A Magyar Rádió vezetése elvette Bolgár Györgytől a Beszéljük meg! című népszerű délutáni telefonos beszélgetőműsort, és a munkahelye megtartásához a műsorvezető szerint megalázó feltételeket támasztott. A riportert megszűnt műsoráról, a rádiótól való távozásának körülményeiről és arról kérdeztük, mindez hogyan illeszkedik az intézményen belüli és kívüli politikába.
Bolgár György: A Beszéljük meg! 1992 novemberében indult. Amikor ´94 tavaszán kirúgtak, fél évig szünetelt, és 1994 novemberében indult újra. Soha nem mondták a szemembe, hogy mik a szakmai kifogások, csak a politikaiakról értesültem, hátulról. Amikor a kisgazdáktól és az (1994-98-as - M. G.) ellenzékhez nyilvánvalóan közel álló magánszemélyektől, egyesületektől megérkeztek az első politikai feljelentések, a rádió akkori vezetésének tagjai, bár nem szólítottak fel semmire, érzékeltették, hogy nyomás van rajtuk. Normális dolognak tartanám - főleg ha egy vitatott, sokat hallgatott és népszerű műsorról van szó -, hogy a rádió néhány vezetője, a műsor szerkesztője és néhány okos ember összeülne, és akár rendszeresen megvitatná, hogy mi volna a célszerű, hiszen én sem tudom, hogy mindig a legjobban reagálok-e, sőt biztos, hogy nem. Az embernek vagy eszébe jut valami, vagy nem, vagy jó pillanatban kapja el a beleszólás lehetőségét, vagy nem. El lehetett volna gondolkodni, hogy ilyen esetben mi a teendő, vagy ebből mi a tanulság. Persze nem utasítást közölni, hanem szakmai szempontból értékelni. Az elmúlt tíz évben azonban sem a velem szimpatizáló, sem az ellenséges vezetés nem tette ezt meg.
MN: Hogyan választotta ki a műsorok témáját?
BGY: Ebben mindig teljes szabadságom volt. A velem szemben legellenségesebb főnökök se mertek még csak közvetett vagy akár jelzésszerű utasítást sem adni, hogy miről beszéljek és miről ne. Heti két műsor volt, szerdán és csütörtökön, majdnem egy hetem volt kigondolni, hogy abból a hétből mi az, ami még aktuális, érdekes, nem halt meg, és mi az, amit én nem hagyhatok elfelejteni. Gyakorlatilag az utolsó fél órában dőlt el minden. Kettőkor mindig lementem a hírszerkesztőségbe, hogy megnézzem, van-e az általam kiválasztott témákban új fejlemény. Ha volt, előfordult, hogy éppen azért tettem be, vagy kihagytam, mert hátha másnapra még jobban beérik. Fél háromkor döntöttem, ekkor írtam egy rövid felvezető szöveget, és általában egy perccel három előtt estem be a stúdióba, ahol a hírek után kezdődött a műsor.
MN: A műsorával kapcsolatos leggyakoribb vád a hallgatói vélemények kiegyensúlyozatlanságára vonatkozott. Volt-e bármilyen lehetőség a nivellálásra?
BGY: Értelemszerűen nem. Ez egy élő műsor volt, és ha mi valami olyan előszűrési módszert vezetünk be, hogy megkérdezzük: "kérem szépen, mi az ön véleménye Orbán miniszterelnök úrnak erről és arról a döntéséről?", majd csak az ellenzőket tesszük be a műsorba, akkor az egy fél óra után kiderül. Az első hallgató, aki rájön a dologra, rávágta volna, hogy persze, "új kormányt, új Fideszt", majd az élő műsorban előadta volna, hogy "maguk gazemberek, azt kérdezték tőlem már eleve, hogy támogatom-e vagy ellenzem a kormány politikáját, és csak hazugsággal tudtam adásba kerülni!". Ezzel nem is próbálkozhattunk, mert azonnal lebuktunk volna.
MN: Hogyan zajlott az adás technikailag?
BGY: Egyetlen kolléganő vette a telefonokat, aki csak annyit kérdezett, hogy "melyik témához akar hozzászólni?", de sohasem azt, hogy mit. A hívásokat nem adta be azonnal, ez volt a "szűrés" egyik része, a telefonálókat mindig visszahívtuk. Egyrészt nem akartuk, hogy az 5-10 perces várakozás díját ők fizessék. Legalább ilyen fontos indok, hogy a kolléganő nem adta be azokat a hívókat, akik szinte érthetetlenül beszéltek, vagy felajzva azonnal ordenáré hangon kezdtek kiabálni. Mivel általában három téma volt, ahogy haladt a műsor, egyéb szűrési szempontok léptek be. Ha az egyik témánál túl sokat időztünk, és volt a másikhoz is hozzászóló, őt tettük be, hogy egy kicsit változatosabb legyen az adás. Figyeltünk, hogy ha sok volt a férfi, legyen egy nő is, ha sok az öregnek hangzó hang, legyen fiatal is. Ezért a kolléganő azt hívta vissza, akit fül alapján jónak tartott.
