A fideszes polgármester orális szexet kért pár ezer forintos kölcsön fejében

  • narancs.hu
  • 2019. április 9.

Belpol

A vécébeli jelenetet azután felvették és közreadták.

Egy alföldi falu fideszes polgármestere szexuális szolgáltatást kért egy gyermekét egyedül nevelő asszonytól, pár ezer forintos kölcsön fejében - olvasható a Népszava riportjában.

Az asszony – nevezzük Elzának - pszichiáterhez hordja három év körüli kislányát: a gyerek nem visel el magán semmiféle ruhát, ha ilyesmit adnak rá, magából kikelve üvölteni kezd. Óvodába kéne vinni, máskülönben nem kapják meg utána a családi pótlékot. Az intézményben azt mondták, takarja be pokróccal a gyereket, s vigye be úgy, ott meg majdcsak felöltöztetik valahogy, de az anya szerint a kislányt nem lehet megérinteni sem.

A neurológiai vizsgálattól, s a felírt gyógyszerektől várnak javulást, a gyógyszer azonban drága. Ráadásul a gyerek nemrég elkapott egy bakteriális fertőzést is, fájt a gyomra és lázas lett, antibiotikumot írtak fel neki, de az asszonynak nem volt pénze kiváltani azt. Szociális segélyből tartják fent magukat, meg az édesapja közmunkás béréből, s ha az óvodás gyerekre nem is, iskolás korú fia után kap még egy kis családi pótlékot.

Az asszony kétezer forintot akart kérni a polgármestertől, aki állítása szerint azt mondta neki, hogy majd este a kocsmájában adja oda. Ám ott már azt mondta, csak szexuális szolgáltatásért cserébe adja oda a pénzt. – Vagyis hogy orálisan kell kielégítenem. Így mondta pontosan. És ad érte 15 ezer forintot. Ebbe melyik anya nem menne bele a gyereke érdekében? – mesélte el a Népszavának az asszony.

A polgármester azt kérte tőle, hogy menjen be a privát vécéjébe, majd maga helyett beküldte két emberét, akik neki dolgoznak a kocsmában. Az asszony megfogalmazása szerint a „dolgot megtette”, majd kiment, újból leült egy székre és várta a pénzt. Hamarosan kiderült, hogy a vécébeli jelenetet felvették és közreadták. Ráadásul a pénzt se kapta meg, kidobták a kocsmából és még utána is köptek.

Feljelentést tett, pedig tudja, hogy majd azt híresztelik róla a faluban, hogy prostituált. De ő nem akar egész életében azon rettegni, hogy mikor kerül fel a videó az internetre és nem akar újra meg újra megalázkodni mások előtt.

A kormánypárti polgármester nem válaszolt a Népszava kérdéseire. Az asszony az illetékes járási ügyészségen feljelentést tett személyiségi jogainak megsértése miatt. A nyomozás elindult, a Népszava úgy tudja, az egyik érintett telefonját már lefoglalta a rendőrség.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.