Újabb nyomozás indult Schadl György ellen

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 31.

Belpol

Egy feljelentés szerint a végrehajtók ellenőrzésébe és a fegyelmi ügyekbe is beavatkozhatott.

Nyomozást indított az ügyészség egy feljelentés alapján, amely szerint Schadl György a a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnökeként befolyásolni igyekezett a végrehajtók ellenőrzését, emellett pedig jogszerűtlenül avatkozhatott bele a fegyelmi ügyekbe – tudta meg a hvg.hu.

A nyomozás egy bennfentes személy feljelentése alapján indult, aki korábban maga is a végrehajtók ellenőrzési és fegyelmi irodájának munkatársa volt. A lap birtokába került, ismeretlen tettes elleni feljelentés szerint a hivatali visszaélés gyanúját több, a bíróságon közben már folyamatban lévő Völner-Schadl büntetőügy nyomozása során tett vallomás és konkrét példa is alátámasztja.

A példaként ismertetett eset egy olyan vidéki végrehajtóé, akinek az ellenőrzése a feljelentés szerint „nem illeszkedett egyik jogszerű ellenőrzési indokba sem, tehát, nem volt sem átfogó, sem soron kívüli, sem cél, sem utóvizsgálat”, és a gyanú szerint ennek „a szabálytalanul lefolytatott ellenőrzésnek az igazi célja az MBVK vezetésével szembenálló végrehajtó ellehetetlenítése volt.” Az egyik vidéki végrehajtó, aki maga is egy ellenőrzésre jogosult fegyelmi tanács tagja volt, 2021. november 22-i vallomásában azt állította:

Schadl „több fegyelmi ügyben lényegében konkrét véleményt fogalmazott meg, ami az adott helyzetben utasításnak is volt vehető, a hivatalvezető felé mindenképpen, de a fegyelmi biztosok sem voltak abban a helyzetben, hogy ellentmondjanak.”

A feljelentés szerint egyébként a Bírósági Végrehajtói Fegyelmi Bíróság 2021. január 1-től eljáró 27 tanácsából 9-ben a tanács tagja volt Schadl felesége, aki maga is vádlott a büntetőügyben, a már idézett végrehajtó pedig azt is állította, hogy egy éppen ellenőrzött végrehajtó ügyében Schadl felesége „elhívott engem kávézni, és közölte, hogy Gyuri azt akarja, hogy vagy 20, vagy 40 millió forintos pénzbüntetést és hivatalvesztést szabjunk ki”.

A feljelentés szerint „Schadl György az MBVK hivatalát is irányította annak vezetőjén, Takács Katalinon keresztül, befolyásolta a végrehajtók ellenőrzését, majd a fegyelmi ügyekbe is jogszerűtlenül beavatkozott, utasításokat adott a fegyelmi büntetések kiszabása során”. A feljelentő szerint a fegyelmi iroda vezetője és a hivatalvezető „visszaéltek hivatali helyzetükkel”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.