1998. április elsején két körmendi fiatal indult el szinte egy időben ugyanahhoz a házhoz. H. Zsófia zeneiskolában volt, ahol kicsit csalódottan vette tudomásul, hogy a szolfézs-tanárnő ezúttal nem írt a táblára, pedig óra előtt - lévén április elseje - valamennyi krétát bevizezték. A Németh Mária utcai ház elé érve a kislány még odaszólt társainak, hogy fölszalad, leteszi a táskáját, és siet le játszani. Egyedül volt, mert vadász édesapja elakadt autójával az erdőben, tanár édesanyja és a bátyja pedig Finnországban képviselte a helyi gimnáziumot.
T. Gábor ezen a napon állítólag egész nap angolt tanult, fél öt körül befejezte a tanulást, és lepihent kicsit. Majd elindult a Németh Mária utca 3-ba, hogy felkeresse a negyedik emeleten lakó Sz. Györgyöt, akivel közös üzleti ügyei voltak.
H. Zsófia édesapja csak este kilenc óra után ért haza, s nyitva találta az ajtót, annak ellenére, hogy a gyerekek mindig bezárták, ha a szüleik nem voltak otthon. Zsófia kabátja az előszoba alsó fogasán lógott, a táskája le volt téve az ajtó mellé, mint aki siet valahová. Ám a kislány ekkor már nem élt.
A másnap
a döbbeneté és a gyászé volt a vasi kisvárosban. A Kölcsey iskolára kitűzték a fekete zászlót, az órák elmaradtak, a tanárok próbálták megnyugtatni a gyerekeket, habár maguk is szörnyű lelkiállapotban voltak, és együtt sírtak tanítványaikkal. Elmaradtak a meghirdetett rendezvények, az autók antennáin fekete szalagok lengedeztek, az iskolák környékét rendőrjárőrök biztosították, s szinte nem volt olyan gyerek, akit ne kísért volna az utcán egy-egy felnőtt.
Mindenki segíteni akart, sorra jelentkeztek a tanúk, az édesapa egyik vadásztársa 300 ezer forintot, a kosárlabdacsapat 100 ezer forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek. Rendőrautó járta a várost, és hangosbeszélőn mondta be azt a zöld számot, amin a bűncselekménnyel kapcsolatos információkat várták.
Feszült várakozással teltek a következő napok, s furcsa esetek kerültek napvilágra. Kiderült, hogy a Batthyány-kastélyhoz tartozó Várkertben pár nappal a gyilkosság előtt megerőszakoltak egy nőt, de a hozzátartozók kérték, hogy az ügy ne kerüljön nyilvánosságra.
Jelentkezett egy húszéves lány, akit azon az útvonalon, ahol Zsófia is hazajárt az iskolából, megtámadott egy szőkésbarna, tüskés hajú, sebhelyes arcú fiatalember. A lány bejelentette az esetet a rendőrségen, de nem tett feljelentést. Mindez egy nappal a gyilkosság előtt történt, s a helyi kapitány fokozott ellenőrzést rendelt el. A megyei napilap utólag megkérdezte a városi kapitánytól, hogy ebből mit érzékelhettek az emberek, a válasz az volt, hogy semmit.
Helyén van ez az ügy, nyilatkozta a kapitány, miközben H. Zsófiát eltemették Magyarlakon, édesapja szülőfalujában.
Röviddel ezután sajtótájékoztatót tartott Bene László megyei rendőrfőkapitány, aki azzal kezdte, hogy többen azt hitték,
trükk ez a sajtótájékoztató,
azért hívtuk össze, mert megtaláltuk a gyilkost.
Kiderült, hogy óriási nyomás nehezedik a rendőrségre, nagy a türelmetlenség, miközben száz nyomozó dolgozik az ügyön. Annyit már lehetett tudni, hogy Zsófiát több ütés érte, és a halál oka kivérzés volt, mivel a tettes elvágta a torkát. A sajtó képviselői értesülhettek arról is, hogy több száz embert hallgattak ki, pszichiátert is bevontak a munkába, fantomképek készültek néhány kihallgatottról, a sebhelyes arcú támadóról, habár ezt a fantomképet nem használták föl, mert a szembesített tanúk szerint nem hasonlított a támadóra.
Másnap egy újabb ügy borzolta a kedélyeket: egy nőt szállítottak kórházba, hasán és nyakán vágott sebekkel. Később kiderült, hogy a nő saját maga vagdosta meg magát.
