Várady Zsolt a netadó elleni tüntetésekről

  • 2014. november 20.

Belpol

Legfrissebb lapszámunkban interjút olvashatnak az iwiw-alapító vezérszónokkal, aki egy új közösségi oldallal aktivizálná a magyar lakosságot. Részlet az interjúból.

Magyar Narancs: Egy korábbi interjúdban elmondtad, hogy az iwiw azért is volt fordulópont a magyar netes nyilvánosságban, mert az emberek itt már nem bújhattak az anonimitás mögé. Való igaz, hogy a közösségi oldalakon szofisztikáltabb a kommunikáció, mint teszem azt a chat.hu-n, de talán mégsem éri el azt a higgadtsági szintet, ami törvényjavaslatok meg­vitatásához szükséges lenne.

Várady Zsolt: Egy kocsmában sem éri el, nem hiszem, hogy ez a netes közeg miatt van. Jó kérdés, hogy mondjuk 5000 ember tud-e normálisan szavazni ilyen kérdésekben. Ugyanakkor az iwiw-es időkből az a tapasztalatom, hogy a fórumokra meglehetősen kevés ember ír, tehát maga a hozzászólás jelentősen szűkíti az emberek körét. Aki ír, annak már van kialakult véleménye. Sokan lesznek viszont, akik nem szólnak hozzá, de követik a vitát, és szavaznak. Szóval van esély arra, hogy ez működjön, bár nem gondolom azt, hogy ez az egyetlen, mindent vivő megoldás. Érdemes esélyt adni neki, aztán meglátjuk. Pont az a jó egy saját fejlesztésű oldalban, hogy könnyen lehet alkalmazkodni az igényekhez. Nem kell népszavazást kiírni arról, hogy mi legyen a következő funkció, de ha valami nem megy, arról jönni fognak a visszajelzések.

false

MN: Milyen adatvédelmi lehetőségek lesznek az oldalon? Elképzelhető például, hogy a Facebookon sokan azért nem nyilvánítanak politikai véleményt, mert tudható, hogy a HR-esek megnézik az állásra jelentkezők adatlapját.

VZS: Én beszéltem már olyan HR-essel is, aki hányt ettől. Mindenki maga dönti el, hogy vállalja-e ennek a kockázatát, ezt nem az én tisztem kivédeni. Sok mindentől lehet félni, de ha állandóan félsz, akkor vagy elköltözöl külföldre, vagy szomorú életed lesz ahelyett, hogy tennél valamit egy boldogabb országért. Ez a társadalmon és az egyéneken múlik.

MN: Honnan lesz pénz az oldal fejlesztésére, illetve a remélhetőleg gombamód szaporodó civil szervezetek tevékenységére?

VZS: Van már egy alaprendszer, ez időben és pénzben is jelentős előnyt ad, emellett az elején nyilván nekem kell beleraknom a munkámat. Aztán ha elindul valami jól működő dolog, akkor lehet esély a társadalmi finanszírozására. Nem kell túl nagy pénzekben gondolkodni, nem kell 62 szervert vásárolni, ez nem egy Facebook- vagy iwiw-méretű oldal lesz. Talán támaszkodhatunk különböző külföldi alapítványokra is, sőt valószínűleg a kivándorolt magyarok is szívesen támogatnának itthon előremutató dolgokat. Bele kell vágni, aztán meglátjuk, lesz-e elegendő forrás a fenntartásra.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.