan visszamenőleg léteznek feljegyzések, több mint száz évre visszanyúló adatsort vizsgálhatunk. Ebben az idősorban úgy tűnik, hogy az utóbbi négy évtizedben valóban átlagosan erősebbek az El Ni-o által okozott időjárási szélsőségek. Ahhoz túl rövid ez az időszak, hogy biztosat állíthassunk erről a tendenciáról, de kétségkívül egybeesik a légkör melegedésének trendjével. Korábban nem nagyon volt párhuzamos a hőmérsékleti ingadozás és az El Ni-o erőssége, de nem kizárt, hogy ez csak a véletlen műve. A másik eszköz a numerikus modellezés. A kilencvenes évek eleje óta léteznek olyan matematikai modellek, amelyeknek fel lehet tenni azt a kérdést, hogy ha széndioxid bevitelével fokozatosan melegítjük az éghajlatot, akkor nő vagy csökken az El Ni-o-jelenségek gyakorisága. Egy ilyen modellvizsgálat eredményét ismerem: az azt a meghökkentő eredményt adta, hogy a melegedési folyamat végére, több fokkal melegebb légkör esetén, csökken az El Ni-o gyakorisága, a melegedési folyamat kezdeti időszakában viszont nő. Az óceán meg a légkör együtt egy nagyon nem lineáris, nagyon izgalmas rendszer, bőven produkálhat ilyesmit.
MN: Az Atlantic Monthly januári számában William H. Calvin klímakutató felveti annak a lehetőségét, hogy a felmelegedés hatására az Európát fűtő Golf-áramlat megváltozása egy új jégkorszakot idéz elő kontinensünkön. Elképzelhetőnek tartja ezt?
MJ: Vannak modellkísérletek, amelyek arra utalnak, hogy a klíma változása az óceáni vízkörzés megváltozását okozná. A másik oldalról azonban az óceáni szállítószalagnak nevezett áramlatok együttese is hat a klímára, így elég nehéz megmondani, hogy melyik az ok, és melyik az okozat. Empirikus bizonyíték még nincs arra, hogy egy a mainál melegebb klímában másképpen működött az óceán. Hidegebb klímákban működött másképpen, erre hosszú évezredekre visszamenő vizsgálatok voltak. Jó lenne nem élesben kipróbálni ezt, vagyis nem kéne elvinni a klímaváltozást olyan mértékig, hogy ez bekövetkezhessék, és minél hamarabb meg kell tudni, hogy hol van ez a határ.
MN: Milyen ütemű a klíma melegedése, és mik a ma már biztosan látható következményei?
MJ: A műszeres mérések kezdete óta a légkör fél fokkal kimutathatóan melegedett, körülbelül száz év alatt. Ez nem lenne önmagában veszélyes; a baj az, hogy azok az előrejelzések, amelyek különösebb technológiai váltást nem feltételeznek, arról szólnak, hogy a következő fél fokot már huszonöt év alatt elérjük. A tengervíz szintje tizenöt-húsz centit emelkedett ezalatt a száz év alatt. Ez az emelkedés nem a teljes tengermélységben lezajlott melegedés miatt történt, csak a felső száz méter, az egész vastagság egytizedének hőtágulása hozta meg. Ha a hőmérséklet stabilizálódni fog, még akkor is évszázadokig emelkedik majd a tengervíz szintje, mert egyre mélyebbre hatol az a plusz hőmérséklet. Abban az esetben, ha a kezdeti érték kétszeresén sikerül stabilizálni a széndioxidot, 2500-ra a tengervízszint emelkedése elérheti a három, három és fél métert. És akkor még nem szóltunk az antarktiszi jégpad leszakadásának a veszélyéről, amely - ha bekövetkezik - újabb három méterrel emelheti meg a vízszintet. A Föld népességének körülbelül a fele tengerpartokon él, úgyhogy ez óriási problémákat okozhat.
MN: Excentrikus tudósok fejében olyan ötletek is felmerültek, hogy vasport, illetve műtrágyát kellene szórni a trópusi óceánokba, ezáltal serkentve a légkörből szén-dioxidot megkötő fitoplankton növekedését. Mi a véleménye az effajta beavatkozásokról, képes-e az ember a tudatos időjárás-, illetve klímamódosításra?
MJ: Nem ez a megoldás. Ahhoz, hogy a széndioxid és más üvegházgázok - a metán, a dinitrogén-oxid, a halogénezett szénhidrogének - koncentrációja állandó értéken maradhasson, nagyon jelentősen csökkenteni kell a kibocsátást, miközben a Föld népessége szaporodik, különösen azokban az országokban, amelyek mostanában lépnek abba az engergiaintenzív fázisba, amelyen a civilizáció fejlett része már túl van. Ez szinte lehetetlennek tűnik. Ráadásul, ha sikerül is stabilizálni a koncentrációt, ez még nem jelenti a hőmérsékletváltozás teljes megszűnését, ugyanis a korábbi koncentrációnövekedés hatására még néhány tizedfoknyi emelkedés mindenképpen bekövetkezik. A kelleténél kisebb a valódi cselekvéskészség azzal kapcsolatban, hogy a klímaváltozást megfékezzük. Az 1992-es riói konferenciát követően életbe lépett keretegyezmény előírásait, úgy tűnik, csupán két ország tudja majd teljesíteni, a tönkrement Oroszország és az egyesült Németország, amelyekben a termelés visszaesése tette lehetővé a kibocsátás szinten tartását. A kiotói egyezmény, ha eredménynek nem is tekinthető, de egy újabb ígéretet jelent arra nézve, hogy az újabb korlátozás nagyobb mértékű lesz, mint amilyet korábban nem sikerült teljesíteni. Valamikor 2010 tájékán tudjuk meg, hogy teljesült-e ez az ígéret. De még ha teljesül is, a volumene lényegesen kisebb lesz annál, mint ami ahhoz volna szükséges, hogy stabilizálni tudjuk az éghajlatot. Itt ma kellene kellemetlen intézkedéseket hoznia egy olyan garnitúrának, amelynek a politikai jövőjére már nem lesz hatással az évtizedek múlva jelentkező eredmény.
Kovács Róbert
Bodoky Tamás
