Újabb 3,5 milliárdot költ a kormány a magyar emberek tájékoztatására

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 7.

Belpol

Értsd: propagandára.

Kicsit megtoldotta a reklámkeretet a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda, így újabb 3,5 milliárd forintot költ a kormány arra, hogy "tájékoztassa a magyar állampolgárokat a kormány döntéseiről" – írja a G7.

A hivatalos hirdetmény szerint nyolcadjára rendelik meg az "Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai színtéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos " feladatokat, valamint tizenhatodszorra "az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos" feladatokat.

A G7 úgy számolt, hogy míg tavaly egész évben 43 milliárdot költött reklámra a kormány, idén szeptember elejéig már több 49 milliárdot.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.