Újabb milliárdok mennek balatoni strand-fejlesztésre

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 27.

Belpol

A harmadik ütem ötmilliárd forintos hazai forrásból valósul meg.

Elindul a balatoni strandok fejlesztésének harmadik üteme ötmilliárd forintos hazai forrásból, ezen felül pályázati lehetőség nyílik valamennyi balatoni csúszda megújítására jövő nyárig – jelentette be Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója pénteken Siófokon.

A vezérigazgató a tó partján megtartott sajtótájékoztatóján elmondta, azért választotta ezt a helyszínt a Turizmus világnapján, mert a magyaroknak továbbra is a Balaton az első számú úticélja. A turizmus adja a magyar GDP több mint 11 százalékát, és több mint 400 ezer embernek, valamint több tízezer, döntő részben magyar tulajdonú kis- és középvállalkozás számára biztosít munkalehetőséget – tette hozzá.

A Balaton környéke a gazdagok pihenőhelyévé vált az elmúlt években, amiről ebben a cikkben írtunk részletesen:

Az ellopott Balaton

Jól tükrözi az ország állapotát a Balaton átalakulása: a tó környéke immár a gazdagok pihenőhelye, a változás legnagyobb haszonélvezőit pedig Orbán Viktor környezetében kell keresni. A tömegek nyaralóhelyéből az elmúlt években egyre inkább a kiváltságosok pihenőhelyévé vált a Balaton. Kormányközeli és egyéb jól menő vállalkozók vásárolják fel a legjobb telkeket, hogy oda luxusapartmanokat húzzanak fel.

Figyelmébe ajánljuk

"És zene mindörökké. Az mindig velem van"

  • Artner Sisso

Mit csinál ma a bő negyven éve létrejött Kampec Dolores zenekar? Például szombaton este koncertezik a Hunniában. Az együttes énekesét, Kenderesi Gabi előadóművészt, zeneszerzőt múltról és jelenről, buddhizmusról és zenéről kérdeztük.