Átány már az árvíz előtt sem volt az ígéret földje, az 1750 lakosú zsákfaluban a lakosok többsége a túlélésre rendezkedett be. Az itt élők közül több mint ezernek az élete tulajdonképpen semmi másból nem áll, mint várakozásból: a falu lakosságának egyharmada nyugdíjas, akik a postást lesik, egyharmada pedig cigány származású, akik vagy a szociális segélyre, vagy a néha-néha adódó napszámos lehetőségekre várnak, mert munka nincs. Csupán néhány szerencsés dolgozhat a helyi szövetkezetben, esetleg a közeli Hevesen vagy az önkormányzatnál közmunkásként. A többieknek meg marad a csodavárás vagy a menekülés.
Aki szegény, az a legszegényebb
Egy kis cinizmussal mondhatnánk, hogy a papírforma szerint egyáltalán nem volt meglepő, hogy az árvíz idején éppen Átány volt az egyik olyan hely, ahol a legkritikusabbá vált a helyzet. Mivel utoljára 1940-ben volt errefelé hasonló természeti csapás, az átereszekkel nem törődött senki, a földeken lévő elvezetőárkokat pedig egyszerűen beszántották. Ráadásul a falu fekvése miatt - "Átány olyan, mint egy lavór", hallottuk a helyiektől - a környék összes megáradt patakjának, csatornájának a vize itt gyűlt össze, magával hozva a közeli szeméttelep összes mocskát, az elhullott állatok tetemeit. A település 623 házából négyszáztizenegyet ért kisebb-nagyobb (inkább nagyobb) kár, az áradáskor mindjárt összedőlt tizenhét, de már akkor tudta mindenki, ez csak a kezdet. Azóta harminc épületet kellett lebontani, negyvenegy lakhatatlan, de hogy mennyi lesz a vége, azt még sejteni sem lehet, mivel a többségében alapozás nélkül, vályogból épült házak még mindig nem száradtak ki. Száradás után viszont a vályog egész egyszerűen elmorzsolódik, az építmény pedig összedől. A fedél nélkül maradtak többsége rokonoknál, ismerősöknél húzta meg magát, de még most is öt család él az önkormányzat által biztosított kényszerlakhelyen: egy idős házaspár a körülbelül tíz négyzetméteres tűzoltószertárban, mások az egykori bölcsődében, embertelen körülmények között.
Az egyik szobában az Enyedi család, tízen úgy tizenöt négyzetméteren. A helyiséget szinte teljesen elfoglalják a kisebbségi önkormányzattól kapott sodronyos ágyak, az ablak alatt egy életveszélyesnek tűnő gáztűzhely, a hűtő meg csak dísz, mivel úgysem működik. Hét-nyolc éves gyerekek próbálják jól érezni magukat, legyet fogdosnak, meg folyamatosan vigyorognak, a legkisebb, aki alig múlt egyéves, éppen alszik. A sarokban idősebb asszony. "Mindenem odalett, egy kanalam, egy edényem nem maradt, a veteményes tönkrement, az állatok elpusztultak. Három hétig, amíg bontásra nem ítélték a házamat, a tyúkólban laktam, a lábam még most is sajog", mondja Enyedi Lajosné, akinek még ágy sem jutott, egy koszos matracon húzza meg magát. ´ is - mint sokan mások a faluban - arra vár, hogy elkezdődjön az állami támogatás szétosztása, amiből új házat vehet magának. Csakhogy az önkormányzat nem annyi pénzt kapott, amennyit igényelt, és egyelőre még annak is csak a fele érkezett meg.
Egy kis adminisztrációs hiba
"Azt okvetlenül írja meg, hogy szeretnénk köszönetünket kifejezni a kormánynak az eddigi segítségért is, mivel a nehéz napokban úgy tűnt, mindazoknak, akiknek nincsen biztosításuk, földönfutóvá válnak", mondja Ötvös Zoltán alpolgármester, aki az öregektől hallotta, hogy amikor Átányt 1940-ben elöntötte a víz, a kormány egy kanyit nem adott az újjáépítésre. "Az emberek most is erre számítottak, úgyhogy ahhoz képest sokkal jobb a helyzet, de sajnos bizonyos szempontból mégsem úgy történtek a dolgok, ahogy azt elképzeltük."
Hogy mennyiben játszott közre az, hogy a nehéz napokban itt járt a miniszterelnök, nem tudni, de Átány szinte azonnal kapott tizennégy és fél millió forintot védekezésre, hárommilliót pedig szociális elvek alapján szétosztandó gyorssegélyre. A karitatív segítség is jelentős volt, sőt a múlt hétfőn itt volt Orbán Viktorné a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat képviseletében, és hozott négy darab számítógépet meg egy iskolai osztályterem berendezésére való padot. Az önkormányzat is megkapta már a kezelésében lévő épületek helyreállításához szükséges pénz nagy részét, így szeptember elsején az iskolában beindult a tanítás, az utakban esett negyvenötmilliós kárról viszont olyan megegyezés született, hogy ötven százalékát az állam fizeti, a többit meg az önkormányzatnak kell saját erőből helyreállítania. "Valószínűleg erre kerül utoljára sor, ennél sokkal fontosabb, hogy a lakosságot ért károkat orvosolni lehessen", mondja az alpolgármester. Ezek százmillió forint fölötti összeget tesznek ki, ennyit igényelt az önkormányzat, miután összesítette a lakossági kárigényeket. Az összesítés Budapestre viszont már úgy érkezett meg, hogy Átánynak összesen 155 ezer forint a kárigénye, vagyis valahol, hogy szépen fejezzük ki magunkat, "a bürokrácia útvesztőiben", valaki lehagyott három nullát.