MN: Mi lehet a baj egy ilyen betelefonálós műsorral?
BGY: Hát az, hogy a hallgatók azt mondanak, amit akarnak. Akik betelefonáltak, gyakran nagyon durva véleményt mertek mondani a kormányról. Hatásosabb és hitelesebb, ha egy ilyen vélemény nem politikustól, hanem az utca embere részéről hangzik el, mert amit az utca embere mond, az a közhangulatot fejezi ki. Ráadásul a hallgató, még ha bemutatkozik, akkor is a névtelenség homályából, ismeretlenül nyilatkozik. Ez egy beszélgetős műsor volt, és ha az emberek valamiért feldühödtek, akkor ez jött belőlük. Műsorvezetőként igyekeztem moderálni a véleményeket. Ha eleve moderáltak voltak, akkor meg kicsit vitatkozni próbáltam, hogy élénkebb legyen a műsor, jobban összecsattanjanak a különböző álláspontok. Azt az álláspontot, hogy mindenkivel úgy kell beszélgetni, hogy közben vitatkozom vele, sosem adtam fel. Ha valaki előad egy, az enyémmel száz százalékig egyező véleményt, azt is megkérdőjelezem, mert szerintem nem annyira érdekes, ha letesszük valaki elé a mikrofont öt percig, hadd beszéljen. Másrészt a közszolgálati rádiózás is megkívánja bizonyos szempontból, hogy én megkontrázzam azt, amit a telefonáló mond. Pláne így van, ha az teljesen elfogadhatatlan, mert alkotmányt vagy médiatörvényt sért; ilyenkor már emberi okokból, a jóérzés miatt is ellentmondtam.
MN: Említene példát?
BGY: Amikor valaki Kövér Lászlót lebunkózta, akkor engem elsősorban nem a médiatörvény érdekelt, hanem hogy 5-700 ezer ember előtt nem bunkózunk le senkit, még ha így is gondolja valaki, akkor sem. Ilyenkor kérem, hogy az illető máshogy fogalmazza meg a kritikáját, mert ez így megengedhetetlen; de eleve kiküszöbölni azt, hogy azt mondják, hogy "bunkó", nem tudom. Azt sem tudtam megakadályozni, hogy Horn Gyulát egy hallgató legyilkosozza. Csak azt kérdeztem, honnan veszi, hogy gyilkos, mert attól, hogy fegyveres karhatalmista volt, még nem feltétlenül ölt is. Egy ilyen műsorban, ahol diskurzus folyik, a hallgatók egy része talán meggyőzhető, hisz nem biztos, hogy ez a néhány százezer hallgató mind elkötelezett választó. Ez pedig nagyon veszélyes a politikusok számára. Nem azért, mert nyílt politikai kampány folyik, hanem mert az emberek elgondolkodhatnak, és a fórum jellege miatt hatása van. A politikai életben senki sem szereti, ha legyilkosozzák, vagy azt mondják rá, hogy bunkó. Más kérdés, hogy ezt tudni kéne elviselni, ám nyilván sokan úgy gondolták, hogy nem, nem kell elviselni, mert nem kell hogy legyen ilyen műsor.
MN: A Vasárnapi újság volt főszerkesztőjének, Lakatos Pálnak a menesztése mennyiben előlegezte meg az ön eltávolítását?
BGY: Benne volt teljesen a kalapban, mert végig arra az aljasságra játszottak, hogy az egyik szélsőség a Lakatos, a másik pedig én vagyok. Teljesen világos volt, hogy ha Lakatost kirúgják, akkor a következő én leszek, mintha a rádió vezetése egyensúlyozna. Ha abban az értelemben nézzük, hogy mi a jó és a rossz, akkor talán elfogadom a szembeállítást, de szélsőség nem vagyok: ez szemétség, amit kikérek magamnak. Érdekes módon a Vasárnapi újság szellemisége most már több mint tíz éve töretlen. Lehet, hogy volt olyan vezetés a rádióban, amelyik kevésbé szerette, és van, amelyik jobban, de ha a miniszterelnök példátlan módon kétszer is elmegy a Vasárnapi újsághoz, és ezzel kinyilvánítja a támogatását, majd egyszer csak repül a főszerkesztő, annak csak politikai okai lehetnek. Én ezekbe az okokba nem látok bele, ahogy abba sem, hogy az én műsorom direkt politikai nyomásra szűnt-e meg, de hogy általában a politika boldog, ha nem anyázzák, az biztos.
MN: Miért nem fogadta el az elnökség ajánlatát?
