Rogán tolmácsolta Orbán útmutatását Kötcsén a sajtónak: a nemzeti függetlenség megerősítésére kell koncentrálni

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 7.

Belpol

Elmondása szerint a következő években minden forrást arra koncentrálnak, hogy erős magyar gazdaságot teremtsenek.

A következő időszakban a nemzeti függetlenség megerősítésére kell koncentrálni – mondta Rogán Antal szombaton a Somogy megyei Kötcsén, a Polgári Piknik előtt.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője a találkozónak helyet adó Dobozy kúriánál tartott sajtótájékoztatón közölte: Orbán Viktor miniszterelnök arról beszél majd az összegyűlteknek, hogy "a 2010 óta eltelt 9 évben először megteremtettük a függetlenséget, majd megvédtük azt; az előttünk álló évek legfontosabb feladata a nemzeti függetlenség megerősítése".

Rogán hozzátette, ehhez egy erős és sikeres gazdaság kell, ahhoz pedig szuverén és önálló gazdaságpolitika vezet, amit az elmúlt években is folytattak.

Hosszú felsorolással erősítette meg szavait, miszerint rendet tettek az országban. Úgy fogalmazott, "minden alkalommal sikeresen védtük meg a nemzeti önrendelkezés szabadságát".

A politikus arról beszélt, hogy az elmúlt években a magyar gazdaság növekedése nemcsak kiemelkedően magas, hanem az EU-n belül az egyik legmagasabb, és a közép-európai térségben is élenjáró. Azt a különbséget, ami a közép-kelet-európai országok növekedése és a magyar gazdaság mostani teljesítménye között van, a magyar gazdaságpolitika, a gazdaságvédelmi akcióterv tette hozzá.

Elmondása szerint a következő években minden forrást arra koncentrálnak, hogy erős magyar gazdaságot teremtsenek. Ez a feltétele annak, hogy továbbra is támogatni lehessen a családokat, megvédjék a nyugdíjak értékállóságát.

Kérdésre válaszolva a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője azt mondta, hogy az önkormányzati választás nem ideológiai, politikai választás, hanem arról szól, hogy milyen embereket választanak a települések élére.

"A Fidesz-KDNP-nek rengeteg kipróbált, sikeres polgármestere van, akik bizonyítottak az elmúlt 9-13 évben, érdemesek arra, hogy ők vezessék a településeiket."

Rogán Antal szerint a kormánypártok alkalmas embereket kínálnak a választóknak, az ellenzék részéről viszont pozícióra törekvő, alkalmatlan emberek állnak szemben a sikeres és bizonyított Fidesz-KDNP-s polgármesterekkel. Erre szerinte a legjobb példa Budapest, amelyet "Tarlós István személyében egy nagy tapasztalattal rendelkező, 29 éve városvezető irányít, az ellenzéki oldalon három alkalmatlan jelölt áll vele szemben".

További kérdésre válaszolva azt mondta, számára nem meglepő, hogy a "távozó, bevándorláspárti Európai Bizottság megint választás előtt hoz ki egy OLAF-jelentést. Így szokták csinálni, ezzel szokták támogatni Magyarországon az ellenzéket, akikkel szimpatizálnak a kormány helyett" – jegyezte meg.

Rogán azt közölte: Magyarország 110 százalékkal vállalta túl az EU-s forrásokat; "ez sikeres lehívás, még ha minden korrekciós tételt érvényesítenének, amiben sok vita lesz, akkor is az a helyzet, hogy Magyarország minden uniós forrást lehívott, tehát az embereket nem érte kár" – tette hozzá.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”