A közvéleményt egyre inkább foglalkoztató ügy kommentálásába beszálltak politikusok is, a bulvársajtóban pedig elindult egy sajátos bunkósági verseny. A Szombathelyen kampányoló (1998. április!) Torgyán József a körmendi gyermekgyilkosság miatt a parlament soron kívüli összehívását és a halálbüntetés ideiglenes visszaállítását szorgalmazta. Megspékelve mindezt azzal a cinikus állítással, hogy azért kellene ez ügyben összehívni soron kívül a parlamentet, hogy az ügy ne váljon kampánytémává. A Blikk sem hazudtolta meg önmagát. Néhány veretesebb cím az akkori kínálatból: Lincshangulat Körmenden, Menekítik a gyerekeket a városból. Ugyancsak a Blikk pendítette meg lehetséges indítékként egy diák vonzalmát a tanár anya iránt. Tahóságban kétségtelenül ez vitte el a pálmát, bár az önmagát megsebesítő, amúgy súlyos beteg asszony fölemlegetése is pályázhatott volna erre a címre: Túlélte a támadást a meggyalázott asszony.
Az igazi áttörés
az ügyben április 20-án történt. Délelőtt 11 órakor őrizetbe vették T. Gábor 19 éves körmendi fiatalembert, akiről kiderült, hogy nem azonos a sebhelyes támadóval, de a kérdéses napon a Németh Mária utca 3. szám alatti házban tartózkodott, és tanúként már többször kihallgatták. A gyilkosság helyszínén talált biológiai nyomok, ujjnyomtöredékek, elemi szálak, anyagmaradványok vizsgálata alátámasztotta a rendőrség alapos gyanúját, hogy a bűncselekményt T. Gábor követte el. Ezért az ügyészség elrendelte a fiú 72 órás őrizetbe vételét, amit a Szombathelyi Városi Bíróság később 30 napos előzetes letartóztatássá változtatott.
A hír bejelentése újabb döbbenetet váltott ki Körmenden, hiszen kiderült, hogy a gyanúsított egy helybeli, sokak által ismert fiú, akinek nagyszülei valamikor a város köztiszteletben álló személyiségei voltak. T. Gábor az általános iskola után alig három hónapot járt a helyi szakközépiskolába, ahonnét rengeteg igazolatlan órája miatt eltanácsolták. Munkahelye nem volt, elmondása szerint ügynöki munkából élt, de valószínűbb, hogy hozzátartozói támogatták. Szülei már jó pár éve külön éltek. A zárkózott fiatalember egyetlen szenvedélye a nyelvtanulás volt, négy nyelven is jól elboldogult. T. Gábor őrizetbe vételével megdőlni látszott az a verzió, hogy a városban tartózkodó vendégmunkások között keresendő a gyilkos. De akkor
ki volt a sebhelyes arcú?
Időközben a rendőrségi nap alkalmából dandártábornokká nevezték ki Bene László megyei rendőrfőkapitányt, aki a megyei napilapnak tett nyilatkozatában pályafutása egyik legemlékezetesebb ügyeként jelölte meg a körmendi gyermekgyilkosságot. Egy újabb sajtótájékoztatón már Kuncze Gábor akkori belügyminiszter is megjelent a körmendi városházán, ahol a megyei rendőrfőkapitány bejelentette: T. Gábor április 30-án részleteiben nem teljes beismerő vallomást tett. A belügyminiszter hangsúlyozta: a nagy port fölvert bűneset felderítése több sikeres nyomozás sorába illik bele. Ezt követően csaknem harminc rendőr és nyomozó részesült dicséretben és jutalomban.
Ugyanezen a napon feljelentést tett T. Gábor nagyapja, aki azt állította: az ügyben eljárt nyomozók erőszakkal és fenyegetéssel vették rá unokáját a vallomástételre. Ezután a Vas Megyei Ügyészség Nyomozóhivatala kényszervallatás miatt büntetőeljárást indított a vádlottat kihallgató rendőrtisztek ellen. Később az eljárást jogerősen megszüntették, mert nem tudták bizonyítani a bűncselekményt.
Május végén hatvan nappal ismét meghosszabbították az előzetes letartóztatást, amit az ügyészség is megalapozottnak talált. T. Gábor ugyanis az áprilisi sajtótájékoztatót követően többször is feltáró jellegű beismerő vallomást tett. Egy 20 oldalas önvallomásában például arról írt, hogy felfokozott szexuális vágyat és agressziót érzett azon a napon, és nem volt ura cselekedeteinek: úgy érezte, mintha valaki mássá változott volna.
