Magyar Narancs: Az önkormányzati választási kampány óta tudható, hogy a Fidesz kemény feltételekkel újratárgyalja a fővárosi közműcégek privatizációs szerződéseit. Ha máshogy nem megy, végső megoldásként vissza-önkormányzatosítanak. A főpolgármester független tanácsadójaként egybeesik ez az ön meggyőződésével?
Atkári János: Az én filozófiámtól távol áll az önkormányzat szerephalmozódásaiból adódó zavarok fenntartása. A vízművek privatizációja pontosan e szerepzavar oldása szempontjából volt mérföldkő. Az más kérdés, hogy a privatizáció miképpen ment végbe. A 90-es évek közepén az MSZP csak a teljes vízi közművagyon és a működtetési jog együttes meghirdetéséhez járult hozzá, szemben az általam szorgalmazott és az akkori SZDSZ-frakció által is támogatott osztott privatizációval. Amikor csak a működtetési jogot privatizálják, nincs kényszer nagyon hoszszú futamidejű szerződést kötni. Ha a vagyon is átkerül, akkor az óriási méretű, a működtetést szolgáló elemek értékőrző megtartására nagyon oda kell figyelni. Csak évek múltán derülhet ki, hogy a tulajdonos folyamatosan elvégezte-e a szükséges karbantartásokat, felújításokat. Másfelől, a befektető szemszögéből a nagy értékű vagyon tulajdonosi jogainak akár részleges átvétele igen nagy összegű vételárat, azaz befektetést von maga után, és a hatékonyság befektetői növeléséből várható megtérülés kockázatai is csak hosszú távon mérsékelhetők. A két szempont eredőjeként ebben a konstrukcióban 25 éves futamidővel számolhatunk. Ha csak a menedzsmentjogokat privatizáljuk, elegendő az 5-7 éves futamidő. Azért fontos ez, mert nagy volumenű ügyekben senki nem tudja megítélni, hogy egy szükségképpen nagyon bonyolult szerződéses rendszer egyes elemei az 5-7 év utáni időkben hogyan alakulnak. Akár ezért, akár a privatizáció esetleges eredeti hibái miatt lenne szükség lényegi módosításra. Huszonöt éves szerződés esetén erre nemigen van mód.
MN: Tehát egyetért a privatizált társaságok szerződéseinek módosításával?
AJ: 2000-2001-ben a vízművek és a csatornázási művek esetében kutya kemény tárgyalásokat folytattunk. Felmerült a peres úton történő válás is. Lényegesen sikerült módosítanunk az induló szerződéseket, a csatornázási műveknél egyértelmű sikert arattunk. A vízműveknél a kiindulás rosszabb feltételekkel született, részben amiatt, hogy az induló paramétereket - amelyekhez képest a befektetőnek tulajdonítható hatékonysági változás, ennek alapján pedig a befektető díjazása mérhető - bizonyos esetekben nem korrektül mérték fel.
MN: Arról a 4-5 milliárd forintról van szó, amit évente kivihetnek a befektetők?
AJ: Nem erről, illetve nem így van szó. Ha a befektető olyan mértékű hatékonyságjavulást ér el, amely tisztán ezen az alapon ekkora díjazást generál, akkor semmi kifogásom vele szemben. Ez jó természetesen a befektetőnek, de jó mindenekelőtt a fogyasztónak, mert arányosan csökken a tarifa reálértéke, és jó a főtulajdonos önkormányzatnak, amely jóval hatékonyabb, versenyképes céget kap vissza a szerződés lejártakor. A konstrukció alapelvéhez képest jogosulatlan - a megkötött szerződés alapján viszont nem okvetlenül jogszerűtlen - előnyhöz úgy juthat a befektető, ha például rosszul mérik fel az induláskor a releváns paramétereket. Az történt, hogy a vízműveknél bizonyos esetekben rosszabb feltételeket rögzítettek a valóságosnál. Így részben munka nélkül is értek el javulást, eredményeket, amihez a menedzsmentdíj igazodik. A hibák egy részét már kiküszöböltük.
MN: A cég visszavételét helyeselné?
AJ: Meg lehet csinálni.
MN: Pedig ön a privatizáció híve.
AJ: Álljunk meg! Csak akkor támogatom, ha utána a főváros rendesen privatizálja, az eredeti kompromisszumok nélkül. Privatizálni kell, a hangsúly a hogyanon van. Visszavenni pedig csakis jogszerűen lehet.
MN: Jogszerűen a szerződés lejártakor lehet. Az meddig érvényes?
AJ: Még tizenkét év van hátra a huszonötből.
MN: Akkor jó sok pénz kell a kiváltáshoz, ami nincs a kasszában. Van viszont több száz milliárdos hiány.
