Varga Judit anyósa lehet az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese

  • narancs.hu
  • 2020. április 3.

Belpol

Az OBH nem lát összeférhetetlenséget.

Várhatóan a jövő hét elején Áder János államfő az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének előterjesztésére a bírósági igazgatási szervezet elnökhelyettesévé nevezi ki Erőss Monikát – tudta meg az Index. A portál értesülését az OBH nem cáfolta, annyit pedig megerősítettek, hogy Erőss Monika pályázott az OBH elnökhelyettesi posztjára.

Az Index azon kérdéseire, hogy az OBH függetlenségét érintően Erőss Monika elnökhelyettesi pályázata során nem merült-e fel, hogy kinevezése esetén a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvényben foglalt, bármely kizáró ok állhat fenn, az OBH nem válaszolt érdemben. Ahogyan arra sem, nem sérti-e az OBH függetlenségét az, hogy az új elnökhelyettes Varga Judit igazságügyi miniszter anyósa.

Erőss Monika jelenleg a Kúria főtitkára. A bírósági önéletrajza szerint 1982-ben szerzett diplomát „summa cum laude” minősítéssel az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán. Több bírósági igazgatási pozíciót is betöltött, majd, közreműködött polgári jogi és polgári eljárásjogi tárgyú, valamint a civil szervezetek érintő jogszabálytervezetek véleményezésében, esetenként közvetlen közigazgatási- és igazságügyi minisztériumi felkérés alapján.

Ne legyen fogoly a saját otthonában! Élvezzen ki minden percet!

És egy barátja minden csütörtökön meg is látogatja. Odakünn a helyzet olyan, amilyen - de még ez sem lehet elégséges ok arra, hogy ne éljünk teljességre törekvő életet, melyhez az ismeretszerzés és a színvonalas szórakozás is hozzátartozik. A Magyar Narancs heti nyomtatott kiadása az idevágó lehetőségeket a legteljesebb természetességgel biztosítja.

Figyelmébe ajánljuk

Szabadon engedték Ilaria Salist

  • narancs.hu

Hazamehet Ilaria Salis, akit azért tartóztattak le és helyeztek előzetes letartóztatásba, mert a vád szerint utcai támadásokban vett részt Budapesten.

Sok a Vitézy és sok a bizonytalanság

  • narancs.hu

Öt órakor derül ki, hány érvényes szavazat lett érvénytelennek nyilvánítva a június 9-ei főpolgármester-választáson, ám ez sem ad majd feltétlenül megnyugtató eredményt.