A beismerő vallomások szerint T. Gábor a lakás bejáratánál pár szót váltott Zsófiával, akit korábbról ismert. A kislány nyitva hagyta a bejárati ajtót, T. Gábor pedig bement a lakásba. Először ököllel arcul ütötte a kislányt, aki menekülni próbált. Utolérte, leütötte a televízión található cseréppel, majd késsel elvágta a torkát. Ezután kezet mosott, és fölment a negyedik emeletre a barátjához. Néhány perc múlva lejöttek, megálltak a harmadik emeleti ajtó előtt, ahol T. Gábor mondta a barátjának, hogy valami nyöszörgést hall. Kicsit még beszélgettek a ház előtt, aztán T. Gábor távozott.
A tárgyi bizonyítékok közül csaknem tucatnyi támasztotta alá T. Gábor bűnösségét: ruháin az áldozat ruháinak elemi szálait, valamint egy mikroméretű anyagmaradvány párját találta meg a rendőrség. A körmendi fiatalembert vizsgáló pszichiáter súlyos személyiségfejlődési zavarokat állapított meg Gábornál. Annak tisztázására, hogy fönnállt-e kórós állapot a tett elkövetésének idején, elrendelték T. Gábor intézetben történő megfigyelését.
Miután a nyomok egyértelműnek tűntek, az intézetben pedig kiderült, hogy a személyiségzavar nem olyan mértékű, hogy kizárná a büntethetőséget, T. Gábort október elején a fogdából a Szombathelyi Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították át.
A Vas Megyei Bíróságon 1998. december 4-én kezdték el tárgyalni az ügyet. A vádat dr. Fejes Péter csoportvezető ügyész képviselte, a tárgyalást dr. Spitz János tanácsvezető bíró vezette. A bíró legelső kérdésére T. Gábor határozottan felelte:
nem vagyok bűnös
A tárgyaláson pedig már egészen másról beszélt, mint a korábbi beismerő vallomásokban. Említett egy férfit, akivel találkozott a Németh Mária utcai házhoz vezető lépcsőnél, és aki futásnak eredt. ´ viszont egyből a negyedik emeletre ment a barátjához, akivel kicsit beszélgettek, majd elindultak lefelé, mert a barátját valaki hívta telefonon. Csak nem negyed hét tájban, ahogy T. Gábor a tárgyaláson említette, hanem hat óra előtt három perccel.
1999. március 12-én a Vas Megyei Bíróság emberölés bűntettében bűnösnek találta T. Gábort, ezért 14 év börtönre ítélte, és 8 évre eltiltotta a közügyektől. Az elsőfokú bíróság ítéletét az ügyész tudomásul vette. A vádlott és védője, dr. Tóth László viszont perorvoslattal élt a tényállás téves megállapítása és a bizonyítási inditvány elutasítása miatt, és T. Gábor felmentését kérte.
Az ügyben 1999 novemberében fordulat következett be: a fellebbezési tárgyalás után a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a Vas Megyei Bíróság ítéletét, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította. Ugyanakkor a vádlott előzetes letartóztatását a megismételt eljárás során hozott ítélet kihirdetéséig fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság indoklásából kiderül, hogy az elsőfokú ítélet megalapozatlansági hibák miatt felülbírálatra alkalmatlan. Az eljárt bíróság a tényállást
nem derítette fel kellően,
nem vont valamennyi bizonyítékot értékelési körébe, és nem tett maradéktalanul eleget indoklási kötelezettségének sem. Nem tartalmazza például az ítélet, hogy H. Zsófia bántalmazása hozzávetőlegesen negyed hat és hat óra között történt. Az ítélet iratellenes megállapításokat is tartalmaz: néhány tanú a nyomozati vallomásokban és a tárgyaláson eltérően vallott arról, hogy mikor látták T. Gábort Zsófiáék házának környékén. A megyei bíróság azonban nem hallgatta meg a tanúkat az eltérés okáról.
