Váratlanul lemondott az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója

  • narancs.hu
  • 2021. április 30.

Belpol

A hatóság épp a paksi bővítés fő engedélykérelmét vizsgálja.

Mai hatállyal lemondott az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója, Fichtinger Gyula, legalábbis ez derült ki Orbán Viktor szerda esti, szűk szavú határozatából - írja a Népszava.

A  feladatait, az új főigazgató kinevezéséig, helyettese, Hullán Szabolcs veszi át, az Az OAH rögzítette, hogy a működésük folyamatos és zavartalan.

A cikknek nyilatkozó források szerint Fichtinger Gyula lemondása meglepő volt, aki egyébként két év múlva már nyugdíjba mehetett volna. Hozzáteszik, hogy ráadásul az OAH előtt áll eddigi legnagyobb feladata, mégpedig a Paks 2-es nukleáris blokképítési terv létesítési engedélykérelmének vizsgálata. Bár a cikk szerint a források nem zárták ki, hogy magánéleti okok állnak a lemondás mögött, hozzátették: "Miközben egy ekkora horderejű hatósági munka az életút csúcsát jelentheti, akadhatnak olyan belső viták, amik ismeretében az aláírásra jogosult nem kívánja nevét adni a készülő irathoz".

Emlékeztetnek arra is, hogy a hatóság egyébként is szakemberhiánnyal küzd, de az OAH természetesen kitart amellett, hogy átcsoportosításokkal változatlanul képesek ellátni a hazai nukleáris biztonság legmagasabb színvonalú felügyeletét.

A cikk szerint viszont határozottan cáfolták azokat a feltételezéseket, hogy a távozás hátterében a Paks 2-es beruházás mögötti orosz adósság átütemezése vagy a hatóság egyes munkatársainak – orvosi műszerek engedélyezéséhez kapcsolódó – korrupciós pere állna.

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.