BGY: Havi két műsor mellett öt belpolitikai riportot kellett volna készítenem, tisztázatlan feltételek mellett. Ez jóval több, mint amennyit a kollégáimnak a hasonló alapfizetésükért dolgozniuk kell. Ezenfelül még arra is utasíthattak volna, hogy a Vasárnapi újságnak dolgozzak, vagy hogy szaladjak le a Lehel piacra a hagymafelhozatal milyensége felől érdeklődni. Úgy szabták meg a feltételeket, hogy vagy megalázzanak, vagy elmenjek. Azt hiszem, van nekem olyan rádiós múltam, hogy ezt ne fogadjam el. De nem fogadom el azt a megaláztatást sem, hogy a műsoromat, ami sikeres és népszerű volt, szakmai okok nélkül, politikai alapon eltöröljék. Ha tehát a szakmai teljesítményemet nem ismerik el, akkor köszönöm szépen, egyéb teljesítményemre se tartsanak számot.
MN: Úgy tudom, hogy a 16 "ra stábja nem vállalta, hogy a hat parlamenti párt elnökét a Vasárnapi újság munkatársaival párban kérdezzék, és ön írásos figyelmeztetést is kapott.
BGY: A dolog arról szólt, hogy a részvételünkkel legitimáljuk azt a Vasárnapi újságot, amit még az ORTT is gyakorlatilag elfogult, a közszolgálatiság feltételeinek nem megfelelő pártműsorként bélyegzett meg. Ezt a műsort sem én, sem a 16 "ra többi munkatársa nem kívánta azzal legitimálni, hogy velük együtt leüljünk kérdezgetni egy pártelnököt. Az ötlet nemcsak a közszolgálati rádión belül totálisan elfogadhatatlan, de abszurd és rossz is. Tudható, hogy milyenek a Vasárnapi újság és a 16 "ra stábjainak politikai vonzalmai, de a 16 "rára nem lehet rábizonyítani, hogy szoclib beállítottságú lenne. Az egy tisztességes, a közszolgálatiságnak, a szabályoknak megfelelő műsor, ahol a készítők véleménye sosem derül ki tételesen a műsorból. A hallgatók egy jelentős része nem tudja, hogy ki az a Bolgár, csak hallgat egy műsort, és azt nézi, hogy tisztességesen megpróbálunk-e utánajárni valaminek. A Vasárnapi újság esetében ez általában nem történik meg. Ezen felül nyilvánvalóan nem lehet úgy kérdezni egy embert, hogy van egy szélsőjobboldali és van egy liberális kérdező, mert az egyik rögtön elkezdi megsegíteni a megtámadott interjúalanyt, ahelyett, hogy együtt próbálnák kiszedni belőle azt, ami igazán érdekes. Az egymást kioltó, semlegesítő kérdezés egyszerűen tragikus, csak "politikai játék" üzenete van. A felszólításban, hogy csináljam, biztos az is benne volt, hogy hátha megtagadom, és akkor majd fel lehet ellenem lépni.
MN: A Vasárnapi újság-16 "ra kapcsán erőltetett kettősség mennyire hatja át a rádió egészét?
BGY: Teljes mértékben. Sokan igyekeznek kihúzni magukat ez alól, menekülnek, hogy ne legyenek megbélyegezve, de ez is azt mutatja, hogy áthatja. Osztályozva vannak a munkatársak, úgy nézik őket, hogy te vagy ide, vagy oda tartozol. Ezért persze sokak számára, akik még nincsenek valahová besorolva, nem nagy boldogság a 16 "ránál dolgozni. Ez most nem divatos műsor, nem a vezetés szíve csücske.
MN: Milyen a viszonya a rádió elnökével, és hogyan értékeli a szerepét a történtekben?
BGY: Kondor Katalinnal harminc évig dolgoztam együtt, a 80-as évek végéig nagyon jó viszonyban voltunk. Úgy gondoltam, mindketten utáljuk, ha beleszólnak a dolgainkba, és korlátok közé szorítanak. Valamiért azonban évek óta nem néz a szemembe, és nem beszél velem. Az ember azt gondolná, hogy ha valaki ilyen tapasztalattal a rádió elnöke lesz, akkor ugyanúgy ellenáll mindenfajta hatalmi beavatkozási kísérletnek. Nem ez történik. Az rendben van, hogy vannak politikai vonzalmai, egy másik elnöknek másfajta vonzalmai vannak, de akkor is csak egyetlen érdeke lehet: a közszolgálati rádió független működése. Ha holnapután más kormány lesz, akkor annak a politikai elvárásait fogja kielégíteni? Vagy hősies harcot folytat majd a lövészárokban? A rádió mindkét esetben ki lesz téve az állandó politikai-hatalmi küzdelemnek, aminek a műsorok látják a kárát.
Miklósi Gábor
(Bolgár György műsora szerdától a Klub Rádióban hallható, Megbeszéljük címmel)