Tényként állapította viszont meg, hogy T. Gábor leszorította H. Zsófiát a kanapéra, és egy cserép dísztárggyal tarkón ütötte. Ugyanakkor az ítélet indoklása nem ad magyarázatot arra, hogy ha a bűncselekményt T. Gábor szemből követte el, akkor hogyan üthette fejbe áldozatát oly módon, hogy az ütés a tarkót érte, és a kerámia dísztárgy darabokra tört. A bíróság ugyanis elfogadta az igazságügyi szakértő azon véleményét, hogy mivel a nyakon ejtett seb a jobb oldalon mélyebb, ezért szemből, jobbról balra vágta el az elkövető a kislány torkát. Nem vizsgálták viszont azt, hogy Zsófia esetleges védekezése befolyásolhatta-e, hogy melyik oldalon mélyebb a seb, ezenkívül T. Gábor korábbi vallomásaiban többször utalt arra, hogy hátulról, a kislányt lefogva követte el a bűntettet.
A Legfelsőbb Bíróság indoklása szerint a megyei bíróság ítéletében rögzített elkövetési mód aggályossá teszi azt a megállapítást, miszerint a vérzés ereje miatt az elkövető nem szennyeződött vérrel. Mindenképpen indokolt lett volna további bizonyítás az elkövetés körülményeivel és a helyszínnel kapcsolatban, hiszen az sem egyértelmű, hogy milyen helyzetben találta meg az édesapja Zsófikát, miért csak a kislány feje alatt találtak nagyobb kiterjedésű vérnyomot, illetve miért takarítottak ki a konyhában, és miért mosogattak el a helyszíni szemlét követő napok valamelyikén a lezárt lakásban.
Az ítéletet valójában a szakértői véleményekre és T. Gábor vallomásaira alapozták, miközben a Legfelsőbb Bíróság szerint az ítéleti tényállás még az ügyben releváns szakértői vélemények eredményét sem tartalmazza. A bíróság csak az ítélet indoklási részében hivatkozik az igazságügyi, fizikai és kémiai szakértők véleményére, ott is hiányosan. A védelem a fellebbezését egyebek között arra is alapozta, hogy H. Zsófia lábán egy 40 centiméter hosszú hajszálat találtak, amely a vizsgálatok alapján
nem származhatottT. Gábortól
A Zsófiától vett körömkaparék mintákból pedig nem mutattak ki a vádlottól származó vér- vagy más anyagmaradványt. A Legfelsőbb Bíróság kifogása szerint a megyei bíróság ezeknek a szakértői véleményeknek az eredményét nem vonta a bizonyítékok körébe.
A megyei bíróság ítéletében cáfolta azt a védekezést, hogy a Zsófia ruhájából származó elemi szálak a helytelen tárolás és szállítás miatt kerülhettek T. Gábor ruházatára. A bíróság szerint a vizsgálatra érkezett tárgyak hitelesített címkével voltak ellátva, a kezelésük pedig előírásszerűen történt. Viszont ilyen kitételt a szakértői vélemény nem tartalmaz, és a bíróság sem hallgatta meg ebben a tárgyban a szakértőt. Ennek ellenére a Legfelsőbb Bíróság is úgy véli, hogy a helyszíni szemlék anyagából, valamint a lefoglalási jegyzőkönyvekből egyértelműen az következik, hogy a bűnjelek lefoglalásának módja és kezelése az előírásoknak megfelelt. Ugyanezt látszik alátámasztani az eljárásban részt vevő nyomozótisztek jelentése. A megyei bíróság azonban a jelentést nem vonta a bizonyítékok körébe, és elmulasztotta tanúként meghallgatni a jelentést aláíró tiszteket.
Külön szól a Legfelsőbb Bíróság a T. Gábor által tett különböző vallomásokról. Ezekről tudni kell, hogy már néhány nappal a gyilkosság után a szombathelyi kapitányságon - ahol tanúként hallgatták meg - T. Gábor előadta az őt kihallgató rendőrnek, hogy ő a tettes, és egy késsel vágta el a kislány torkát. Azt is elmondta, hogy a konyhában is járt, ahol megmosta a kezét, és pontosan megjelölte, hogy hol van a mosogatószer, sőt a lakás alaprajzát is lerajzolta.
Erről a beismerő vallomásról nem készült jegyzőkönyv, csupán rendőrségi feljegyzés. A rendőrök ekkor még elengedték T. Gábort, annak ellenére, hogy április 3-án, amikor ugyancsak tanúként hallgatták ki, lefoglalták bűnjelként a farmernadrágját, mert az a rendőrök szerint vélhetően vérrel volt szennyezett. Ezen a kihallgatáson szólt először egy idegen férfiról, akivel összefutott a ház környékén, és aki feltűnően gyanúsan viselkedett.
