Interjú

„Valódi elszámoltatás legyen”

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, az MMM elnöke a 2022-es esélyről

Belpol

Akár kétharmada is lehet az ellenzéknek 2022-ben, de ha a pártok kiszorítják az előválasztásokból a civileket, akkor a Fidesz nyer. A Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke úgy véli, Dobrev Klára nem győzné le Orbán Viktort, de Karácsony Gergely biztosan ott áll majd a rajtvonalon a miniszterelnök-jelölti előválasztáskor.

 

Magyar Narancs: Ön szerint miként reagálnak az emberek az ellenzéki önkormányzatokat érő durva elvonásokra? Mit gondolnak arról, hogy ezek a települések, szemben a Fidesz vezette városokkal, nem kapnak ezért semmilyen ellentételezést? A 2022-es választás előtt ebbe belenyugszik a választó, vagy olyan igazságtalanságnak tartja, hogy az emiatti felháborodás kormányváltást eredményez?

Márki-Zay Péter: Az első és időben lehatároltabb reakció mindenképpen a felháborodásé, mert itt pártállami eszközökkel végrehajtott zsarolásról van szó. Azért is kell 2022 tavaszán leváltani Orbánékat, hogy ne így működjön az ország.

MN: Orbán Viktor a járványhelyzet miatti elvonások után még azt ígérte, hogy minden 25 ezer fősnél népesebb várossal tárgyalnak a kieső bevételek pótlásáról. Ön a kormány tagjai közül kivel és miről tárgyalt ebben az ügyben?

MZP: Több mindenkivel beszéltem, és még sokkal többeket kerestünk. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője megígérte, hogy meglátogat. A tervezett időponton túl vagyunk, de azért várom. Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere, egyben a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke segítséget ígért, de máig nem érkezett semmi konkrétum. Levélben kerestük meg a belügyminisztert, a pénzügyminisztert, a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergelyt és a térség országgyűlési képviselőjét, Lázár Jánost. Kíváncsian várom a válaszukat. A 25 ezer fő feletti ellenzéki vezetésű városok egy részében, így például Vácon, Kazincbarcikán, Szentendrén és Érden bejelentkeztek az érintett fideszes országgyűlési képviselők, hogy a település költségvetéséről tárgyaljanak, és felajánlották a segítségüket. Ezt a gesztust nálunk Lázár János még nem tette meg.

MN: A központi elvonások miatt mire jut kevesebb pénz Hódmezővásárhelyen?

MZP: A tavalyi és idei számokat összeadva azzal szembesültünk, hogy 1,6 milliárd forint hiányzik a kasszából. Ebben benne van a kormányzati elvonások mellett az is, hogy a gazdaság visszaesése miatt a múlt évtől csökkennek az iparűzésiadó-bevételeink is. Az idei központi elvonás 600 millió forint, de a kormány megtiltotta az önkormányzati díjak emelését és a kieső bevételek miatti új adó bevezetését is. Tavaly december 24-én Orbán Viktor adott 1 milliárd 380 millió forintot minden tisztán Fidesz-vezetésű városnak, de egyetlen ellenzéki vezetésűnek sem. Elfogadhatatlannak tartjuk ezt a politikai diszkriminációt. Az egyetlen tisztességes megoldás, ha minden megyei jogú város megkapja a több mint egymilliárd forintot. Ha ez nem történik meg, akkor sok fejlesztésünk időlegesen biztosan elmarad, a beruházások önrészére nem jut forrás, és a működési kiadásokon is faragni kell. Tavaly decemberben az elvonások miatt már nem tudtuk odaadni a vásárhelyi nyugdíjasoknak a korábban részükre folyósított 10 ezer forintot. Csökkennek a szociális kiadásokra, az út- és parkkarbantartásra, a sporttámogatásra és közművelődési feladatokra jutó összegek.

MN: Egy tavaly szeptemberi csorvási fórumon a magyarnarancs.hu-nak úgy nyilatkozott, azt tartja a legfontosabb feladatának, hogy a 2022-es országgyűlési választásig „belezsarolja” az ellenzéket a közös együttműködésbe, mert ez lehet a győzelem záloga. Tavaly decemberben hivatalossá vált az együttműködés.

MZP: Ebben nekem is van részem, nem gondolom, hogy nélkülem és a civilek nélkül ez így megvalósult volna. Az ellenzéki együttműködés nem tökéletes, de egy irányba húznak, ugyanazt akarják. Azt a kritikus, de a győzelemhez még nem elégséges feltételt teljesítik, hogy 106 egyéni körzetben közös jelölttel, illetve közös listával, közös miniszterelnök-jelölttel és közös programmal indulnak majd. A pártok belátták, hogy a Fidesz ellen csak így lehet fellépni. Emiatt a Fidesznek soha többet nem lesz kétharmados országgyűlési többsége. Az összefogásnak azonban még ma is van egy hiányossága: a hat párt mellett a civileket jobban be kell vonni az együttműködésbe. Mégpedig azért, hogy a bizonytalan kormánypárti szavazókat is meggyőzzük. A Fideszt csak így lehet legyőzni.

MN: Vannak garanciális elemek arra, hogy a civilek nagyobb szerepet kapjanak az összefogásban?

MZP: Az nem elég, ha nem lesz kétharmada a Fidesznek, a legkívánatosabb forgatókönyv az ellenzék kétharmada volna. Kritikus pont az előválasztás. Közben tudom, a pártok még mindig azon vannak, hogy a civileket lehetőleg kiszorítsák a versenyből. De ha nem engednek oda egy esetleg komoly győzelmi eséllyel rendelkező civilt a versenyhez, azzal Orbánt tartják a hatalomban. Miniszterelnök-jelöltként csak azért vagyok még versenyben és azért küzdök, mert egyelőre nem látom, hogy ki lesz képes azokat a szavazókat megszólítani, akiknek az ellenzéki pártok közül például a DK vagy a Jobbik nem elfogadható. Azért szeretnék kormányfőjelölt lenni, hogy pártokon felülemelkedő, rendszerváltó politikát valósítsunk meg 2022 után.

 
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, az MMM elnöke. Fotó: Kiss Zoltán
 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.