AJ: Pontosan. A fővárosnak nincs esélye arra, hogy az ismételt privatizáció szándéka nélkül "békés módon" váljon, visszavásárolva a részét.
MN: Jöjjön az, ami Pécsett, biztonsági emberekkel?
AJ: Dehogy! Az az én fogalmaim szerint nem jogszerű. Jogi eszközökkel kell rábírni, rákényszeríteni a partnert a módosításokra. Félreértések elkerülése végett: ez alapvetően a megkötött szerződés legszigorúbb betartatását, mindenekelőtt a szerződés legfőbb elvének, a hatékonyságnövekedéshez kötött befektetői díjazásnak az érvényesítését, illetve az önkormányzat díjhatósági szerepének az érdemi gyakorlását kell, hogy jelentse.
MN: Hogy a befektető elégedjen meg kevesebb menedzsment-díjjal?
AJ: Azonos mértékű valódi hatékonyságnövekedés mellett tulajdonképpen igen.
MN: Ha sikerül, azzal az egy-két milliárd forinttal mit nyerhet a főváros ekkora deficitnél?
AJ: Nem a főváros nyerne vele, hanem a fogyasztók. A főváros, hacsak a maga részéről nem akarja folytatni az utóbbi évek helytelen gyakorlatát, azt a pénzt nem csoportosíthatná át mondjuk útfelújításokra.
MN: Függőben van a csatornadíj-emelés. A főváros jogi fenntartásokkal vette át a csepeli szennyvíztisztítót augusztusban, a megállapodás a csatornadíj-emelés függvénye. A működtetést ebből fedezné a feladatot az első években ellátó konzorcium. Decemberben a Fővárosi Közgyűlés - a Fidesszel az élén - végül leszavazta a 19 százalékos, nyáron a 33 százalékos emelést.
AJ: A beruházás 2005-ös indulásához képest összességében mintegy 60 százalékkal magasabb csatornadíjak fedezik a beruházási és a beruházások működésbe állásával megnövekedett üzemeltetési költségeket. Ha viszont megnézzük az elmúlt évek díjait, világosan látszik, hogy - az utóbbi évek fejlesztéseivel összefüggő költségeket leszámítva - a korábbi működés költségei az infláció alatti növekedést mutatnak. Erre rakódnak rá az új csepeli szennyvíztisztító, a rávezető hálózat, az átemelők, szivattyúk, a bővülő gyűjtőhálózat beruházási költségei és mindezek működési fedezete. Ezek összességében jelennek meg a díjban.
MN: A Fidesz csak 4 százalékkal támogatta a díjemelést, nyáron eggyel sem. Most többségbe került a közgyűlésben. Mi lesz így?
AJ: Lesz díjemelés. Ki mondta, hogy nem lesz?
MN: A közgyűlés legutóbbi döntéséből következtetni erre.
AJ: Ez komolytalan.
MN: Tehát Tarlós Istvánnak vissza kell majd hoznia a témát a közgyűlés elé?
AJ: Ami a központi szennyvíztisztítóval kapcsolatos díjelemet illeti, az "ideiglenes" megállapodásban az áll, hogy december 31-ig dönteni kell a szolgáltatási díjról. Valamiből fedezni kell az üzemeltetést. A 2005-ben kiírt tenderben is szerepelt, hogy az akkori 23 forint/köbméter díjat valorizálni kell az átadási, azaz a 2010-es évi szinthez. A szerződés a módszertant is leírja, de ezt az értékkövetést nem végezték el. A választások előtt arról állapodott meg a főváros, hogy az év végéig a 2005-ös árszinten szolgáltat az üzemeltető, addig közösen elvégzik a valorizációs számításokat, és januártól ennek megfelelően emelik a díjat, az ez év végéig "lenyelt" különbözetet pedig visszamenőleg megkapja az üzemeltető. Ki van zárva, hogy valakik majd megegyeznek valamilyen "valorizálatlan" díjról. Szó sincs róla.
MN: Januárban tehát komoly csatornadíj-emelés következik?
AJ: Ez elkerülhetetlen. Lényegesen kisebb, már csak "követő", infláció körüli mértékű lenne, ha egy éve, illetve nyáron időben meglépi a közgyűlés az emelést. Most az új városvezetés nyakába szakadt.
MN: De éppen az ellenzék torpedózta meg, amelyet Tarlós István vezetett.
AJ: Már bocsánat: ha van értelme ilyen kérdésekben az ellenzék fogalmának, akkor ez értelmetlen megítélés. A döntés elsődleges felelőssége a városvezetést adó politikai tényezőké. Ez most sem elodázható. Az biztos, hogy a telepet üzemeltetni kell, és ennek az indokolt költségeit meg kell fizetni.