Később T. Gábor írt egy 20 oldalas önvallomást, de a vallomásokkal kapcsolatban azt állította, hogy ezeket mindig fizikai és lelki kényszer hatása alatt tette. (Ezt bizonyítani sem ő, sem a nagyapja feljelentése nyomán indult vizsgálat nem tudta, bár információink szerint néhány pofon valóban elcsattant.) Viszont volt olyan beismerő vallomás is, amikor T. Gábor az ügyvédje jelenlétében több órán keresztül vallotta be a bűncselekmény elkövetését, míg végül a kihallgatás befejezése előtt indoklás nélkül visszavonta azt.
A rendőrség a nyomozás során tett vallomásokat hang- és képfelvételen rögzítette. A védőügyvéd jelenlétében elhangzó vallomás során mondta el a vádlott, hogy a zsebében levő piros nyelű késsel vágta el a kislány torkát.
A vallomásokban T. Gábor beszélt a bűncselekmény indítékairól, Zsófiék lakásának berendezéséről, és a Legfelsőbb Bíróság szerint következetes volt a cselekmény véghezvitelének mechanizmusát illetően is.
A megyei bíróság valamennyi vallomást a bizonyítás részévé tette, viszont nem kellő részletességgel számolt be arról, hogy azoknak mely részét fogadta, illetve vetette el.
A bíróság nem foglalkozott a nyomozás során tett vallomás azon részével, miszerint T. Gábor a családtagjait - többek között az édesanyját is - tettleg bántalmazta.
A vádlott édesanyja egyébként elvált férjével a Nap-kelte adásában kifejtette: harcolni fog, hogy bebizonyosodjon fia ártatlansága. Az elsőfokú tárgyalás során T. Gábor egyszer vesztette el önuralmát: amikor az egyik tanú arról vallott, hogy kikészíti az anyját, többször is artikulálatlan hangon ordítozott vele. Szerettem volna,
ha este időben hazaér,
válaszolta arra a bírói kérdésre a vádlott, hogy miért üvöltözött az édesanyjával.
A Legfelsőbb Bíróság szerint T. Gábor viselkedése a mellette mindvégig kiálló édesanyjával szemben alátámasztani látszik a grafológus szakértő azon véleményét, hogy agresszivitásra hajlamos személy.
Az április 11-én újrakezdődött elsőfokú tárgyaláson T. Gábor nem tett vallomást, és határozott nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy az ellene emelt vádban bűnösnek érzi-e magát. Kiderült, hogy április 4. után az áldozat rokonai jártak a lakásban, fekete ruháért és Zsófi bátyjának tanszereiért mentek, a konyhában ők változtatták meg néhány tárgy helyét, és ők mosogattak el.
A bűnjeleket kezelő rendőrök kizártnak tartották, hogy az áldozat és T. Gábor ruhái azelőtt érintkezhettek volna, hogy a szakértői vizsgálat kimutatta az egyező mikronyomokat. Ami azért bír jelentőséggel, mert a nyomozás vezetőjének vallomása szerint a nyomszakértők véleményének megérkezése után tartóztatták csak le T. Gábort.
Az április 6-án Szombathelyen T. Gábort kihallgató rendőr elmondta: azért nem készült jegyzőkönyv a beismerő vallomásról, mert a rendőri állomány nagy része Körmenden dolgozott, és éppen várakozni kellett. Közben beszélgetett a vádlottal, aki elmondta, ő követte el a gyilkosságot.
Mivel az ügyet újratárgyaló bíróság nem tudta befejezni munkáját, május közepéig ismét elnapolták a pert. Újra meghallgatják az elmeszakértők véleményét, s a helyszínen próbálják meg ismét rekonstruálni a két évvel ezelőtt történt bűncselekményt. Vizsgálni fogják a lefoglalt bűnjelek kezelésének módját, és megpróbálják kideríteni a Zsófi lábán talált hajszál eredetét is.
H
A magyarlaki temetőben az idei húsvétkor is friss virág volt Zsófika sírján. A kislány szülei időközben elköltöztek a Németh Mária utcából. T. Gábor édesanyja újságokban, televíziós műsorokban érvel fia védelmében. Együtt az apával, aki évekkel ezelőtt elköltözött tőlük, s akit az elsőfokú tárgyaláson magához hívott a vádlott, és sírva szegezte neki a kérdést: miért hagytál el minket?
Ítélethirdetés május végén várható.
Fodor Sándor
