Újabb olimpikon indul fideszes színekben az önkormányzati választáson

  • narancs.hu
  • 2024. március 25.

Belpol

Szamoránsky Piroska korábbi női kézilabda-válogatott Maglódon indul, a 8. választókörzetben.

Pappné Szamoránsky Piroska vagyok. Az önkormányzati választások közeledtével szeretnék röviden bemutatkozni és megmérettetni magam

a FEMA-jelöltként” – olvasható a korábbi válogatott kézilabdázó, a pekingi olimpián a 4. helyen végzett csapat beállójának legfrissebb Facebook-bejegyzésében, melyből kiderül, a Fidesz színeiben indul Maglódon, a 8. választókörzetben.

Szamoránsky állítása szerint azért szeretne képviselő lenni, mert úgy érzi, hogy aktívan kiveszi a részét a város sportéletéből. A bejegyzése szerint többek között az a célja, hogy megszerettesse a sportolást a helyiekkel, illetve támogassa Fajka Szilvia városfejlesztési programját, aki polgármesterjelöltként indul az idei önkormányzati választáson a városban. Fajka Szilvia egyébként korábban önkormányzati sajtóreferens volt a településen.

Hiszem, hogy a városban eltöltött éveim és munkáim során szerzett tapasztalataim alapján tudom segíteni az önkormányzat tevékenységét és ezáltal a település fejlődését és a benne élők mindennapjainak jobbá tételét

– tette hozzá a volt válogatott kézilabdázó, aki 2015 óta él Maglódon.

Mint ismert, nem Szamoránsky Piroska az egyetlen, aki a Fidesz színeiben indul az idei önkormányzati választáson. Korábban kiderült, hogy Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakozó lesz a Fidesz–KDNP II. kerületi polgármesterjelöltje. Szombathelyen pedig Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető indul a Fidesz színeiben, az 5. választókerületben, ahol jelenleg a függetlenként mandátumot szerzett Czeglédy Csaba a képviselő.

A tavaly májusi, időközi polgármester-választáson Gödön nyert Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, aki papíron függetlenként, de fideszes hátszéllel indult, idén pedig majd újrázna.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.