"Még az a szerencse, hogy Pesten valakinek feltűnt, hogy ez nem létezik, ennyi pénzből még egy házat sem lehet bevakolni, így aztán visszaküldték a papírunkat a megyéhez", mondja Ötvös Zoltán. "Jelenleg úgy áll a dolog, hogy végül nyolcvanötmillió forintot kaptunk erre a célra, aminek a felét át is utalták, csakhogy már most világos, ennyi pénz nem lehet megoldás. Hogy mekkorák az aránytalanságok, arra jó példa Hevesvezekény, ahol kevesebb házat ért kár, mégis kétszázötvenmilliót kaptak. Természetesen jeleztük, hogy ennyi pénz nem lesz elegendő, de egyelőre csak olyan választ kaptunk, hogy ha marad a felújítási alapból, akkor még kaphatunk. De vajon van-e olyan település, ahol ne tudnák elkölteni az összes nekik kiutalt pénzt?"
Az ajándék ház
Az árvíz óta Átányon csupán egy igazán látványos változás történt: augusztus elején felavatták azt az "árvíz- és fölrengésbiztos" házat, amit egy építési vállalkozó ajándékozott a falunak. Akkor úgy tűnt, ez a gesztus akár az újjáépítés jelképe is lehet, hiszen a nyolcvan négyzetméteres, igazán kellemesnek tűnő otthon felépítéséhez, kulcsrakész átadásához mindössze két hétre volt szükség. Csakhogy a építtető cég afféle referenciaként ajándékozta a házat, és azt várta, hogy ezután az önkormányzat következik, és jó sok megrendeléssel áll elő. Csupán az felejtették el, hogy egy ilyen ház felépítése 4,8 millió forintba kerül, ennyi pénzért pedig Átányon valószínűleg a komplett főutcát meg lehetne vásárolni. Az ünnepség véget ért, a sajtó levonult, az átányi önkormányzat pedig nem tudja, mi legyen a házzal. A tervek szerint, ha megindul az újjáépítés, munkásszállóként működik majd, utána pedig elképzelhető, hogy közösségi házként. Szóba került az is, hogy egyszerűen eladják, de ahhoz az kellene, hogy valaki megvegye. Természetesen piaci áron, vagyis egy őrültnek kéne jönnie valahonnan messziről egy decens aktatáskával, ami ugyanolyan kizárt, mint hogy valaki a helyiek közül rendelkezne ennyi pénzzel.
Hol az igazság?
Igaz, az átányiakat nem is nagyon izgatja a ház, sokkal inkább arra várnak, mikor kapják már meg az újjáépítési segélyt. Elsőként azok számíthatnak rá, akiknek teljesen összedőlt a házuk, nekik az önkormányzat vesz egy másikat, de ahhoz persze az kell, hogy az a másik ugyanannyit érjen, különben jön a hitel meg a jelzálog. Talán mondani sem kell, hogy amióta kiderült ez, a környéken megugrottak az ingatlanárak, és persze van olyan ház is, amire több jelentkező is akadna. Az önkormányzatnak kell majd igazságot tennie, de már így is kezdenek elszabadulni az indulatok. Ma még csak annyi biztos, hogy minden egyes károsulttal egyéni szerződést kötnek. Ez vonatkozik azokra is, akik a "második körben" juthatnak pénzhez, vagyis akiknek "csak" rendbe kell hozniuk a házukat. "Ez lesz csak igazán bonyolult, mert a környéken jó néhány mesterember akad, azonban egyik sem számlaképes, viszont az utolsó fillérig el kell számolnia mindenkinek", mondja az alpolgármester, de úgy érzi, ennél sokkal nagyobb problémát jelent a faluban tapasztalható feszültség, a gyanakvás, hogy a másik többet kap, azon kevesek pedig, akiknek biztosításuk volt, semmit. Az érintettek mindezt nagyon igazságtalannak tartják, mivel ők éveken át fizették a biztosítási díjat, mégis előfordulhat, hogy kevesebbet kapnak, mint azok, akiknek segély jár. Ráadásul a segélyből olyanok is szeretnének kapni, akik nem jogosultak: az egyik ház lakói állítólag önerőből bontották le a házukat, hogy károsultaknak nyilvánítsák őket. Olyanok is akadtak, akik az esőzések idején leszedték a cserepeket, hogy még jobban beázzanak.
Az átányi önkormányzat hamarosan megalkotja azokat a törvényeket és rendeleteket, amelyeknek alapján megkezdődhet a lakossági újjáépítés. Hogy gyűlölettel vagy békében, nem tudni. De azt mindenki sejti: az eredeti elképzelés, miszerint a teljes helyreállítás még a tél beállta előtt befejeződik, ábránd csupán.
Legát Tibor