MN: Az adófizetők a saját pénztárcájukon tanulják meg, hogy sokba kerül a környezetvédelem.
AJ: Hát igen, aki eddig nem sejtette, most keserűen megtanulja. Mindenesetre nem ártott volna többet kommunikálni erről.
MN: Jó elképzelésnek tartja, hogy az új városvezetés egy holdingban centralizálja a fővárosi cégeket?
AJ: A tartós összevonásnak nem vagyok híve. Átmeneti, néhány éves időszakban egy ennyire szétzilálódott cégstruktúrában, mint amilyenné a fővárosi vált, lehet persze pozitív hozadéka. Már ha valóban az, aminek szánják: átmeneti megoldás. A Stadtwerke felállítása nagyon távol áll tőlem.
MN: Azt mondja erre a Fidesz, hogy Debrecenben kiválóan bevált. Azóta erre hivatkozva Miskolcon is szerveztek egy városi holdingot.
AJ: A Belügyminisztérium megbízásából három évvel ezelőtt írtam egy tanulmányt ezekről a szervezetekről. Nem tartom őket pozitív példának.
MN: Az önkormányzat szétaprózódó vagyonát, szolgáltatásait, vállalkozásait nem érdemes egy helyen irányítani, átlátni?
AJ: Ismétlem, csak átmeneti jelleggel. Az átlátni, irányítani és működtetni különben sem azonos fogalmak.
MN: A Fidesz szerint az átláthatatlan működés közben, a felelősség elmismásolásával szivárogtak ki a pénzek a fővárosi cégeknél.
AJ: Legyen világos: a őskorrupciós botrányokban érintetteknek "munkát" spórolt volna meg, ha csak egyetlen cégből kellett volna kivinni a pénzt! Önmagában nem akadályozza meg a korrupciót egy ilyen szervezet. Mint ahogy a gyenge hatékonyságot sem. Tőlünk nyugatra sem.
MN: A működtetést se teszi hatékonyabbá?
AJ: Megfelelő emberek kezébe kell adni egy ilyen holdingot, de csak addig, ameddig a már említett szerepzavart elhárítják. Az egyik legnagyobb probléma az, hogy ha egy helyre gyűjtünk mindent, akkor automatikusan megjelenik és érvényesíti akaratát a szervezet önérdeke. Ha nincs önérdeke, nem jól működik. Ha van, akkor nem feltétlenül az önkormányzat javára válik. Miben nyilvánul ez meg? Tegyük fel mondjuk azt a kérdést: biztos, hogy meg akarunk tartani ennyi önkormányzati fürdőt? Mi lenne a holding válasza: persze! Mert domináns akar maradni. A tisztánlátást az alapkérdésekben - mit tekintünk közfeladatnak és mit (már vagy még) nem; amit közfeladatnak tekintünk, azt közvetlenül, saját szervezetek révén, vagy közvetve, szolgáltatásvásárlással, finanszírozással stb. indokolt, optimális ellátni, és így tovább - az ilyen szervezet tartós léte nemigen segíti.
MN: A példa részben jó, mert a gyógyfürdővállalatnál már csak az ingatlanok maradtak, a tevékenységeket mind kiszervezték.
AJ: Csakhogy ez nem az önkormányzat által elvégzett, a fentieket mérlegelő rigorózus, átfogó, normatív elemzés eredményeként történt. Tessék arra figyelni, hogy eddig csak a BKV-buszjáratok kiszervezése került előtérbe. Semmi több! Hol olvasott olyan anyagot, amely azt vizsgálta volna, hogy a főváros esetleg mely feladatok közvetlen ellátását távolíthatná el, illetve volna indokolt eltávolítania magától? Hangsúlyozom, nem feladatvállalásról, hanem közvetlen ellátásról beszélek. Ha mindezt nem veszi számba, nem készít egy listát, akkor a probléma egy nagy szervezetbe rakva végképp eltűnik a szeme elől. Örülök, hogy most fölmerült a buszjáratok kiszervezésének a gondolata. De például e tekintetben a szemétszállítás miben különbözik a személyszállítástól? Nevezhetjük bárminek, az én fogalmaim szerint a kiszervezés is privatizáció.
MN: Jobboldalon a privatizáció vagy a kiszervezés nem ajánlott terminológia, mert a korrupcióval azonos.
AJ: Igen? Hol volt a legnagyobb korrupció? Nem a BKV-nál? Hol volt a második legnagyobb korrupció? Nem a Főkefénél? A csatornázási műveknél, a vízműveknél vagy a gázműveknél hallott ilyenről? Nem hallott. Ezek a privatizált fővárosi cégek!
