Vágó: Az LMP nem hatalmazta fel Puzsért a kiszállásra

  • narancs.hu
  • 2019. április 9.

Belpol

Az LMP részt akar venni az előválasztáson.

Puzsér Róbert anélkül függesztette fel a tárgyalásokat az előválasztásról Karácsony Gergellyel, és szállt ki a folyamatból, hogy erre a támogató pártja, az LMP felhatalmazást adott volna neki - derült ki Vágó Gábor szavaiból  az ATV Start című műsorában.

Az LMP Európai Parlament lista listavezetője azt is mondta, hogy a párt döntése egyértelmű: részt akarnak venni az ellenzék főpolgármester-jelölti előválasztásán. Azt nem árulta el, hogy teszik ezt Puzsér nélkül. Vágó szerint van egy szerződésük Puzsérral, amelyben az előválasztás is szerepel. Az EP választás után újra előveszik ezt a kérdést.

Mint arról korábban írtunk hétfőn Puzsér bejelentette, hogy felfüggeszti a tárgyalásokat az előválasztásról Karácsony Gergellyel, miután az MSZP-DK-Párbeszéd-Momentum az LMP és a Jobbik nélkül állapodott meg a kerületi polgármesterjelöltekről. Majd Puzsér a Hír TV-nek megerősítette, hogy biztosan elindul a főpolgármesterségért. Az előválasztáson viszont csak akkor vesz részt, ha Karácsony Gergely kiad egy nyilatkozatot arról, hogy összellenzéki együttműködés lesz a  fővárosban és a kerületekben is, a Jobbikkal és az LMP-vel együtt. Bár szerinte ezek a pártok nem is akarják igazán leváltani a Fideszt.

Figyelmébe ajánljuk